"Az Univerzum nem hibázik. A "hiba" fogalma csakis akkor értelmezhető, ha összeveted azt, ami van, azzal, ami nincs. Az elmédben megszülető történet nélkül minden tökéletes. A Jóisten akarata és a te akaratod ugyanaz, akár észreveszed, akár nem. Nincs hiba. Még 1986-ban, amikor ráébredtem a valóságra, idegenek bukkantak fel az ajtóm előtt, és néhányuk összetette a két tenyerét, meghajolt, majd azt mondta, "Namaszté". Azelőtt sosem hallottam még ezt a szót, hiszen Barstow lakói nem használják ezt a köszöntést. Ezért aztán úgy hittem, azt mondják, "No mistake" (Nincs hiba). Teljesen felvillanyozott, hogy az ajtóm előtt álló emberek ilyen bölcsek. Nincs hiba. Nincs hiba."
(Byron Katie)

Egyébként első alkalommal se voltam józan. Sőt, belegondolva, alig valamivel voltam józanabb. Azért is tudtam olyan laza és jóértelemben gátlástalan lenni hármunk társaságában. Meg mert jó volt a hullámhossz közöttünk, a másik srác is teljesen oké volt. Más volt a környezet másodjára, meg már volt benne is biztos, de főleg bennem egy erős várakozás, kíváncsiság.. Idézőjelben: Elvárás..
Máshogy hozta a sors azt, meg ezt az alkalmat.

Rájöttem közben mi történt valójában. Az első alkalommal meglátta a spirituális, tudatos, intelligenciával lehengerlő, bölcs remete-valakit bennem. Második alkalommal viszont, a megbeszélt találkozóhelyen lévő időbeli csúszások miatt leginkább, de közepesen hullarészeg állapotban tapasztalhatta meg a másik oldalam. Plusz a helyszín is pont kedvezőtlenül alakult, ahol egyhete találkoztunk, most teljesen más, egy szobában egy srácot ismertem, meg épp 5-6 vadidegen kb. És, hihetetlen meglepő módon, egyszerűen csak elhúzott egy sráccal kb fél perc után hogy beléptem, hozzám se szólt emlékeim szerint, bár nagyon homályosak a képeim az estéről. Másnap hiába kérdezgettem nem reagál, csak félszavakait mailben odalök. Persze kedvesen, de akkoris. Meg szmájlit válaszol kérdésre.. Nem akar velem talkozni többet kábé, most esett le. Persze attól még kiváncsi rám azt látom, meg jóban vagyunk, és én is nyitott tudtam maradni felé (1-2 napig bezártam), de ennyi van.

Úgyhogy nem tehetek mást mint tartani a 3 lépés távolságot és azon lenni, nem is azon lenni, sokkal inkább csak minél tisztábbnak lenni. És idővel elérni, hogy ő akarjon velem újra találkozni. Köszi Kati az újévi emlékeztetőt egyébként!

Lehet igen, csak ehhez kettő darab érett fél szükséges. Elméletben most értettem meg én is csak a napokban. Gyakorlatban meg az elmúlt félévben kétszer zúgtam bele elég komolyan egy-egy ritka, tiszta, "csiszolatlan gyémántba". Szokásomhoz híven. De hát nem lehet mindenből párkapcsolat, ahhoz olyan együttállások kellenének a másik fél részéről is, most már látom.

Mindkét legutóbbi esetben bevonzottam egy-egy olyan személyt, aki nagyon kevés van az életemben, az Önmegvalóról személyesen is megismert embereken kívül talán nincs is. De vágytam arra nagyon, hogy korban, hullámhosszban, de legfőképpen érdeklődési körben hasonló emberekkel végre tudjak értekezni, eszmétcserélni élőben, meg hogy: figyeljék és értsék, ha véletlenül "gondolatmenetekbe bocsátkozom". És ha ez a személy ráadásul nőnemű?..

Csakhogy ők, mint utóbb kiderült, nem mint barátnőjelöltek jelentek meg nekem, hanem mint lehetséges női barátok. Ezt onnan tudom már, hogy -- számomra megmagyarázhatatlan okból, de talán bolygójaik születéskori együttállásai miatt (más okot nem tudok elképzelni:)), -- mint férfi valamiért nem jöttem be nekik. Viszont mint barát, mint olyan valaki akinek lehet időnként csüggeni az ajkán, inni a szavait, felfigyelni rá, elbeszélgetni vele bármiről jókat, úgy meg igen, ezt látni rajtuk a mai napig is.

És most hogy tisztafejjel belegondolok, az első alkalom közben-után... hát nem is dobbant meg a szívem értük! Nem volt első látásra szerelem! De utána másnap? Vicc, mert igen, ott történt valami fejben. Elkezdtem automatikusan méricskélni gondolatban: "Kellőképpen jól néz ki, jó volt vele / jó lehetne vele a szex, rengeteg közös tulajdonság, számomra is nemvárt tanításokat rejtő kapcsolat lehetősége. Hát mi ez ha nem a Sors által számomra küldött eddigilegeslegjobb kapcsolat lehetősége??".. És szépen belehergeltem magam egy belevetítős szerelem-állapotba.

A legutóbbi -- kb egy héttel ezelőtti -- szitunál éreztem akkor, az első véletlen találkozáskor (ami mindkét esetnél forgatókönyvszerűen szép volt!) hogy nagyon bejövök neki, végig nagyon figyelt rám -- koromat kérdezte, dohányzom-e, névjegykártyát adott, mindenképpen keressem, ilyenek -- és ő is tetszett nekem, de az egész este folytán megmaradt részemről egy feltételnélküli szeretet, ami irányába irányult, csak örültünk a jelen pillanatnak, egyhullámhossznak. Hihetetlen, hogy egy véletlen 3. személy miatt, nem lehetett akkor semmi több. De most így belegondolva akkor nem is vonzott ő szexuálisan még, nem néztem rá úgy. Vagy talán csak lepleztem, mert a 3. személy érezhetően próbálta finoman csapni neki a szelet, de őt nem érdekelte ez viszont. Szóval mintha akkor első este, direkt úgy alakult volna a helyzet, hogy ne történjen több. És a második találkozáskor meg főleg már. Fú, de súlyos koppanás volt.. De addigra lehet én szúrtam el az egészet fejben. Lehet hogy nem, lehet hogy így van jól, nem tudom. Egyelőre itt tartok.

De miért van ez, hogy olyan nehéz egy férfinak barátként kezelni egy nőt ilyen helyzetekben?
Miért vetítek bele mindent később?
Miért kellett megmérgeződnie az egész hozzáállásomnak és az egész "kapcsolatnak" második találkozásra már?
Mi erre az "elmezavarra" a gyógyír?