nahát! Ez meg se fordult volna a fejemben... épp jót röhögtem valami gagyi számmisztikás íráson ami azt írta a kategóriámra, hogy "50 éves kor után hűséges" :DDD

A ragaszkodásom nem egyenlő a hűséggel. Puszta kötődésnek élem meg, ami sokszor visszahúz a haladásban. Mintha körbebástyáznám magam a kötődéseimmel.
Annyi idő kellene hozzá amíg tartott? ...csaknem! :D

A hűséggel úgy vagyok, mintha férfi lennék. Legutóbb mikor meditáltam rá már nem gúzsba kötésnek éreztem, pusztán egy fátyolnak, de attól is bezárva éreztem magam, mint valami csador, ami alatt megfulladok. Oda is mentem a függönyhöz, és azon keresztül néztem a többieket, hogy jó közel legyen a szememhez az a nagyon vékony, átlátszó de mégis elválasztó anyag... hát, mit mondjak: szörnyű volt. Nem is csoda hogy olyanokat vonzok be akik jó messze vannak, és esélytelen egy komoly kapcsolat, ahol a hűség egyáltalán szóba jöhet...
Ugyanakkor fel kellett ismernem és bevallanom, hogy igenis van bennem igény a hűségre, egy ideális párkapcsolatra... csak még nem jutottam közös nevezőre hogy hogy is van ez az egész bennem...

Teljesen igazad van, hogy nem szeretem magam így... viszont az utóbbi időben arra lettem figyelmes, hogy pont akkor (attól!) tudok igazán megszeretni valakit ha látom ezeket az emberi "gyengeségeit" -persze ehhez az kell, hogy ne vetítsen hanem felvállalja (előttem) :P

Ma Zoli és Kati klubján volt egy remek meditáció, ami által ezügyben is (önelfogadás-önszeretet) léptem egyet előre :)
köszönet mindenkinek aki ottvolt :) meg neked is ezért a hsz-ért :)
...és a többieknek az övéikért :)

sajnos, az ő verzióját nem szeretem... egyáltalán nem is hallgatom.

rossz élmények azokról akik által először hallottam... levehetném...

"...Yes. Everything's all right."

:)))
Bsz

nem ér ilyeneket írni... megríkatsz... :)