Nem vagyok biztos benne, hogy rosszaságról van szó! Sokkal bölcsebbek még nálunk, fölöslegesen nem csinálnak problémát semmiből... mi, szülők, felnőttek viszont annál inkább. És a kicsik dermedve figyelnek, és tanulnak, amíg végül már ők is rosszaságnak mondják a kíváncsiságukat. Mert miért lenne rosszaság ugrálni az ágyon? Vagy miért lenne az, ha kifröcsköli a vizet a fürdőkádból? Mert élvezi az életet?
Vagy miért lenne rosszaság az, ha leutánozza a szüleit, és ez másoknak szemet szúr? Mert az őseinek nem merik megmondani a véleményüket?
Mert abban ugye egyet értünk, hogy egy gyerkőc azért mindig a szüleinek tart tükröt elsősorban...?!
Én is voltam "rossz": nem siettem haza az iskolából, hanem a barátnőmékhez mentem. Ott ebédeltem, aludtam délután. De nem éreztem rosszaságnak: tudtam, hogy anyukám nagyon elfoglalt a pár hónapos kishúgommal. Vagy fára másztam, pancsoltam a patakban, minket, gyerekeket nem zavart, élveztük! Bezzeg anyukám elhűlve járkált utánam titokban, hogy hol szedem össze a harci sérüléseimet...
És most, hogy anyukája lehetek két kis rosszcsont krapeknak...ne is kérdezzétek, annyit tudnék mesélni a rosszaságról! De amikor rám néznek, nem a rosszaságot látom. Az értetlenség van benne, és a düh, hogy "anya, hát nem látod??"
Pedig látom, és értem-érzem is, de már én is hasonultam az általános normákhoz :(
Ezért aztán mindenkinek boldogan mesélem el, hogy amikor a fiúkat vártam, úgy kértem: legyen rossz, de legyen egészséges! - nos, két egészséges fiam van... ;)

Szép napot!