Olvasgatom itt a hozzászólásokat. Imitt-amott vita kerekedik. Nincs is ezzel baj. Aztán kialakulnak klikkek, egymással levelezünk, Skype-olunk priviben. Aztán vannak a személyes, blogon kívüli barátok. Az "ezós" ismerősök. Foglalkoztatott már a téma egy ideje, de csak most érzem, nyitok egy blogot. Mi indított el? Barátnőm anyagi bajban van, ismer technikákat. Mondom finoman mi lehet a megoldás, mire ő egyre csak hárít. Idáig abban ringattam magam, nem függök mások véleményétől, most azon kapom magam, félek. Mi lesz, ha megbántom?

Amikor még a színes is szürke... - igen, az valószínű egy téli időszak, mondjuk a kellemes, vidám ünnepek utáni január... - ilyenkor az energiáink elbújnak valami mackóbarlangnak álcázott zugba, reggelente naná, hogy semmi kedvünk kimászni a jó meleg paplan alól a rideg, sötét, szürke semmibe... - ha mégis sikerül, egész nap morcosak vagyunk, kedvtlenek, enerváltak, álmosak... - és alig várjuk, hogy ez az egész állapot múljon már el.

Aki szereti az abszurd irodalmat, akkor olvashat tőlem egy ilyen abszurd irományt. :) Lényeg, szerintem átmegy... :)

---------

Szeretet. Szívesen megfogalmaznám mit is jelent, de ehhez több kell minthogy összefűzzem a szavakat. Olyan dolog ez, amit teljes valójában kell megélni. Sőt, inkább föloldódni benne. Igen, azt hiszem ez a megfelelő kifejezés. A szeretetet engedni kell, hogy áramoljon, eggyé kössön másokkal, önmagaddal.
Úgy hiszem, az ember - bár azt gondolja - nem szeretettel rendelkezik, hanem azzal a képességgel hogy érezze, és közvetítse azt önmagán keresztül.

Ha letakarsz valamit egy lepedővel, az attól még nem lesz lepedő, ugyanúgy az a valami marad, amit letakartál, csak eltakarja a lepedő.

Erről az elégett múltas blogról eszembe jutott egy régi nagy kedvenc zenekarom számának pár sora (be is idéztem oda), arról pedig eszembe jutott még valami...