Azt gondolom, ha elolvassuk Polcz Alaine, GYÁSZBAN LENNI c. nagy sikerű könyvének az alábbi részletét, érteni is fogjuk:

"Ha a bennünket érts súlyos veszteség után, nem gyászolunk, nem végezzük el a gyász munkát, a tragikus veszteség nem csak egész életutunkat, további sorsunkat, de több generáció sorsát is befolyásolhatja!

TÚLFÉLTÉS, SZORONGÁS, BALESETEK MIATTI AGGÓDÁS, ÁLLANDÓ FÉLELEM A BETEGSÉGEKTŐL, A PARTNER, A VAGYON, ÉS A SZELLEMI DOLGOK ELVESZTÉSÉTŐL, FÉLELEM AZ EGYEDÜL MARADÁSTÓL, AZ IDEGEN KÖRNYEZETTŐL, SZEPARÁCIÓS ÉS HALÁL FÉLELEM

Ma reggel jóga közben elkezdtem nevetni. Hogy 45 évesen, jógát tanulok, az önszeretet és jókedv spontán hulláma elborított. Egy nagy elfogadás, mindegy ma hogyan megy, milyen béna vagyok, tudom holnap picit jobban megy és jókedvet ad! Ennek kinyitottam a szívemet. Miután befejeztem, elkezdtem a kapott energiát felhasználni az anyagi gondjaim megoldására. Imaginációs gyakorlatnak az az ötletem támadt, hogy én egy sejt vagyok az élő univerzumban, a sejtből nézem meg, miért nem tudom az anyagi szinten a harmóniát megvalósítani.

Ki mit vesz annak?

Ma kaptam felhivást, egyes szám 2. személyben való irásaimat kioktatónak vélhetik. Eszembe sem jutott, ha nem szól igen kedves barátom, talán az életbe nem jövök rá. 

Erre olvasom Szeti bejegyzését, szintén szerepel benne, mintegy utalásként. Azt hiszem ideje, erre is elfogadás gyakorlatot végeznem. Minden esetre ti hogy látjátok? Elgondolkodtató téma ez is szerintem.

Sokat töprengtem ezen. Fájt is sokáig, hogy az emberek értékelik, analizálják egymást. Véleményt alkotnak, ítélkeznek.
Egészen addig, míg magamban nem tisztáztam ezt a kérdést.
Én is értékelek, véleményezek, ítélkezek. Az eszméim miatt viszont magamba folytottam, sőt, lelkiismeretfurdalásom volt ezek miatt. Jött a bűntudat, az önkorholás, az önmarcangolás. Most viszont úgy látom, igen is értékelni kell.

Elgondolkodtam a napokban, hogy vajon miért van az, hogy egyre többször hallunk
trágárabbnál trágárabb szavakat szinte már mindenütt.
Nem csak vonaton, utcán, boltban, hanem a médiában szintén.

Mi készteti az embereket arra, hogy igy fejezzék ki nem tetszésüket valaminek.
Most már oly könnyedén kimondanak olyan szavakat, melyeket régebben illetlenség
volt kiejteni bizonyos helyeken, bizonyos körökben.
Sokat változott a világ tudom. Azt mondják haladni kell a korral.
Kell-e egyáltalán haladni valamivel?