Marcsi, nem leszek túl spirituális... :)
A chat - szobában kérdezlek.

Hát az élet nem mindig azt produkálja, ami érdekesebb lenne. Vagy csak arra nem figyelünk.

Na látod....? :D Pussz! :D

"Eljött hozzám egy középkorú, elvált nő, két éppen felnőtt fiú édesanyja. Már régen elvált és majdnem 15 éve egyedül nevelte gyerekeit. Lemondott bármilyen új társkapcsolatról, mert a fiaiban látta életfeladatát.

Nehéz szívvel vette tudomásul, hogy a fiai elköltöztek otthonról. Azok a gyerekek, akik egyedül hagyják otthon a szüleiket, bűnösnek érzik magukat. De természetesen nem tehetnek róla, ha az őket ellátó szülő mindig lemond a partnerkapcsolatok lehetőségéről. Érdekes módon egy születésnapi ajándék segített, amit a fiúk adtak édesanyjuknak. Az ajándék egy nagy körutazás volt. A nő a nyaraláson beleszeretett egy elfoglalt üzletemberbe.

A fiúk örültek, hogy anyjuk végre talált egy társat, de nehezen alakult a kapcsolat. A férfi másik országban lakott. Néha egyikük országában töltöttek együtt pár hetet, majd hat hónappal később a másik országában találkoztak pár hétre vagy utaztak el egy hosszabb nyaralásra.

Egy idő után világossá vált, hogy alapvető döntést kell hozni L további együttélésről. A nő egyre inkább kezdett arra panaszkodni, hogy nem értik meg egymást. A szimbólumokkal történő családleképzésen hamar kiderült, hogy mi is a tulajdonképpeni probléma: A férfi hosszú évekig élt
boldog házasságban, és nemrég vesztette el feleségét egy súlyos betegségben. A hölgy elmondta, hogy olyan érzése van, mintha az elhunyt „szellemként" lebegne a kapcsolat fölött. Olyan téma
volt ez, amelyről sohasem beszélgettek.

A páciens úgy helyezte el a földön a szimbólumokat, hogy _ következő kép alakult ki: A férfi elhunyt felesége mellett állt. A páciens pedig első férjére nézett, két fia apjára, akit túlságosan kevéssé tisztelt, és akit igazságtalanul mindig bűnbaknak tartón, így még mindkét partner előző társához kötődött.

Miután a páciens végigcsinált egy gyógyító folyamatot a még élő, első férjével, azt mondattam vele új társának: „Tiszteletben tartom mély szeretetedet, ami első feleségedhez fűz. Nyugodtan hagyj még időt magadnak." Erre elszomorodott a hölgy, mén ahogy ő az új társ számára csak a második, ugyanúgy számára sem ő az első, csupán a második. Nem lehet úgy tenni, mintha nem létezett volna ez a korábbi kötés.

Az új partnerkapcsolatnak csak akkor van esélye, ha a korábbi kötődéseket tiszteletben tartjuk. Ezért megkértem a pácienst, hogy hajoljon meg mélyen 2 férfi elhunyt, első felesége előtt és mondja azt: „Tisztellek, mint az ő első feleségét és tisztelem mély szereteteteket. Kérlek, tekints ránk barátsággal."
Ezután javult a kapcsolat."
(T. Schäfer: A férfi, aki ezer évig akart élni)