Szeretetre ébredés. Ez a szó jut eszembe visszatérően mostanában.
Hogy nekem jutott-e eszembe először ez a szó, vagy sokan éltek már vele, nem tudom, de ez nem is számít. Amit a Szeretetre ébredés jelent, az számít.
Szerintem ismered az érzést, amit az Élet egy felemelő pillanata, egy inspiráló könyvrészlet, egy megható filmjelenet vagy például a szívedet megérintő zene képes kiváltani, azt a

Mi a tudat materialista szemszögből? Azért így írom, hogy nehogy megint kiakasszak valakit.
Látás, hallás, (egyéb érzetek) és emlékezés. Azt persze tudjuk,hogy ezek csak éber állapotban működnek egyszerre és megfelelően.
De mi marad ha ebből kivonjuk az emlékezést? Ébren látnánk,hallanánk,éreznénk mindent,de nem emlékeznénk aztán semmire az egészből. És a régebbi emlékeket se tudnánk felidézni. Csak a jelen pillanat. Nincs elmélkedés a múlton,a múltban szerzett élményeken,tudáson. Üres fej,nincs gondolat,semmi nem jut eszünkbe,leköt a jelen pillanat látványa stb. Nincs tanulás sem. Nincs fejlődés, csak reagálás a jelen pillanatra.

Ahogy a kicsiséget láthatatlanságként éltem meg, a nagyságot pedig csodálatosságként, a hétfői klubon a félelmek megismerését és oldását kezdtük el boncolgatni, ahol is arra jutottam, hogy a jelentéktelenségtől való félelem húzódik az önhazugságaim, játszmáim mögött...
Az élet úgy hozta, hogy nem bontottam tovább ezt a csomagot, sőt, folytattam azt a hozzáállást, amit a felismerés előtt... meg is kaptam a magamét: jól lebetegedtem. Azzal a mondattal jöttem el, hogy "gyerünk, csináljuk, felvállalom magam", és homlokegyenest az ellenkezőjét csináltam. Nem csoda, ha stoptáblát kaptam.