Aditi teljes hozzászólásai
| Hozzászólás | Edit link | Comment Widget |
|---|---|---|
|
Fúú, Csaesz, tudom, hogy Mackónak címezted, de telibe 2009. jún. 23. kedd 02:51 /Bukott angyal/ Fúú, Csaesz, tudom, hogy Mackónak címezted, de telibe találtál!! Asszem engem is a két minőség összekapcsolása tévesztett meg!! Ezt tök jól leírtad. Köszönöm! És a szeretet minőségeit is. Már hallottam erről a felosztásról, de a leírásod nagyon pontosak és segítettek beazonosítani a rezgéseket! Ezt is köszönöm!Szerintem teljesen jól látod a dolgokat. Aki birtokolni vágyik, féltékennyé válik. Hamis szeretetet ad szeretete hamis tárgyáért. Nem tudja szeretni magát, sem a másikat, hiszen nem is látja magát és a másikat annak, aki az valójában. Aki elvár cserébe a szeretéséért, sohasem kapja azt, amire vágyik. Hiszen mindenki mást tud adni. Így elmegyünk amellett, amit a másik adni tud, miközben folyton arra vágyunk, hogy kapjunk... Ez is hamisság. Nem valóságos dolgokat cserélünk, és csodálkozunk kielégületlenségünkön. Aki a testi szerelemben akarja megkapni a szeretetet, sohasem elégül ki, szenvedélye rabjává, beteggé válhat. Mert az Agapé tudatos, szellemi tevékenység. Nem érzelem, és nem kötődik semmihez, ami az illúzióvilág, a teremtett világ része. Mivel nem vár el semmit, és nincs tárgya. Van és a mások tudatos elfogadásán, a minden elfogadásán keresztül áramlik. Ez a természete. Szóval elfogadó szeretet, vagy elfogadás és szeretet? Szerintem mindegy, mert az alsóbbrendű szeretetekkel csak bajt csinálunk hosszú távon... legalábbis az Agapé nélkül. Bocs, kissé hosszú lettem, remélem, nem hiába... És bár sokat írtam Jézusról, csak mint példát hoztam fel. Nem vagyok vallásos. (Még mielőtt levonná ezt az ítéletet bárki... :) Namaszte Aditi |
||
|
Sanyinak a Boldogságról!!! (És másoknak is... :) 2009. jún. 22. hétfő 00:23 /Boldog vagy boldogtalan vagy?/ Kedves Sanyi! Most megszólítalak! Ugyan nem ismerlek személyesen, de hallgattam az előadásaidat, és sokat olvastam a szövegeidet az oldalakon. Volt, hogy hozzászóltam egy-egy bejegyzéshez, vagy írásodhoz, volt, hogy kérdeztelek, de sohasem válaszoltál. Nem tudom, miért van, remélem, nem azért, mert nem szívesen válaszolsz nekem. Talán feltétele a személyes találkozás annak, hogy eszmét-cseréljünk? Vagy van más feltétele? Volt pl. egy álmom, amit azóta sem tudtam megfejteni... megírtam. Szinte mindenkinek válaszoltál valamit, nekem egy sort sem... Idáig hallgattam, gondoltam, ha nem hát nem, biztos, úgysem olyan fontos. De most olyan hihetetlen késztetést éreztem (megint) erre a bejegyzésedre válaszolni, hogy úgy döntöttem, "felkérlek" a táncra... Remélem, nem találsz tolakodónak... Boldog lennék, ha válaszolnál nekem! Találtam egy klassz "művésznevet", de ha szeretnéd, szívesen bemutatkozom... Bejegyzésedre reagálva (kíváncsian várom, te mit látsz benne...): Olykor boldog vagyok, olykor nem. Épp most néztem meg egy linket Tolle tanításiból. Gyönyörűen tanít. Éppen azt tudatosította bennem, amit az elmúlt időszakban élek: a tisztulást az elfogadásban. Elfogadni a fájdalmat, kisírni, szeretni magunkat, az életünket vele együtt. Elfogadni a sorsunkat az első lépés ahhoz, hogy túllépjünk rajta. Lehet, h a sorsunk csupa szenvedés, mert azt hoztuk le, olyan feladatokat. Egy velünk született gyógyíthatatlan betegség, vagy más testi fogyatékosság, és még sok más hiányosság, a szeretet hiánya okozhat ilyen sorsokat. Rájöttem, hogyan kell elfogadni, átölelni, imában megtisztítani ezeket. De bármennyire is minden pillanatban lehetséges, mégis emberi mivoltunknál fogva eltart egy kis ideig, mire minden kitisztul. Ezért örülök annak, amit ad az élet. Egy finom ételt. Egy jó mozit. Egy nyaralást a kisfiammal. Egy jó szeretkezést. Ilyenkor boldog vagyok. Aztán olykor képes vagyok elfogadni a pillanatot a maga teljességében, fájdalmában, gyönyörében, mindezekkel együtt. Ilyenkor is boldog vagyok. És ilyenkor segíteni is tudok másokon. És ez is boldoggá tesz. Még a fájdalom is épít. Aztán néha máskor mégis elkap a félelem vagy más, rossz érzés. Kiesek a flow-ból. Ilyenkor boldogtalan vagyok. Ez egy folyamat. Hol boldogok vagyunk, hol nem. Míg a végén képessé válunk elfogadni az életünk minden egyes pillanatát olyannak, amilyen. De addig is vigyázzunk a szavakkal, mert MINDEN ÉS AZ ELLENTÉTE IS IGAZ! Egy tánc, egy kézfogás... miért lenne ez kevésbé szeretet, mint a "belső megélés". HISZEN CSAK A BELSŐ MEGÉLÉSEN MÚLIK... Miért lenne felületesebb az öröm, amit szerzünk magunknak, vagy másoknak, mint a belső csend? MINDEN ÉLET. MINDEN SZERETET. az egész Univerzum. Minden jó, és minden rossz benne. Csak az ítéleteink választanak el tőle. A Boldogságunktól. És minden, hangsúlyozom, minden, ami elválaszt, ítélet. Ha ezt valaki alaposan végiggondolja, először elrémítő. Hiszen még a szavak is elválasztanak a csendtől. Minden, a látható világban az elválasztásról szól. A teremtett világunk illúzió, de abban élünk. Ott vannak az élményeink, a tapasztalataink. Hogyan is lehetnénk boldogok, ha elutasítjuk ezt a világot? Ez a világ is mi vagyunk!!! Csak annyi az egész, hogy nem kell ragaszkodni hozzá. Meg félni tőle. Csak játszani kell. Boldogság? Mindenkinek más és más. Valóság és illúzió egyben. A MINDEN elfogadása. Egy jó somlói galuska a teljesség maga .... :) Namaszte Aditi |
||
|
Indulat, érzelmek, félelem, szeretet... agresszió? 2009. jún. 20. szombat 23:44 /Agresszió helyes megélése? Hogyan?/ Kedves Bea! Elgondolkodtatott a dupla-skorpió indulat-félelmed. Azt hiszem, ahogy a legnagyobb szeretet, a legnagyobb gyűlölet, vagy gyilkos ösztön képessége is megvan mindannyiunkban. Viszont fontos tudni, h ez a kettő ellentétesnek látszó fogalom, egyáltalán nem ellentétes!! A szeretet nem a gyűlölet ellentéte. A szeretet egyik sem. A szeretet nem indulat, a szeretetben való megélésben nincsen sem vágy, sem félelem. Mert nem látja a dolgokat sem jónak, sem rossznak. Semmit. Csak él, és vállalja azt, ahogy tud élni. Önkritika, önelemzés, önbírálat nélkül. Hagyja, hogy az élet döntse el, mi van a helyén az életében és mi nem. A megélései alapján. Amit jónak élsz meg, az jó. BÁRMI IS LEGYEN!! Épp ez a lényeg! Ezért lehetséges, h ugyanaz a dolog valakinek jó, valakinek meg rossz. De mindenki csak a saját megéléseit élheti meg. Ezért csak maga tud változtatni. Nincs olyan, hogy kollektív jó!! A szeretet-világkép nem csupa olyan emberekből áll, akik mindig "jót" cselekszenek, plusz meg is határozva, mi a jó... Ez már megvolt a kommunizmusban... :) A fejlődés következő stádiuma sokkal inkább egy olyan világ, ahol az emberek merik élni az életüket, levonják a tanulságokat, és hagyják a többieket is élni. Megbocsátják egymás tévedéseit, és képesek belül elengedni. Képes lennél megbocsátani valakinek, aki megöli egy szeretted? Képes lennél magadnak megbocsátani ugyanezért? Rájöttem, h bármilyen brutálisnak tűnik, érdemes a szélsőségeket venni példának. Akkor tényleg kiderül az igazság. Persze nem kell senkit megölni ahhoz, h megtisztulj. Vannak technikák. Megnéztem a Utube-os linket, az is egy. Egy biztos, h amit nem teszel meg, eléd teszi az élet. és minél jobban elfojtod magad, mert félsz a skorpió-énedtől, annál biztosabban fog atombombát-robbantani, amikor végre kitör. Mert így működik az élet, ami benned is, általad is működik. A benned lévő, az elméd által rossznak minősített energia is életenergia. Ne ítéld el. Soha nem tudhatod, mire jó az a "rossz" :). Még egy gondolat: ha egyenként engeded ki az oroszlánokat, könnyebb megbirkózni velük. Nem kell egyszerre. De engedd ki őket! Szabó Gabi "Bukott angyal" c. blogjában írtam a jóról és rosszról, arról, ahogy nekem segít a megéléseimben, tanulásomban ez a felismerés. Kérlek, olvasd el, olyan érzésem van, ezt le kellett írnom neked! Egyébként a Skorpióknak vannak a legerősebb megérzéseik. Ha le tudod tisztítani az indulataidat, száguldani fogsz az utadon! De ha már elkezded, az is elég! Namaszte Aditi |
||
|
Agresszió = belső erőnk 2009. jún. 14. vasárnap 02:27 /Agresszió helyes megélése? Hogyan?/ Két válaszom van. Kettő: ha meg mered az első pontban leírtakat élni, a haragod, az agressziód kreatív erővé válik. Ugyanis a problémáid megoldására fordítod. Célirányos leszel. Emiatt sokan meg fognak ítélni. Sokan elhagynak. De már helyet is csináltál az új segítőidnek. Én most ezt élem. A szeretet nem gyengeség. Aki jónak mutatja magát, az valójában nem él. Tiszta ember ezen a földön nincs, vagy csak elenyésző számban. Viszont tele van olyanokkal, akik elfojtják az agressziójukat. Fel kellene vállalnunk magunkat, a belső erőinkkel együtt, és azzal együtt, hogy még nem tudjuk kezelni. Hagyni kell áramolni és célok szolgálatába állítani. Az az élet, ami megtisztít. Az agresszió belső erő, amit ha jól használunk, merünk megélni, szolgál minket és az életünket, ha elfojtjuk, megöl minket és megmérgezi a környezetünket. Élj az erőiddel és közben figyelj, hogy levonhasd a tanulságokat. Így terelheted mederbe az agressziód, és megszelidítheted erőid, mint az Óegyiptomiak a harci szekereket húzó oroszlánokat. Tudd, hogy a gomba sem érez bűntudatot, azért ahogy él, mert éppen úgy tud élni. Csak nem lehet belőle fenyőfa mire megbölcsül... :) Fogadd el a mivoltodat olyannak amilyen MOST, élj, figyelj, és dolgozz magadon. És te sudárrá válhatsz. Mert ez az ember kiváltsága ezen a Földön. Senki másé. Namaszte Aditi |
||
|
Ima és bátorság. Ennyi lenne? 2009. jún. 11. csütörtök 01:29 /Bukott angyal/ Kedves Csaesz! Nagyon felkavart, amiket írtál. Úgy gondolom, az azonosságok miatt. Bár én sosem éreztem bukott angyalnak magam, de ismerek valakit, akit folyton annak érzek... Együtt érzek veled. Mégis a lázadás, az elfogadás és a szeretet meghatározása most nekem is a legfontosabb.. És én is úgy érzem, itt van a kulcs... még nem teljesen tettem a helyére, mert bennem meg hamis képet ültettek el ezekkel kapcsolatban, azokat tisztítom a megéléseimmel már jó ideje... de még érzem, hogy valahol nagyon mélyen ott van valami borzasztó bűntudat meg félelem, ami megnevezhetetlen... Rájöttem a szemem olyannyira az ég látásába helyeztem, hogy elfelejtettem, hogy a lábammal kell járni... nagyon rossz érzés volt, ugyanakkor felszabadító. Elkezdtem magammal foglalkozni. Azzal, aki vagyok, amilyen vagyok, és elfogadni és elengedni a környezetem egyszerre. Azt hiszem, ha sikerül az embernek elfogadni az árnyoldalait, azt, hogy hibázik nap, mint nap, egy csomó gondolatával, tettével, stb, ez az első lépés a valódi elfogadáshoz, hogy valóban el tudjunk fogadni másokat, és a világot olyannak, amilyennek éppen teremtjük. Ha el tudjuk fogadni, hogy nem tudunk minden pillanatban igaz szeretettel szeretni, csak akkor válhatunk képessé rá. Érdekes. A bűntudattal kapcsolatban két dolog segít nekem. Az egyik az ima. Tudván, hogy minden sejtemben ott az Isteni erő, hogy én magam, valójában és végső soron az vagyok, és oda jutok, bármit is teszek, vagy tettem, bármikor, ha igaz szívvel kérem a megbocsátást, a felszabadulást az ilyen érzések alól, megkapom a lehetőségeket, hogy megtisztuljak. Semmi sincs ok nélkül, és rév nélkül. Az imában felajánlom minden olyan tudatalatti rétegem, amiről nem tudok, és amit az elmém nem képes feldolgozni, a gyenge és érzékeny idegrendszerem már nem képes elviselni. Rájöttem, nem kell minden okot látni. Felesleges. nem is arra lett ez az emberi test teremtve. Őszinte sírással, kéréssel, fohásszal is lehet járni a megbocsátás útját. A másik dolog az Élet hatalmába vetett bizalmam. Az univerzális törvények kimondják, h nincs jó és rossz. Nincs okunk a bűntudatra, mert minden rossz, amit elkövetünk azért van, h tanuljunk. Ezért nem érdekes, mit követtél el te vagy én vagy más. És ezért lehetséges, h a legnagyobb erőfeszítéssel, a jót akarva tettél "rosszat". Mert akkor az volt a teljes tudásod, képességed gyümölcse. Éltél. A tanulság levonása utána jön. Életekben mérve akár többtíz-ezer év múltán. És nem kell értened. Egy hatalmas játék az egész, amiben hol a jót, hol a rosszat játsszuk. Hol egyetlen tettünk egyszerre a kettő... Kinek jó, kinek rossz. Azt hiszem ezt elfogadva élhetjük meg az életünket olyannak, amilyen valójában. Egy módon szabadul fel az ember a jó és rossz bűvöletének bűntudata alól: ha átéli, és elfogadja a rosszat is. Én mostanában ezt élem. És fantasztikusan működik. Eddig minden helyzetben maximálisan igyekeztem "jó" lenni magam, és mások számára is. Eddig nem éltem egyetlen percet sem. Most bevállalom, h így vagy úgy tudom megoldani ezt vagy azt... És működik!!! És élek!!! Közben ketten megsértődnek, hárman kritizálnak, valakinek véletlenül a lábára lépek. Aztán bocsánatot kérek, a vádaskodással nem foglalkozom, és örülök az eredménynek! Szóval a bűntudattól megszabadít az Élet törvénye, hogy minden jó, amit a képességeid szerint, tiszta szívvel teszel (vagyis döntesz félretéve a bűntudatot és félelmet, megéled, ahogy éppen képes vagy rá, hogy örömöd leljed a tapasztalatban), az Élet befogad és elhelyez mindent magába, és egyben lehetőséget ad a tisztulásra, fejlődésre. Ez a szellem útja. És egyetértek ArkAngyal hozzászólásával, hogy a belső erőt ugyanakkor összhangba kell hozni az alázattal. Most, hogy ezt leírtam döbbentem rá, hogy a két dolog, amit felsoroltam egy -egy technika ezekhez. Az ima az alázathoz, a megélés bátorsága, lendülete a belső erőhöz! Köszönöm mindkettőtöknek!! Namaszte |
||
|
Megfigyeltem, hogy bizonyos fejlődési fázisok egyszerre jelennek 2009. jún. 05. péntek 00:57 /Szeretnél különleges képességgel rendelkezni?/ Megfigyeltem, hogy bizonyos fejlődési fázisok egyszerre jelennek meg a környezetemben. Amiről írsz, én is azt élem egy ideje. Hiszen a békében, a szeretetben, az egészségben benne van minden más is... Sokat tanultam és igyekeztem, hogy megnyíljon a harmadik szemem. Mégis, az volt a tapasztalatom, hogy az akaratomra nem reagál az Univerzum. Viszont az igyekezetemet meghálálta olyan formában, hogy teljesen spontán módon megélhettem egy-egy "különleges" képességet, nagyon sokat és sokfélét. Már láttam az aurát, az előző-életbeli arcokat, egy-egy beszélgetésben beugrottak képek a jövőről, vagy az illetőről, olyan információkhoz jutottam a "channelling" -gel, amiket a látók szoktak tudni, olyan összefüggéseket ismertem fel egy pillanat alatt, ami ésszel fel nem fogható, voltak látomásaim, eltűntek a látásomból bizonyos tárgyak (pl. épület), a legkülönbözőképpen láttam az energiát.... stb... Aztán elengedtem az egészet, mert rájöttem, lehet, hogy olyasmit erőltetek, ami nem is az én dolgom (a volt pasim látó, meg gyógyító). És ekkor, elkezdtek spontán működni, az akaratom bevonása nélkül. Megtanultam úgy Tarot-ni, hogy használom ezeket a képességeket. Tényleg mágikus a Világegyetem. És amint elfogadtam, hogy úgyis az kerül elő, ami a dolgom, minden előkerült. Most azt élem, hogy mindig ráérzek, mikor, mit kell használni, és elfogadom, hogy nem az akaratommal működtetem a dolgot. Olyan, mintha szólnának fentről, hogy "kártyázz!", "figyelj a piros lámpára...!", "chanellingelj", "tedd rá a kezed!". Csak beugrik egy-egy kép, és én elengedem, és egy kis idő múlva megjön az információ, miről szól, mit kell tennem, stb... nagyon klassz. Néha, kicsit ijesztően, de hát az egót meg kell tanítani a dolgok elfogadására... Szerintem egyébként ezek nem egyéni képességek. Ezek mindenki képességei, a szellem képességei, a szellemi világ törvényeinek megnyilvánulásai a felfogó-gépezetünkben, a tudatunkban, az elménk segítségével leképezve. Lehetnek egyszerűen az intuíció megnyilvánulásai, vagy akár a szellemi energia anyagba történő manifesztálásai. Csak attól függ a dolog, mennyire tág a tudatosságunk, és mennyire befogadó az elménk. Valamint az energia-szintünktől. Ma reggel például egy feladat előtt álltam, és nem volt megfelelő az energia-szintem. Elkezdtem jobban befelé figyelni, amíg vezettem az autót, és arra gondoltam, hogy a belső látás sokat segítene az ügyben... Erre elkezdtem érezni a harmadik-szem csakrát valami hihetetlenül beturbózódni. És aztán az egész napom megváltozott. Hirtelen elkezdett minden sikerülni... Ma több nagy kívánságom teljesült, amiről a napokban álmodoztam... Ennyi ez. Csak meg kell tanulni nyitottnak lenni. Mindenre. És elfogadni a feladatokat is. És akkor odajön hozzánk a Mindenségünk. Én a képességéket nem mint pótszereket látom, hanem mint az út részét. Valamit, ami kiemel a kilátástalanságból (milyen jól fogalmaz a magyar... :), ami reményt ad, és egy új világképet, ami tágabb, és több lehetőséget rejt magában. Ez szimpla mágia, de miért ne élnénk meg, ha egyszer továbblendít? Persze végső soron nem kell rájuk vágyni. Végső soron semmire sem kell. De a vágyunk emel fel a megéléshez, aztán az elengedésük a szeretethez. És a szeretetben végül minden ott van. A szellemi képességeink is. És valószínűleg az adatik meg belőle, amire szükségünk van a feladataink betöltéséhez. Te hogy látod ezt? Aditi |
||
|
Utjaink.. 2009. jún. 05. péntek 00:22 /Hogyan fogadjuk el az alacsonyabb tudatossággal rendelkező lények hülyeségét?/ Kedves Beatrix! Ahogy mondod: csak a nézőpontok, vagyis az utak milyensége a különböző. A megélések, egy kicsit a sorrendiség, de ez szerintem is így van jól. Csinálunk itt, ahol élek egy Waldorf -iskolát. Nem tudom, ismered-e a szellemiségét, csak annyit mondok róla, hogy a legtudatosabb mind közül, ami fellelhető. Ott éppen az a tapasztalatom, hogy bár az emberek és az útjaik nagyon különbözőek, a nyitottság és a tanulás és a szeretet megismerése, megélése iránti igény abszolút közös nevezőre hoz! És ez csodálatos megélés! Egyébként egyben egy újabb válasz a topikra... :) Hiszen a tudatossági szintünk is más és más ott is... gyakoroljuk az elfogadást, a megoldások, a fejlődés lehetőségeit, és közben egy olyan iskolát alapítunk, ahol a gyermekeinknek is ezt tanítjuk... Egyébként jó játék volt ez a "labdázás a gondolatokkal", és jól példázza a felvetett témát... :) Sokat tanultam. Köszönöm! Sok sikert! Aditi |
||
|
Nincs jó és rossz. Az éjszaka is jó és a nappal is.
Így 2009. jún. 04. csütörtök 02:04 /Hogyan fogadjuk el az alacsonyabb tudatossággal rendelkező lények hülyeségét?/ Nincs jó és rossz. Az éjszaka is jó és a nappal is. Így értettem, hogy minden szent. A saját utunkat járva nem árt meghallgatni a nagymestereket is. :) Persze, nem kötelező, mindenki mást él. Az egót nem társamnak, hanem szelídítenivaló eszközömnek tekintem. Eszköznek a Földön való létezéshez, amelyet azonban a szeretet szolgálatába kell állítanom. Mint az élményemben. A vágy megélése Mennyország, ha a szeretetet szolgálja, ha nem várunk el semmit, ha örömmel vagyunk odaadóak csak mert jó odaadónak lenni. De oda is adjuk! Ugyanakkor a vágy maga a pokol, ha ragaszkodunk, nem csak a párunkhoz, hanem akárcsak egyetlenegy ítéletünkhöz a párkapcsolatokban, amik egészen akár az ember születéséig nyúlnak vissza a tudatalattinkban. Az emberek többségének halovány fogalma sincs arról, hogyan irányítja őket, tetteiket, házasságaikat, csókjaikat a több évezreden keresztül felgyűlt ítélet-halmaz, amely azzal a valósággal szemben áll, hogy szabadok vagyunk, és nemiségünk is csak a ruhánk. Eszköz, hogy szeressük egymást. Ezen kívül semmilyen funkciója nincs. Úgy értem valódi funkciója. Az illúziók érdekesek, de a valóság felettük áll. És meg kell tanulni bánni velük, hogy élvezhessük őket, hogy az Isten Édenkerjtében lehessünk itt a Földön. Az Édenben csak Élet van, Szent Élet. Öröm. Nincsenek elvárások, ítélkezések, elválasztások. Az az ego világa. Ha összehasonlítasz valamit valamivel, az egód valóságát éled. és már be is csapott. Ha elválasztasz egy élményt a másiktól, az az egód. Ha egy embert a másiktól, az is az egód. Ha meg tudod élni, mit jelent az egyek vagyunk, tudod, miről beszélek. A feltétlen szeretet nem cél. A feltétlen szeretet a végső értelme és egyben a valódi értelme az életnek. Az az élet. Az a fény. Az a tudatosság. Azok vagyunk, és az marad meg belőlünk mire kilépünk a Szamszarából. Minden mást leteszünk, mert minden más múlandó. A testünk, a nemiségünk, az lelkünk az összes előző-életbeli érzelmeinkkel, gondolatainkkal. Végül a szellemünk, az élet-utunk is. A Szamszarán kívűl nincs gondolat. Nincs szó. Nincs agy. Nincs test. Nincs lélegzet. Nincs érzelem. Egytelen érzelem sincs. Nincs különállóság. Létezés van: egység. Szeretet, amiből az összes többi való. Akkor meg minek leragadni a többinél? Ha úgyis lecserélik? Persze mindent csak sorjában. A megélés az út része. De csak átmenetileg. És nem árt tudatosan. A teremtés törvénye: amit a tudatodban tartasz, az vagy. Ha jó neked az egóddel élni, és még pár milliószor leszületni, hogy szolgálatba állíthasd, és rájöhess végre, hogy csak ez az egyetlen feladat van ezen a gyönyörű kicsi bolygón, hát tedd. Nekem nem társam. Vadállatom, amiből nemsokára háziállatot faragok. Benne van a betegségem. Mélyen, előző életekből származik. Hogyan is tekinthetném a társamnak a betegséget? Persze egy ideig kísér, és tanít, de csak arra, hogy egyre tudatosabb legyek, és a végén kiáshassam teljesen, és feloldhassam a szeretetben. Ezért születtem. Nem gyűlölöm és nem utasítom el az egót. Részemnek tekintem. Elfogadom. SZERETEM. De nem tekintem társamnak. A hierarchia itt kulcskérdés. A helyére teszem. A szent helyére. Ha azt éled meg, ami belülről jön, a predesztinációdat éled meg. A legtöbb ember ezt teszi, és tette amióta csak létezik. Ezért ilyen hosszú és keserves az utunk. Mert a sorsunk karmaiból (karmák) nem tudunk kikeveredni. Mert az úgynevezett önmagunkat éljük. valójában azonban csak folyton tükrözzük magunkat a megéléseinkkel és a tudatalatti blokkjaink rángatnak minket jobbra-balra. Újabb megéléseink pedig újabb karmákat szülnek. És ez így megy. Ezt hívják sorsnak. Aztán rájövünk, hogy ez valahogy lehetne jobban csinálni, és elkezdünk "jó karmát teremteni" a vallások gyakorlásával, a spiritualitás megismerésével. Ezt hívják jó sorsnak. Persze elfojtani semmit nem kell. De a megélés csak az első lépés. A végtelen út lépései közt. A nagymesterek azért születtek a Földre, hogy megtanítsanak minket kilépni a sorsunk örökös körforgásából. Mert minden megélésünkben valójában a legbelső valónkat keressük, a valódi elégedettséget, az öröklétünk tapasztalatát, a megtisztító szeretetet, a feloldozást a legmélyebb sebeinkből, amit emberek, tettek, földi dolgok nem képesek feloldani. És nincs bűn sem. Mert a szeretetben valóban minden feloldódik. Minden vágy és minden félelem. Minden karma. Minden betegség. Minden önzés. A test és a lélek is. Amit bűnnek élsz meg valójában egyetlen dolgot jelent: a szeretet hiányát. Namaszte Aditi |
||
|
Kedves ArkAngyal! 2009. máj.. 03. vasárnap 15:58 /Jézus, megváltás, feltámadás/ Néha én is azt gondolom, nem fontosak a részletek és a tudás. Volt feltámadás vagy nem? Aztán amikor elengedem, általában történik valami, ami miatt megértem, vagy megkapom a választ. Amúgy meg valóban a válasz fontosabb, mint a kérdés: az öröklét tudata. De ide csak a kérdések feltevésével, a megélés alázatával jutunk. A saját éltünk megélésével. Mert az Élet egyik szellemi törvénye a megélés törvénye. Csak a saját tapasztalatod által válik bölcsességgé a tudásod. Minden belőled fakad a legmagasabb Tudat ereje által, ami a te egységedben is működik, és a többi rezgésszinthez képest más törvények szerint: a teremtés törvényei szerint. Ez az örökkévaló éned. Jézus, ha feltámadt, ezt a tudást és tudatosságot birtokolta. Mert csak ez képes újra életet adni a testnek. Ez biztos. A szeretetről pedig azt tanította, nem kell hozzá semmi és senki. Csak te. Mert a szeretet is benned van, és tudatosságod ereje által engedheted áramlani magadon (Magodon) keresztül. Először téged tölt el teljesen, majd rásugárzik a környezetedre. A feltétel nélküli szeretet egyben a cél nélküli szeretet. A szeretet van, mint Isten, mint az isteni tudat, a teremtés élő törvénye, a világ ilyen szintű működése. Van és kész. A Mi döntésünk, hogy megéljük-e, és általa kitisztítjuk-e a blokkjainkat, ahol nem áramlik át a tudatunkon (alacsonyabb szintű tudat-világunk), vagy mást élünk meg. (Az egónkat, az illúzióinkat, a félelmeinket, mindent, ami nem az egységről, az egységünk megtapasztalásáról szól.) A többi "szeretetet" eltévesztett motivációjú szeretetnek hívják. "Szeretlek, mert ilyen vagy...". Ez egy feltétel. "Szeretem magam, mert..." már ez is. Nincs miért, és nincs mit és kit. A természet feltétel nélkül szereti magát virágaiba borulva, és lombhullatásban is. Életben és halálban, a görbe törzsű fa éppolyan csodálatos Isten szemében, mint az egyenes. A betegségében és tudatlanságában szenvedő ember élete éppoly csodálatos az Ő számára, mint a boldogé. Mert a fejlődést szolgálja. És Isten megadta neki a legnagyobb ajándékot: a saját tudatát. Az ember az egyetlen lény a Földön, amelyik tudatos lehet a benne és a körülötte létező Univerzum minden csodájára, amelyek valójában csak önműködő törvényszerűségek. És az ember, bármilyen életet él, megélheti az Ő tudatával, vagy alacsonyabb szinten. Megélheti feltétel nélküli szeretésben, önmagát, a sorsát, az életét szemlélve, elfogadásban és gyönyörködésben, bárhol is tart a Szamszara hatalmas kerekében. És akkor boldog lehet. Mert a fájdalmat át lehet élni szenvedés nélkül. A fájdalom az Élet gyógyító ereje. A szenvedés a tudatlanság műve. Ám Isten szenvedéseinkben is hordoz bennünket, mint a szülő az önromboló, makacs gyermeket, hogy legyen esélye újrakezdeni, és megérteni, amit még nem bír. Engem többször megmentett, ma már tudom, hogy azért, mert van még esélyem a helyemre kerülni ebben az életemben. Megtanulni feltétel nélkül szeretni. Feltétel nélkül örülni az életem minden pillanatának. Feltétel nélkül elfogadni magam és másokat. Akkor már nem kell többé megmentenie. Mert Általa megmenthetem magam. És mindannyian. Namaszte |
||
|
:) :) 2009. ápr. 22. szerda 23:41 /Kérhetünk-e pénzt a lelki tanításért, tanácsadásért?/ Örülök! Asszem most már én sem kerülgethetem a tettek mezejét többet. Egy régi tartozásom van porondon. Szenvedek, de rendesen. Pedig tudom, hogy nem kéne. :) Néha betalálok a középpontba (elengedés), és elkezdenek jönni a megoldás-csírák. Egy telefon, egy felemelő beszélgetés. Egy sms, hogy átvállalná valaki a hitelt... :) Aztán megint kitalál valami okosat az egóm, vagy elkezd elméleteket gyártani arról, mi kéne ha vóna, meg arról, mitől kell tartani meg félni de nagyon... és bedől az egész cucc... a vevő visszalép, eltűnnek a telefonok, kiderül, hogy nem vagyok elérhető...stb.. Ezt a táncot járom körbe-körbe... tisztára mint a Szamszara végtelen körei... pedig csak az egómé. Az illúzióé... milyen gáz, hogy mindezt tudom, és mégis... :) A mesterem szerint majd betörök, mint a musztángok.. mondtam neki, hogy köszönöm, kedves... Majd ha elfáradtam, szólok, és leírom, milyen érzés. Ha még lesz kedvem írni... :) Addig is kitartás! Szerintem a tisztaságért, az egyszerűségért, a csendes, alázatos magabiztosságért megéri megharcolni az egónkkal... Namaszté! Edit |