Deekap Choprának van egy mondása: „ahova a gondolat megy, oda a testnek is mennie kell. Amire gondolsz, az lemegy s szétsugárzódik a testedben…”

Amíg az van benned, hogy :„mi lesz, ha…???” addig, egy n variánsos lehetséges jövőegyenletet állítasz magad elé…vagyis n variánsos feszült rezgés-egyenletviszonyban vagy a környezeteddel, körülményeiddel. Így is fogalmazhatnám. Ha leszűkíted a variánsokat, s tisztább, egyértelműbb „szándéknyilatkozatot” fogalmazol meg, mint pl. „azt szeretném ma megtapasztalni, hogy mégiscsak biztonságos hely a világ körülöttem”, vagy „azt szeretném megtapasztalni, hogy a magam módján miként teremtem meg magam köré a fizikai világomat”…stb.…Tudod, mi történne cserében? Valamivel harmonikusabb rezgésekkel „ajándékoznád” meg a környezeted, mindenféle erőfeszítés nélkül, mert a tapasztalás magával hozná…Én szeretem azt gondolni, hogy nemcsak lehetséges de kell is alkudozni…bármilyen hipotetikus mentális kivetülés is gondolati energiát igényel…olyan, mintha épp egy adag energiád kiküldted volna magadtól, s magától értetődik, hogy te itt és most kevesebbel maradtál. Minőségi és mennyiségi energiagazdálkodás.

Amire figyelsz, azt meghívód a tapasztalataid színterébe, mi több, emiatt ciklikusan ismétlődik, s ezáltal
kondicionálódik, s beidegződik, megerősödik a hozzá való visszacsatolás…vagy beigazolódik, ha jobban tetszik a megfogalmazás…A valóságérzékelés nem más, mint egy állandó kondicionálás, egy tanult jelenség, s folyamatosan változik… Deepak úgy nevezi „elhamarkodott” kognitív tapasztalat.

A pánik tanult félelem. A jó hír benne az, hogy ha egyszer valamiképp kondicionálódott, ugyanúgy valamivel de-kondicionálni is lehet. Ha csak simán leveszed a figyelmed róla, akkor is megoldható, úgy, hogy elkezded betanulni a „jól érzem magam, biztonságban vagyok” formulát. A rossz hír benne az, hogy amíg „gyakorolod” a figyelmeddel a pánikot, úgy ahogy, minden egyes alkalommal a szervezetedben kémiai elváltozás történik, kitermelődik a pánikhormon, ami a vérbe kerül, s amíg ki nem ürül, addig a tüneteket produkálja, te meg tehetetlennek érzed magad a testeddel szemben is. A veszély abban rejlik, hogy az agyban is kémiai elváltozásokat okoz, s ha ezek állandósulnak a választék elég színes, hallucinációkat is okozhat, az érzelmi újratanulás meg a memória is affektálódik. Így tudom.

A testtudatosság szerintem itt kulcsfogalom, ennek gyakorlása bármilyen formában ellensúlyozza azt a
tehetetlenségérzetet ami fellép a saját tested érzékelésében, ez belső vetülete a kinti kontrollálatlan
szituknak. Amit látsz kint, azt megteremted magadban kicsiben, mert az is igaz, hogy ha túlságosan kifelé figyelsz, akkor azt teremted meg magadban amit kinn látni vélsz szintén az előtapasztalataidnak megfelelően. S kész van az ördögi kör. Kiszabadul az irányítás alól a testi reagálás. Megtörténhet az is, hogy a pánik reakció egy telepatikus gondolat szomatizálódása. Vagy érzékenység-fokozodás.

(Az is lehetséges, így jelez a tested, hogy annak a sok begyűjtött elméleti elme-tudatosodásnak le kellene mennie végre a test szintjére, test-tudatosodásba…vagyis meg kellene fizikailag is tapasztalni. Lehet az elme úgy döntött, itt az ideje elmenni „világot látni”…meg az is van valahol bennem, hogy a Nagy Eltudatosodás útjain, valahol elburjánzik az a ferde gondolat, hogy mindent nagyítólencse alá kell tenni boncolás céljából, -ami megjegyzem önmagában olyan hulla szagú fogalom amitől él-ve elzárja magát az ember az élettől-, s semmi nem hagyhatja el a Nagy Belső Laboratóriumot gyúrós felülvizsgálat, meg alulvizsgálat nélkül, s azok a valamikori egészséges, gyermeki tisztaságot hordozó spontán megnyilvánulások az Élet színterén megrekednek a „Gondold meg jól magad” atyai felszólítás csapdájában. S akkor mit kezdesz a benned levő spontánul kikívánkozó nem-primitív s intuitív kísérletező energiáiddal? Mire kiengednéd leég a kanóc…S lehet itt van a nagy időpazarlás, s energiavesztesség…mert amit a spontán energiamegnyilvánulás erőfeszítésmentesen seperc alatt elővarázsolva kipróbál, addig az agyonanalizált elme napokig bizonytalan s zavaros, keverék valóságelméleteket gyárt ki, a kontroll megszerzésének címkéje alatt, amiből alig csapódik ki valami tiszta feloldozó önmegtapasztalássá. )

Egy improvizatív cselekvésnek milyen az „értéke” a gondolkodásmódodban? Szinónima-e a meggondolatlanságra?
Lehetséges volna, hogy a tested már nem képes „lépést tartani” a gondolataiddal?

üdv,
Anna