Atya Isten, most már értem, miért mentem át azokon a dolgokon, amiken. Illetve eddig is sejtettem, de nem volt ilyen határozottan megfogalmazódva bennem ez a dolog. Mindenesetre örülök, hogy sosem elégedtem meg azzal a magyarázattal a nehézségekre, hogy fáradt vagyok, meg kialvatlan és hogy a gyerekem rossz lenne, én meg egy rossz anya vagyok, egy nő, anyai ösztönök nélkül. Sokáig ugyanis így éreztem, de tenni akartam ellene. Tudtam, éreztem, hogy nálam van "gáz". Ez indított el az önismeret felé és ma már elmondhatom, hogy ha még nem is élvezem az anyaság minden percét, egyre több lesz az öröm és egyre kevesebb az üröm. És ez a cikk megerősített abban, hogy jó úton haladok, jól csináltam, jól csinálom, legalábbis ami az állandó vagy legalább is gyakori önmegfigyelést illeti.

Köszönet ezért a blogért.

Szeretettel: Kriszti

Köszönöm szépen a tegnapi napot, számomra nagyon tanulságos volt és persze nagyon jól éreztem magam.
Bebizonyosodott, hogy milyen észrevétlenül tudok felvenni szerepeket és azonosítom önmagammal. Konkrétan azt gondoltam magamról egészen a tegnapi napig, hogy nekem most már helyén van az önértékelésem, és a hibáim ellenére tudom magamat értékesnek tartani, tehát meglett a hatása a sok önelfogadás meditációnak, ezért egy pár hete nem is foglalkoztam ezzel. Ebben egyébként a külvilág is erősített, mert az elmúlt hetekben átlagos tudatosságú barátaimtól csupa jószándékú, elismerő jelzést kaptam mind külső, mind belső tulajdonságaimra. De aztán - nem meglepő módon - Sanyi ezt nagyon jól átlátta, hogy ez tulajdonképpen egy szerep, hogy el akarom hitetni magammal (nem feltétlenül a külvilággal), hogy jól vagyok a bőrömben és én hűűűű de mennyire szeretem már magam. Néha rámjött ugyan a depis hangulat mostanában és ilyenkor úgy éreztem, hogy reggelenként csak felveszek magamra egy maszkot a külvilág kedvéért és sokszor egyáltalán nem volt kedvem ehhez. Tehát egyáltalán nem a magabiztosságot éreztem, hanem pontosan azt, amit magasabb tudatosságú barátaim észrevettek, tehát átláttak a szitán. Mert azért az ember egy-egy hullámvölgy után próbál nem beleragadni ebbe a mélyen lévő állapotba és mindenfélét tesz, hogy összeszedje magát. Tegnap, meg előtte pár nappal kaptam néhány finom kritikát az alakomra, vagy legalább is olyan jelzőt, ami önmagában távol állt attól, hogy bárki bántson ezzel, engem mégis megérintett, ez pedig jelzi, hogy ezen a téren még van dolgom magammal, holott korábban azt képzeltem, hogy elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok.
Emellett persze az aktuális problémámra is kaptam hasznos tanácsokat, hogy hogyan dolgozzak ezzel kapcsolatban magamon, szóval számomra mindenképpen nagyon hasznos volt a tegnapi gyakorlás.
Ezer köszönet érte.

Szeretettel: Kriszti

Kedves SKr80!

Talán azért volt csend és azért nem válaszoltunk, mert mi is ugyanezekkel a problémákkal küzdünk. Már az első nap olvastam a hozzászólásod, mégsem volt bátorságom írni, mert nálam is nagy "gondok", illetve inkább tennivalók vannak az elfogadással. Én úgy látom magamban, hogy sokszor, amiről gondolom, hogy elfogadtam, néhány napon belül kiderül, hogy mégsem, mert hoz az élet olyan tapasztalást, amely megmutatja, hogy még sincs a helyén bennem az a dolog. Sajnos ilyenkor ki tudok borulni tőle. Hogy még mindig nincs rendben belül bennem az a dolog, természetesen itt nem 1 konkrét problémáról, hanem akár több dologról is szó lehet.
Úgy gondolom, hogy az útkeresésemnek viszonylag az elején járok, sok elméleti tudás van bennem, de a gyakorlattal döcögök. Igyekszem ezért nem haragudni magamra és minden nap építgetni magam a gyakorlatban is. Sokszor van problémám azzal is, hogy összekeverem az elfogadást a "leszarom tablettával", illetve az elfojtással is. Hogy azt hiszem, hogy ebben már rendben vagyok, és mégsem ... De hát gondolom mások is tévednek eleinte ezekben a dolgokban.
Szóval ezért hallgatunk oly bőszen, mert még mi is tanoncok vagyunk, szerintem.

Kriszti

Én is olvastam, hogy az indiaiak a sérült gyerekeket Istenként tisztelik és nem Isten csapásának, hanem különleges isteni ajándéknak tekintik őket. Szerintem ez egy nagyon pozitív, nagyon szerencsés hozzáállás. Mennyivel jobb lenne, ha nálunk is zsigerből így tekintenének az ilyen jövevényekre.
Bár nem teljesen ide tartozik, de erről még az az érdekesség jutott az eszembe, hogy tudomásom szerint ugyanebben a kultúrában volt hagyomány, hogy a nőt a halott férjével együtt elégették elevenen, ha jól tudom. Lehet, hogy tévedek, de mintha ez indiai szokás lett volna. Szóval egyéb szempontból a nő viszont a rangsorban azért a lábtörlő után jön kettővel. :-)))
De ha tévedtem elnézéseteket kérem.