Hiszek az életek láncolatában,bár sosem töprengtem hogy ez a mostani hányadik inkarnációm.. Sajnálnám vagy sem pakolnom kellene és távoznom és gondolom akkor nem a sajnálattal lennék elfoglalva. Az ember duális lény test és lélek,anyag és szellem de minden létező hasonló az univerzumban. Születése pillanatában már benne foglaltatik az elmúlás csírája s ha ismeritek az univerzum törvényeit tudjátok hogy az minden létezőre amit az öt érzékszervünkkel észlelünk arra mind vonatkozik. Sajnos a mi kultúrköreinkben örvendünk a születésnek,sokan ügyelik az első lélekzetvételünket,de egyedül szokás eltakarva intézményesen kilehelni az útólsót. Nem publikus,nem jó cégér,kissé lehangoló. Szerintem annak nehezebb aki nyakig süllyedt életében az anyag(i) vonzásában és ezer meg ezer érdekszál köti a létező világhoz beleértem a jól beágyazott viszonyokat kötődéseket a közvetlen környezetéhez tartozókhoz is. Mindenkiben van egy egészséges életösztön ezért megyünk el az orvoshoz,hogy hátha... minden követ megmozgatunk hogy talán mégsem...alávetjük komoly műtéteknek magunkat egy piciny remény halvány felcsillanásáért. Ez természetes mert ilyen az ember,élni akar meg is indokolja,mert még fiatal,mert szerető párja,gyermekei vannak... a százhúsz éves ember is találna rá száz indokot. Valóban mi vagyunk a legfejlettebb lények az univerzumban?