Történt egyszer, hogy a kotnyeles tanítvány felkereste az egykedvű tanítót a következő kérdéssel.

Véleményem szerint életünk jogosítványának első része arról kell, hogy szóljon, hogy valóban irányítsuk életünket. Ez a kezdet, nem a vég. A végén jön az életbajnokság: vagyis műalkotássá teljesítjük ki a saját életünket. Induljunk el, éljük az utunkat, az életünket, végre felnőjünk!

Tegnap délelőtt izgalommal készültem beteg barátnőmhöz Győrbe. Már több mint 2 hónapja nem láttam és már nagyon vágytam a vele való találkozásra. Vettem neki tulipáncsokrot, mert tudtam a kedvenc virága. Illetve, most jut eszembe, hogy nem tudtam!:-) Sőt, fel is hívtam a virágüzlet előtt a barátnőmet, sőt, nem is kellett... Döbbenet, hogy mennyire együtt rezegtem tegnap az Univerzummal! Csak gondoltam rá, hogy felhívom,hogy megkérdezzem, mi is a kedvenc virága beteg barátnénknak, de ő megelőzött és ő hívott fel, mármint a  közös barátnő.

Sziasztok!

Én már írtam nektek, hogy szakítottam a párommal.
Most már jobban vagyok mint 2 hete például, de amikor üresjárataim vannak egyértelműen rá gondolok és nem látom a valóságot csak a szép emlékeket vagy épp illúziót kergetek és jön az összeomlás.
Végletekbe tudok esni, de lekötöm magam programokkal, de így is nehéz...
Kérdésem az lenne, hogy természetes-e az hogy a szex utáni vágyam csökkent? valahogy új pasikra sem vagyok nyitott....
Van egy blokk bennem ami ott van és kész, hiába döntöttem jól, én még őt szeretem.
Szeretettel gondolok rá.