Szeretet

Szia SAnyi!

Most dobta nekem ezt a főoldal ,ezt a bejegyzést, amit már nem most írtál.
Ugyanezt élem most én is, és pont nemrég jutottam arra, hogy nem kell erőltetni mindenáron.
Azóta veled mi van mióta ezt írtad? Mármint munkatéren? Sikerült megvalósítanod önmagad az új dologban?

Oh te jóó ég!!!
Most döbbentem rá, hogy mennyire vak voltam. Mindig mondták hogy hatalmas a szívem pl ha felolvastam az iskolában egy történetet, akkor sokan sírtak. ÉS mindig átéreztem az emberek fájdalmát és örömét is. Sokáig azt hittem hogy ez természetes és erre mindenki képes (ami valahol igaz is, csak nem használják a képességüket)
Egészen eddig teljesen nem esett le, hogy ez különleges képesség lenne. Mindennel úgy vagyok, hogy nem tartom különlegesnek ha tudok valamit amit mások nem tudnak.
Visszatérve az átérzésre nagyon erős ez a "képességem", a szívcsakrám nagyon aktív, az a leginkább nyitott. Érdekes, hogy volt aki azt mondta ,hogy ezt vissza kéne fognom és inkább a harmóniára kéne törekednem. Azt tanácsolták hogy az összes csakrámat igyekezzek egysíkra hozni. Aki így él, azt mondta nekem, hogy ő nem él meg hatalamas örömöt, de hatalamas fájdalmat sem. Azért írom le ezt, mert nem értek vele egyet. Amúgy ezt elszámítva nagyon nagy tanító, de ezzel e mértek vele egyet.
Szerintem ő nem él? szerintetek?

És rátok jellemző, hogy hatlamas földöntúli örömet éltek át, de a szomorúság is földöntúli tud lenni? Oylna mélységeket tudok megélni egyik pillanatról a másikra, hogy az hihetetlen.
Fél éve voltam egy családállításon, ahol a szerepemben maradtam három napig. Nagyon jó volt az állítás, de a végén elmaradt az "adjukvisszaannak akié a szerep" és én benne maradtam taljesen.
A baj az volt, hogy nem éreztem meg hogy nem az enyém. Három napig kivoltam teljesen, persze nekem is volt gondom az aktuális szerep problémájával ,de akkor is furcsa volt.
SAjnos irányítani nem tudom és sokszor nem az én érzéseimet élem, és erről nem tudok. Mostanában figylek jobbna oda, pedig mindig is ilyen voltam. azt mindig tudtam hogy átérzek, a baj ott kezdődött, hogy mivel úgy neveltek, hogy ez természetes én el is hittem hogy az és sokszor nem értettem ,hogy miért nem értik mások és miért bántják a másikat, amikor ez rettenetese nfáj neki. Hát azért mert ők nem érezték.
Volt amikor az egész világot gonosznak gondoltam, vagy ha ne mis az egészet, akkor nagy részét, mert a rengeteg fájdalamat mind átéreztem körülöttem és nem értettem hogy miért bántják egymást az emberek.
kb egy éve helyek érzületét is átérzem, ami elég érdekes, de inkább kizártam, mert félelmetes is.
Egyszer voltam teljesen tudatában ennek és félelmetes volt. Sötét erdőben voltam, semmi világítás sehol egyedül, ez egy tábor volt. Éreztem hogy itt halt meg valaki, vagy valakik úgy, hogy az ne mvolt természetes és talán el is tusolták. Több hónapig volt ott és éreztem többször is. Főleg amikor egyedül voltam. Magamat nem féltettem, mert éreztem hogy baj nem fog történni (pedig aúgy elég félős vagyok, de ot ta sötét erdőben egyedül nem féltem). Aztán elékezdett megelvenedni a szemeim előtt egy jelenet, úgy mintha ott lenne, de nem ebben az időben. Iylen előtte még nem történt. Érezni éreztem doglokat, de elhessegettem mindig ha túl szörnyűek voltak. A jelenetre se mvotlam végig kíváncsi ezért bemagyaráztam magamnak hogy hülyeség.
Azóta sem akarok ennyire "látni" inkább cska érzek dolgokat de mostanában igyekszem kizárni mindent, de cska úgy amatőr módon, mert nem tudom hogy na ekll valójában.

Ez jóóóóóóó!
Köszönöm