aiislin teljes hozzászólásai | Önmegvalósítás.hu

aiislin teljes hozzászólásai

Hozzászólás Edit link Comment Widget
van ennek értelme?
2009. ápr. 10. péntek 21:43
/Álomfejtés/

A szülői házban voltam, régi lánykori szobámban. Sötét volt, és amikor kinéztem az ablakon, furcsa villanásokat láttam az égen. Kimentem a ház elé, hogy jobban lássak, és akkor rájöttem, hogy egy csomó idegen űrhajó, ufó van az égen, és éppen harcolnak egymással. Az egyik járművet kilőtték, és elkezdett zuhanni, és érdekes módon ahogy lezuhant, félig beékelődött a házunk oldalában. Kiszállt belőle egy nagyon idős, ősz hajú, szakállú ember, egy furcsa botot tartott a kezében. És mellette állt az Apukám. Mikor ezt álmodtam, már jó pár éve, hogy meghalt az Apukám. Elindultak felém, és én csodálkozva szóltam hozzá, valami olyasmit, hogy hogy kerül ide, mikor az idős bácsi rám mutatott a botjával, és teljesen lebénultam. Erre ébredtem fel, hogy egyáltalán nem tudok megmozdulni. Ezt az álmot már vagy tíz éve álmodtam, de még mindig fel tudom idézni minden pillanatát. És azóta sem tudom megfejteni, és azóta izgatja a fantáziámat. Főleg az idős bácsi. Ki lehetett, és mit akart tőlem? Vagy nem is velem volt dolga, csak véletlenül kerültem az álomba? Ezért bénított le?

ügyesen kívánj :)
2009. jan. 12. hétfő 20:42
/Gondolataink teremtő ereje/

Nemrég én is megtapasztaltam, hogy működik. Csak egy apróság volt, épp vasaltam, mindenki tudja, hogy az milyen unalmas:) , közben zenét hallgattam. Üres volt az agyam, csak a zenére figyeltem, mert épp a kedvenc számom ment, és csak úgy véletlenül átfutott az agyamon, hogy milyen jó lenne, ha ez a zene lenne a telefonom csengőhangja. El is felejtkeztem róla, és másnap, mikor böngésztem a neten, az első cikk amit elolvastam, arról szólt, hogy lehet megvágni a zenét csengőhangnak. És akkor beugrott, hogy én ezt kívántam. Borzasztó jó érzéssel töltött el, és arra gondoltam, ha ez sikerült, akkor bármit kívánhatok. Azóta rájöttem, ez azért nem így működik, mert hiába kívántam ezt-azt, csak nem akart összejönni. Ezért levontam a tanulságot. Csak olyat szabad kívánni, ami jó érzéssel tölt el, nem okoz senkinek szomorúságot, és egyensúlyt teremt. De ez volt az első lépcsőfok, mert annak éreztem, én csak reménykedem, hogy a többit is sikerrel veszem majd.
Ja, és azóta a kedvenc zenémen szól a telefonom :)