Szeretlek, Hajni... :)

De azért ne reagálj... Tudod, az is csak az ego.

Nehogy véletlenül azt hidd, nem vagy tanító. Nagyon is az vagy. Csak ne reagálj.

És szeretnélek emlékeztetni rá, hogy megmutathatod bárkinek ... még az interneten keresztül is...., mert a szavak valójában nem kellenek.... ezt is meg lehet tanulni...

Van kedved kipróbálni? :)

Namaszte,

Aditi

Kedves Sanyi és Hajni!

Hát, ez olyan bonyi, hogy megmondom őszintén, csak másodikra ment át... (Már a tisztázó írásod, Sanyi). Pedig én sem panaszkodhatok, ha elmefutattásról van szó...:)) ami egyébként nem mindig káros....

De ebben az esetben hajlok az egyszerű megoldásra, és továbbra is Hanjival rezgek egy húron.. :) (Ezek a képzavarok, mi van ma? :)

Megjegyzem, ez megint az a bizonyos pont, amit egyszer csak leteszünk..., amikor úgy döntünk: na ez vagyok én.... és már nem befolyásol semmi. nagyon érdekes, ahogy erre tanítasz ebben a blogban. Varázslatos. Remélem, te is látod... :)

Ugyanakkor elolvastam az írásod másodszor is, h értselek, és ne úgy reagáljak, h azt hiheted, nem értem az álláspontod. Mégis azt mondom: amíg az egót táplálod, soha nem lesz vége!!! A spirituális utat járóknak ez a tipikus csapdája. "Fejlődünk. Haladunk. Még több tudást szerzünk." Ahogy Tolle is mondja, ezek mind-mind az egóhoz adódnak hozzá. És az ego nem attól adja fel a harcot, az irányítást az életünk dolgai felett, hogy már eleget tud. Az ego soha nem tud eleget. és nem is lehet átminősíteni. Mert hamis képet láttat velünk a világunkról.

Az egot felismerni kell. Erre való az önismeret. Megtanulni látni magunkat kívűlről: jé, én ezt tanultam a világról, hogy ilyen.... :) ÉS AZTÁN FÉLRETENNI. Pont ahogy József Attila mondta: azért tanulunk, hogy utána elfelejtsük.

Az egész személyiségünk az egónk. Mert én ilyennek látom magam, meg téged, te meg olyannak ugyanazt a dolgot... Akkor kinek van igaza? Senkinek. A dolgok olyanok amilyenek. Első lépcsőben elég, ha elfogadjuk, hogy a megéléseink (Ami a személyiségünk függvénye) máshogy láttatja velünk a dolgokat. de aztán, második lépcsőben képessé válunk olyannak látni őket, amilyenek. De csak az egység megtapasztalásában lehetséges ez.

Továbbmegyek: egész kultúránk az egónk. Mert a kultúrák is csak abban különböznek, amilyenek. Legjobb példa erre a vallások és az istenek. Van az önvalónk, amiből minden előáll, ebből való nő és férfi, országok, hegyek, kultúrák, színek. Minden. Erről ír a Védák, a Biblia, a Tao, a Tarot. Ezt nevezik Jehovának, Istennek, Krishnának, Nirvávának, Napistennek, meg még van ezer neve. A forma más, de a megélés mindenkit ugyanoda vezet: az elfogadáshoz. A különbségek helyett a közös természetünk, az egy-ségünk megtapasztalásához. És ahelyett hogy irtóznánk, vagy félnénk, minősítenénk, vagy bármi más módon elválasztanánk magunkat egymástól, amit az ego tesz a tanult sémák alapján, isteni énünk (tudatállapotunk) megélésével gyönyörködni vagyunk képesek egymásban, önmagunkban. Mert tudjuk, hogy mindenben önmagunkat tapasztaljuk. Ezzel lehet gyógyítani, felemelni másokat.

A dolgok természete az, hogy ami elválaszt, az az ego. Bármi, ami elválaszt. És az a jó az egészben, hogy ez mindenkinél tök egyéni. Ezért kell, hogy a saját utunkra találjunk és ezért igaz a mondás: annyi vallásnak kellene lennie, ahányan vagyunk. És szépen megférnie egymás mellett.. és a végén, mégis mindenki ugyanoda jut. Az egység megtapasztalásához. Önmagához, aki mindenki mással egy.

És akkor rájössz, hogy nincs olyan, hogy a te életed, meg az én életem. Akkor képessé válsz az igazi szeretet adására úgy, hogy mégis önmagad maradsz. Mert amiből adsz, nem lesz kevesebb az által, hogy adsz, hanem azonnal feltöltődik újra. Mint a kosár hallal. A bőség szaruja.

Ezért kellenek a mesterek. A világ működését leleplezni az ego hamis illúziója előtt. És megmutatni az ego csapdáit. De aztán te jössz... :) és ez a keményebb része. Be kell fejezni a kutatást. Mert rájössz, soha nincs vége. Az ego világa ugyanúgy végtelen, mint a szellemé. A végtelen sötétségben való körbe-körbe járás. Pont mint a Szamszarában az életeké. A dolgok kicsiben is olyanok, mint nagyban. (Fraktál-rendszerű világ-szerkezet). Az elme végtelen módon be tud csapni téged. Csak hogy ne kelljen átadni a kormányt. És amíg gondolkodsz ott, ahol nem dolgod, be is fog.

A felesleges gondolkodás (amit természetszerűen nem tudod, melyik az és melyik nem) felváltására, a kormány átadására tanít az Itt és Most. Ettől függetlenül továbbra is meggyőződésem, hogy mester nélkül nem lehet legyőzni az egót. Persze vannak kivételek.

Namaszte,

Aditi

Na jó Csizike, most nem bírom tovább...

Egyébként tuti ismerjük egymást, az OM jelből, meg az elszólásodból Jocó Lámát illetően tudom...

Néhány ellenlábasoddal ellentétben, tökre bírom a stílusod. És igen, mindig megmozdít bennem is valamit. és jó tűnődgetni rajta.

Azonban engedd meg, hogy felhívjam egy-két apróságra a figyelmed... kíváncsian várom a reakciód... :)

Szerintem sok szempontból keveritek a szezont a fazonnal...

Egy dolog a tiszta szeretet. És másik a párkapcsolat... FÚÚÚÚÚJJJJJJ. Mondja most mindenki egója egyszerre. Szinte hallom.

Sajnos azonban, így van. Saját tapasztalat. Megpróbálom leírni, miért. (Szép feladat)

A tiszta szeretet a mindenkivel és mindennel való egységünk megélése. Az Agapé. Ezzel gyógyítanak a gyógyítók, Jézus, meg a többiek, meg mi is amikor csak egyetlen pillanatra is megéljük.

Ebben az élményben nincs ott az ego. A személyiség. Épp ez a lényege. Csak az az énünk, a szellemi énünk van ott, amelyik képes összekapcsolódni bárkivel. Hangsúlyozom, bárkivel!!!

Erre mondta egy guru, h "hozzátok ide a legöregebb, legrusnyább, legrátartibb, legsárkányabb nőt, és én boldoggá teszem, amíg csak él..."

Mert a tiszta lelkű szeretet mindent/mindenkit képes elfogadni. Tiszta, mert nincs benne a személyiség (nem éled meg), és tudatosan elfogadó, mert szeret, elfogad, de nem határozza meg magát/a boldogságát semmi által, amit elfogad.

Namármost. Aki mindenkit képes szeretni, és nincs szüksége semmire a boldogsághoz, sugárzik a lénye az örömtől, és ezt árasztja, vajon miért választana ki egyetlen párt magának? És vajon mi alapján, ha egyszer épp attól boldog, hogy nem éli meg többé a személyisége korlátait (a MILYENSÉGÉT)?

Vagyok, aki vagyok. Ez a teljesség tudatának kulcsa. Nem az, hogy "vagyok, amilyen vagyok". Az is önelfogadás, hála istennek, ha már idáig eljutottunk. De az még mindig csak az ego elfogadása.

És mivel ez a csodálatos létezés a tiszta szeretet megtapasztalására tanít, addig nézegetheted magad a dolgoknak tükreiben, amíg (jó esetben) az össze ruhád, álarcod, személyiséged vonásait le nem veted, és magad is ezáltal, tiszta tükörré nem válsz. (És ha akarod, ha nem erről szól a földi létezés. Ezért kapod a férfiakat is. Tükrök. A saját teremtéseid!!!!!)

Viszont amikor már nincsen milyenség, meghatározottság, ("én jófej vagyok, és a vidám embereket szeretem. Aki nem hoz piros rózsát, az nekem nem szimpatikus, hanem inkább a szőke hajú, barna szemű...... stb"), és amikor már másban sem a meghatározottságát látod (mert nem ítéled meg), nem a személyiségét, hanem a szabad Magát (Őt), akkor mindenki egyformán szerethetővé válik. Nincs mi alapján választani. Nincsen többé "ez ilyen, ez tetszik, az meg olyan, az nem....."

Húha, na ez most fogas. Indul az ego: de akkor a hűség, meg a romantika, meg a piros rózsa.....??!!! Hát micsoda dolog ez, kérem szépen, az egészséges ember monogám!! Igenis!!! Meg a család!! Hogyan lehet ilyen erkölcstelenséget állítani!! és a gyerekek? Ezeknek is ezt tanítod????

Hihihi.

Az egészséges ember bármilyen. Isten is mindenféle. Miért szabna épp ebben a dologban korlátokat? Miért lenne az üdvözítő párkapcsolatban élni, miért is ne létezhetne másfajta társadalom? (Egyébként létezett is, úgy hívták matriarchális társadalom. Az Mount Everest-tel egészségesebb berendezkedés volt... )

A gyerekek pedig abban érzik jól magukat, amiben az őket körülvevő felnőttek jól érzik magukat. Mert ők egy ideig még kicsi Istenek. Elfogadóak. Szabadok. Azok, amire mi vágyunk lenni, "csak lehetőleg ne kelljen feladni az elképzeléseinket arról, hogy..".. és máris szabályokat, betanult sémákat mondunk, és feltételt állítunk velük.

A feltétel megöli a szeretet. A féltékenység is feltétel. Akkor szeretlek, ha csak engem szeretsz!!! Gáz, mi?::

Akkor most mi legyen? Dehát én csak egyetlen férfival vagyok képes élni!! Ezt tanultam!!! Igenis az az igazi! meg: létezik az igazi!!!! Egyszer úgyis megtalálom!!! BRÜHÜHÜHÜ

Egyébként meg nincs is olyan férfi, aki erre képes. Meg akkor, ki fog eltartani. Így is a csúnya férfiak mindig csak elhagyják a családjukat...

STB:

Csizike, kicsit átvettem a stílusodból, bocs. De jó játék.....

Szóval keresztül ment rajtam egy hatalmas úthenger a magánéletben, némi szellemi tanítás felhanggal. Nagy szívvel és még nagyobb szájjal, meg legnagyobb egóval. :)) Kínlódtam, mint a kutya. Én sem voltam azelőtt féltékeny. Először, mert ártatlan voltam. (Mint egyikőtök a hozzászólásban. Aki hírből sem ismeri az érzést, az sajnos még el sem indult az úton) Aztán megtapasztaltam, milyen az, amikor bízok a másikban (néha felvetült bennem, hogy vajon minden rendben van-e). Utólag tudom, hogy amikor ártatlanul voltam, megcsaltak. Amikor bíztam, de néha kételyeim voltak, nem csaltak meg. (De akár meg is tehették volna) A harmadik párommal minden állapotot átéltem újra. Ez a kegyelem ajándéka volt, hogy tudatossá váljak. Amíg ártatlan voltam, nem volt semmi baj. (Mert amiről nem tudsz, az nem érint), amikor bíztam, és nem csalt meg, akkor sem. A baj akkor kezdődött, amikor bíztam és ő megcsalt.... :)

Jézus azt mondta: "ne bízz senkiben" . (Na most megint csörögnek az egók... nem én mondtam, hanem ő!!! :)

Komolyra fordítva a szót, én is ellenkeztem nagyon sokáig. De igaza van. Istenem Jézus, de szeretlek!! És a dolog nem azt jelenti, hogy légy bizalmatlan. Ez nagyon fontos. Én csak tudom, Abból az állapotból indultam el az úton. Az az állapot a halál széle volt. A dolog nagyon egyszerű. (Mint minden, ami bölcs.):

Bízz az Életben. Az Istenedben. A benned élő Önvalód erejében, ami összekapcsol a másikban élővel. Hiszen az egy. Az örökkévaló vezet az utadon. Az segít feloldani a karmikus dolgaidat minden egyes találkozásban. Sőt, mitöbb, ő hoz össze. Akkor meg minek a para, meg a féltékenység? Légy szabad, Szeress. De ne az egóját, az Isten szerelmére. Tanítsd magad szeretni ŐT. Légy hálás azért, amit kapsz tőle, és NE VÁRJ EL SEMMIT CSERÉBE. Azt adj, amit jószívvel adsz. Ne erőszakold meg önmagad.

Szóval Jézus tanítása csak arról szól, hogy aki tudatos, a másik igaz valóját látja, és összekapcsolja a szeretetben a szeretettel magát vele. És tudja, hogy a másiknak is van egója, ezért sohasem tudhatja, mikor hogy dönt. Ezért nem bízik az emberekben. csak ezért. Mert ráadásul istenadta joguk bárhogy dönteni. Ettől játék a játék!! És még ráadásul lehet, hogy neki az a jó!!!! SŐT. Egyedül az lehet a jó!!

Ha valaki ezt egyszer megérti, az megérti a szabadság, az igazi szabadság, és nem szabadosság alapjait. A szabadság harmónia. Önmagunkkal. A képesség, hogy szeretünk, és és nem várunk el semmit. csak adunk és örülünk a másiknak, annak, amit ad. És nem erőszakoljuk meg magunkat vagy a másikat semmilyen módon....

Na, még nincs vége. Mert most jövünk mi. Ugyebár a Jézus-, meg Buddha-palánták. Akiknek az agyacskájában benne van a jó régi, jól bevált évezredes program a családi fennállásról. Jól, mélyen, benn a tudat alatt. És ráadásul nem is vagyunk képesek megélni az Isteni szeretetet, csak igen kicsike mértékben egyenlőre... még csak olvasgatjuk a Mennyei Próféciákat, meg meditálgatunk, meg csettintgetünk. Aztán közben jól tele vagyunk a zűrzavarral... és ez milyen szomorú. Még vádoljuk is érte önmagunkat... Hogy aszondja hogy akkor most tudok-e szeretni vagy nem-e? Meg a bűntudat... hogy még mindig nem vagyunk Buddhák... ugye-ugye. :) Oszt a végén csak kilukadunk rá hogy "á, nem volt nekem való ez a pasi és kész...". Elválasztás. Ego-néni.

Aztán kezdjük az egészet elölről.... Milyen nevetséges, nem? Befűzték az oktatófilmet... már megint....:)) "elmúlt a féltékenység... de a szeretet is!!" haha

A szeretet SOHA NEM MÚLIK EL.

Na mondjad már, hogy akkor mi van...
Hát, szerintem az, hogy a legjobb, ha tudomásul vesszük, hogy ha még nem vagyunk elég szabadok, szükségünk van a további párkapcsolatokra. De a lényegi különbség az eddigiekhez képest a tudatos figyelem. Hogy tudjuk, hogy mindez átmeneti, mert még nem látjuk a valóságot. Hogy látjuk a célt. Aki nem érti a célt, vagy nem fogadja el, arra ez nem vonatkozik. Majd ha megérti lesz esélye kikecmeregni a karmikus ok-okozati játszmából. És boldog lehet.

Szóval nem árt úgy kezelni a kapcsolatainkat, mint tükröket. és tudni, hogy ha bármi, bármi rossz érzés felmerül bennünk, az csakis és kizárólag miattunk van!!! ÉS A LEGFONTOSABB: KITISZTÍTANI!!! Ezért tanultuk ezt az egész önismereti izét. Haszáljuk már kéremszépen akkor... Hiszen a mi teremtésünk az egész hóbelevanc!! Ha még nem tudjuk elfogadni, hogy az ember egyszerre többet is szerethet, hogy meg lehet ezeknek a kapcsolatoknak is találni az egészséges helyét, mind a szívünkben mind társadalmilag, akkor éljünk tudatosan a párkapcsolatainkat. Használjuk a szellemi törvényeket, amire tanítottak bennünket a mestereink.

Adjunk önzetlenül. Ne várjunk el semmit. Vállaljuk az életünkért, gondolatainkért, érzelmeinkért a felelősséget. Ne akarjuk már áttenni arra a szerencsétlen emberre, aki szerelmes belénk. Tanítsuk meg neki ugyanezt! Válasszuk el amit el kell, és kapcsolódjunk össze ott, ahol szabad (mert már tiszták vagyunk) az út. És csak akkor. Legyünk rugalmasak. A dolgok változnak. És ha el akar menni, hadd menjen. Ha meg nekünk nem jó, akkor vagy tegyük helyre belül, vagy ha nem megy fogadjuk el alázattal. ne lázadjunk senki ellen. És ne keseredjünk el. Az élet ilyenkor mindig megtanít arra, ami segít továbblépni. És elhozza az új tanulást.

Ne keressük az igazit: Márainak van egy csodás mondása (nem tudom szó szerint idézni): Minden ember fény és sár. Nincsen olyan, hogy tökéletes. de még olyan, sem, akit keresel!!!

Mert te vagy az, akit keresel!!!

A boldogság bennem van. És bennetek, mind.

Úgyhogy, én is úgy döntöttem: elengedem szegény volt páromat végre. De közben szeretem. Elfogadom, amit ad, és nem várok el semmit. Így elkezdett sikerülni kitisztítani azt a töménytelen mennyiségű rossz érzelmet, amit felgyűjtöttem magamban. Nem akartam bántani., Ezért elfojtottam. majdnem belehaltam Szó szerint.

És tudjátok, mi történt? Hihetetlen gyorsan tisztulok és tudatosodok. Igaza van Oshonak: a szerelem is egy út a megvilágosodáshoz. De csak ha van erőd elengedni! Nekem sikerült. Nem kell ábrándokat kergetni. Olyan, hogy minden nagyon kényelmes, csak ritkán van. De a tisztulás folyamata tart, és fénysebességgel. Az ego még néha beköszön, és ilyenkor annyira tudja sajnálni magát... :)

A szeretet, az elfogadás, az elengedés a leggyorsabb út a tudatosság felé.

És közben önvizsgálatot tartottam. És megfogalmaztam magamnak, hogy bár az lenne ideális, ha már nagyon szabad lennék, meg Jézusi meg minden, de nem vagyok... :) Szükségem van valakire, akivel összefonódhatok, és begyógyíthatom közben a megcsalt szívemet... :) De már tudom, hogy csak átmeneti lesz az összefonódás. és tudom, hogy képes vagyok elengedni, És tisztelni a másik életét, és döntését, bármi legyen is az... Elmerülök az ego vágyaiba újra.., hogy élvezzem, hogy jól érezzem magam, amíg azt nem érzem, valóban nincs szükségem másra....De feledkezem bele... játszom.... óriási különbség...értitek?

Ez nagyon fontos. Egyébként a Tizedik Arkánum a Tarot-ban. Az örökös változások örökös elfogadása. Elmerülés, és kiszállás a megélésből. Mint ahogy a lélek is beszállt a Szamszarába, aztán elfelejtette kapcsolatát Önmagával, Istennel. Ezért szenved. Eljut az Ördög Arkánumáig, majd a Toronyig. és ott ledőlnek az illúziók. Aztán elkezd felfele kapaszkodni, Önvalója teljes megtapasztalása felé. Visszatérni a Mennybe. Ahonnan valók vagyunk. Ahonnan leszülettünk erre a bolygóra. A Remény az első társ. Majd a tudatosság fokozatai.

Végig az vezérli a felemelkedésben, hogy megtapasztalta a szeretetet. Az ego lerombolódása, az illúzió elveszítése után..

Esetünkben az illúzió: hogy felek vagyunk, és van egy másik felünk.

Ez sajnos nem így van. Természet-adta törvény, hogy Isten vagyunk. Úgyhogy jobb felkötni a bugyit, és belenézni a nyúl üregébe. Jó mélyen.... meg bevenni a piros kapszulát, vagy melyiket...:))

Csak addig szenvedünk, amíg fenntartjuk az illúziót a tudatunkban. (Buddha) Amint hajlandóak vagyunk megvizsgálni és meglátni a valóságot, már elindultunk felfelé. És boldogok lehetünk, bármilyen kapcsolatban. mert tudjuk, hogy hová tartunk. És tudunk szeretni. Játszani. Belépünk az Itt és Most-ba. Minden mindennel összefügg.

Hát, ha elbír egyáltalán a rendszer, nagy nagy kíváncsisággal várom erőteljesen ego-irtó értekezésemre válaszaitokat. Csak ne túl hevesen... !!

És nagyon köszönöm mindannyiótoknak, hogy leírhattam ezt, mert nagyon sok minden tudatosult közben!! Amikor adunk, mindig kapunk is!!

Sziasztok, Istennők!

namaszte

Aditi

Hát, ez nagyon durvás. Köszi!

Tudjátok, mit vettem észre? Hogy ezek a folyamatok (harcok), mintha EGYSZERRE zajlanának bennem.... nagyon ijesztő....

A félelem, a bármi lehetséges, a mindenre képes vagyok és az önfeladás jelenségei mind egyszerre vannak jelen bennünk. És minden egyes tettünkben odaállnak, és megpróbálnak... vicsorognak...
legalábbis én ezt élem át....

Tiszta őrület...

Nektek nincs ilyen élményetek?

Szerintetek miért van ez?

Aditi