Mikor először olvastam ezt, egy tánc-együttes írását szintén egy mély megrendültség érzése fogott el... Zokogni kezdtem…
Hét olyan esztendőről mesélt ez nekem, amely a viszonzatlan, beteljesületlen szerelemről szólt.
Első látásra szerelem volt részemről. A nagy szerelem.
A beteljesületlenség fájdalma akkor tört felszínre….
Miután erre az írásra rábukkantam rá kb. fél évre elmentünk táncolni. Ő, az élete legnagyobb szerelme, és én. Megdöbbentő tapasztalás volt. Látni az ő kapcsolatukat ebben a tükörben, látni mennyire figyel rá Ő, és megtapasztalni azt, hogy mikor mi ketten táncoltunk, mennyire figyeltem én Ő rá, tükörképévé voltam… „utánoztam”.
Ő ezt nagyon élvezte… Nekem természetes volt… Majd kaptam tőle egy nagy puszit.
Ekkor döbbentem rá, hogy itt valami nem kóser. Nem vagyok „férfi” ebben a kapcsolatban és Ő nem „nő”. Még félév kellett, mire elengedtem a kezét. Nehéz volt. Fájdalmakkal teli az a fél év, főleg, hogy együttlaktunk. Akkorra már annyira menekültem, magamtól, előle, és a kapcsolattól, hogy visszatérő álmom volt, hogy menekülök tőle, előle, de ő követ…
Sok-sok hosszú és mély ölelések közepette sikerült „eltávolodni”.
Nyolc évig kísértük egymást utunkon.

Van egy másik emlékem is ezzel a szöveggel kapcsolatban.
Emlékszem mikor felolvastam egy autista fiúnak ezt a szöveget. Ő is megdöbbenéssel hallgatta, felhúzott szemöldökkel, tátott szájjal figyelt. Levegőt nem kapott. Kivette a papírt a kezemből, nézte pár másodpercig. Majd rám nézett. Figyeltük egymást. Majd
Kacagva átölelt és megveregette a hátamat, én meg viszont. :))

Azt hiszem a "lekötelezettség"-gel kevered a hálát.
Ami valóban viszonzásra, viszontszolgálatra vár.
A magyar nyelvben ezt is jelenti a hála.

Viszont, én is azt gondolom a hálát értelmezhetjük köszönetnek is....

Ez a köszönet, vagy "hála" viszont kifejezhet megkönnyebbülést!
Amikor valami nagyon szorongató helyzetből valahogy még is kijössz és bizony hálát érzel.... mert megkönnyebbültél....

Sőt megelégedést is jelent.
Ebből a szempontból nagyon nem értek egyet veled egyet a a szülő-gyerek kapcsolatban megjelenő hála negatív fenn-hangjával.
Amikor a gyermek Ő maga is úgy éli meg, hogy számára valóban szeretetteli légkörben nőtt fel, és meg van elégedve, bizony érezhet "hálát"!!! Sőt, véleményem szerint ez a legeslegszebb érzés. A megelégedettség és a szeretet kifejeződése....

Életemben az egyik legnagyobb dolog volt, amikor az osztálytársammal, hozzám nagyon közel álló személlyel az egy hónapos lányával és az anyukájukkal sétáltunk, és végig hallgattam a beszélgetésüket. A lány ezt mondta az anyjának: "Tudod anya, ha az unokáddal, a lányommal csak a fele annyira leszek jóba, mint ahogy veled voltam és vagyok, akkor már nyert ügyem lesz és boldog leszek. Köszönöm Neked, hogy így neveltél, ahogy tetted.... Ebben annyi, de annyi szeretet volt és olyannyira megható volt, hogy majdnem elsírtam magam, bár bevallom először hihetetlenül meglepődtem, hogy jééé, ilyen is van? Kiguvadtak a szemeim... Aztán elöntötte a szívem a meghatottság. És boldog voltam, és vagyok és hálás is, hogy ezt hallhattam. Gyönyörű mondatok.....

Nekem személy szerint épp a hálát kell megélnem a szüleimmel kapcsolatban.
El kell kezdenem "felnőtté válni" és képesnek kell lennem megköszönni a szüleimnek azokat a "feltételes reflexeket", melyeket kialakítottak bennem, és amiket később már "zsigerből" képes vagyok alkalmazni, akkor képessé válok a szeretet adásra és elfogadásra is.... mint ahogy azt már írtam egy másik topikban, illetve, ahogy szépen megfogalmazta a terapeutám, és egyet értek vele....
Tudod, látom magamon is de az öcsémen is, de főleg a bátyámon, hogy mennyire elutasítók vagyunk a szüleinkkel és a szüleinktől kapott, örökölt, tanult... stb. dolgok iránt.... és amikor még kicsi voltam, mindig fájt, hogy a bátyám ilyen és nem tudtam felfogni, hogy miért nem hálás.... aztán persze én átestem, átesek ezen.... Van némi gondom az elfogadással.....
és én is inkább haragot érzek a szüleim felé....
Pedig hálásnak kéne lennem....

Egy Egységben, harmóniában, összhangban lévő valakinek van annyi önbizalma, hogy hajlandó hálásnak lenni.... megelégedett... és köszönetet mond és hálás ezért, hogy magának, Istennek, a szüleinek, vagy bárkinek és bárminek... szóval, hogy kinek és/vagy minek az már talán mindegy.....

Egy másik dolog, ami eszembe jutott a hálával kapcsolatban, amikor foglalkoztam egy autista fiúval folyamatosan a hálát láttam benne, rengetegszer kifejezte nekem a háláját.... és ez nekem nagyon sokat jelentett és ezért viszont hálát érzetem és érzek..... ezzel erősítettük egymást.....
összeköttetésben voltunk egymással.....

Egyébként olvasd csak újra!
Te idézted: :)))))))

"A hála egy Lélekkel teli tantétel. Megnyitja az elménket egy élő Isten gazdagságával átitatott világmindenség előtt. Általa lelkileg tudatában leszünk a legkisebb dolgoknak, amelyek Isten szeretetét sugárzó üzenetükkel felvidítják a szívünket. Ez a hálás odafigyelés érzékenyebbé tesz bennünket az isteni vezetés iránt. Amikor kifejezzük a hálánkat, eltölthet bennünket a Lélek, és összeköttetésbe kerülhetünk a körülöttünk lévőkkel és az Úrral. A hála boldogságra ösztönöz, és isteni befolyással bír."

P.S: http://dudus.hu/nagyark/zen1.htm
és ez bizony hálával tölt el....
:))))