Ezen a nyáron több alkalom adódott arra, hogy úgy barangoljak a természetben, mint amikor gyerek koromban nagyanyámnál a tanya környéki erdőkben, mezőkön, dombokon.
Mivel ott társaságom nem nagyon adódott, legfeljebb a szomszéd tanyán a fiúk. Az unokatestvéreim nálam jóval idősebbek voltak, az öcsémmel meg nem küldtek a mamához, mondván ha együtt vagyunk veszekszünk.
Így maradtak a magányos nyarak.
Időnként unatkoztam, de többnyire feltaláltam, elfoglaltam magam.

Mivel nem vagyunk egyformák, így nem azonosak a vágyaink, az elvárásaink. Ha valakit szeretünk, sok mindent megteszünk neki, még olyat is, ami nekünk nem igazán okoz örömet. Kérdés, hogy ő valóban szeretné-e azt, amit mi teszünk, vagy csak azért nem szól nekünk, hogy nincs szüksége rá - sőt előfordulhat, hogy irritálja is -, mert szeret bennünket és nem akar megbántani. Ennek a kiküszöbölésére van egy jó módszer, melyet most leírok.

Olvasom Szonja kirohanását, hogy szeretne már végre a sok negatív hír mellett pozitívakat is hallani. Pont a napokban jutott eszembe újra az az ötlet, hogy kellene egy "csak pozitív híreket közvetítő" internetes rádiót vagy honlapot indítani.

"A pokolban is lehet boldog az ember, ha együtt lehet azzal, akit szeret." (Wass Albert)
Ez szerintem nagyon igaz. Persze a boldogság belőlünk fakad, azáltal, hogy szerethetünk. Olyan egyszerű ez, mégis hajlamosak vagyunk néha azt gondolni, a boldogságot elérni nem könnyű.