Az ember néha belebotlik az igazságba, de legtöbbször feltápászkodik és továbbmegy.

Az mindig segít bizonyítani az ember igazát, ha csapkod, toporzékol és kiabál.

A helyzet reménytelen, de nem súlyos.

Muszáj megoldást találni?
Nem élvezhetnénk kicsit magát a problémát?

Azt hiszem minden azon múlik, hogyan tudjuk elviselni magunkat.

Ne irigyelj senkit. Nem ismered későbbi sorsát.

...adj egy társat, akitől időnként az egyedüllétbe menekülhetek..."

Igazi odatartozási dilemma. Van-e jogom a kis falumhoz (gyökereimhez) tartozni, ha nem olyan nézeteket vallok, mint az ott élő emberek? Odatartozhatok-e?

"SILVAN
Amit Silvan a csoportnak elmesél, úgy cseng, mint egy rossz film, amelyben mindig ő az áldozat. Hol pénzzel csapják be, hol rossz hírét keltik, hol a munkahelyén lehetetlenítik el, és így tovább. Hogy csak két elképesztő történetet említsek: Silvant a saját nővére feljelentette a rendőrségen, mert állítólag bankot rabolt. A közzétett fantomkép többé-kevésbé hasonlított Silvanra, amit a nővér tüstént ki is használt, a maga javára. Miközben Silvan a fogdában ült, nővére a család összes hagyatéki ügyét oly módon rendezte el, hogy neki származzon előnye belőle. A rács mögött Silvan keze meg volt kötve; amikor pedig ártatlanságának köszönhetően kiengedték, szembesülnie kellett a keserű valósággal.

Szabadon engedését Silvan annak a szerencsés körülménynek köszönhette, hogy a valódi bankrabló ugyanazzal a módszerrel követett el bankrablást a szomszédos bankban is. Amikor elfogták, Silvant azonnali hatállyal szabadlábra helyezték. De a baj már megesett: a nővére mindent az ő hátrányára intézett, ami Silvannak komoly anyagi kárt okozott.

És ez sajnos nem egyedülálló eset. Egyszer elraboltak egy gyermeket. A tettes egy Silvannal jó viszonyban álló asztalosmester volt. Hogy Silvannal kitoljon, valaki teljesen alaptalanul feljelentést tett a rendőrségen, mondván, hogy ő rejtette el, az asztalosmesterrel szövetkezve, a gyermeket...

Silvan még több hasonló történetet is elbeszélne, de a csoport felhördül, és a szemináriumvezető leinti őt.
A szemináriumvezető: „Úgy tűnik, nagyon jól elsajátítottad az áldozat szerepét!"
Silvan fülig érő vigyorral vonogatja a vállát.
A szemináriumvezető: „Láttátok ezt a mosolyt? Szeret áldozat lenni."

Megkérik Silvant, hogy válasszon és állítson fel valakit önmaga és az áldozatszerep képviseletében. Az áldozatszerepre Silvan egy férfit választ ki.
Az első képben csak mosolyognak egymásra. Nagyon kedvelik egymást...

A szemináriumvezető kiválaszt a csoportból egy férfit és egy nőt, akik a szülőket személyesítik meg, és őket is odaállítja. Az anya reszketni kezd, és nem bírja elviselni az áldozatszerep tekintetét. Végül a padlóra ereszkedik.

A szemináriumvezető Silvanhoz: „Tudsz mondani valamit édesanyád esetleges áldozatszerepéről?"
Silvan (mocorog): „Anyámat fiatalkorában elgázolta egy ismeretlen autós. Majdnem el is vérzett, mert az autós cserbenhagyta. De szerencsére rátalált valaki, és elvitte egy klinikára." A szemináriumvezető: „Maradtak szövődményei a balesetnek?"

SILVAN (mocorog): „Hajaj, sok is. Rengeteg heg, Azonkívül évtizedek óta szenved a baleset súlyos testi következményeitől."
Miközben Silvan erről beszél, az anya megszemélyesítője sírni kezd.

A szemináriumvezető az autós szerepére is kiválaszt egy férfit a csoportból. Az autós a legnagyobb nyugalommal mosolyog az anyára, mint egy szerelmes, sőt le is fekszik mellé a padlóra. Szorosan átölelik egymást. Mindketten sírnak. A férfi önkéntelenül megszólal: „Magamban mindig melletted voltam, csak temelletted."

Silvan ekkor beáll a saját szerepébe. A szemináriumvezető kérésére azt mondja az anyának: „Túlságosan borzalmas, ami veled történt. Ezért egész életemben áldozat akarok lenni. Nekem sem lehet jobb, mint neked!"
Silvan szavai hallatán az anya a fejét rázza. Silvant most megkérik, hajoljon meg az autós és az anya előtt.
Az ANYÁHOZ így szól: „Nehéz sorsodnak tisztelettel adózom. Áldj meg, kérlek, ha a szenvedésed láttán is szabad örülnöm az életnek." E szavakat örömmel fogadja az anya, és átöleli a fiát. Az AUTÓSNAK azt mondja Silvan: „Tiszteletben tartom, hogy a sors vett a szolgálatába."

A kettejüknek mondott szavakkal egyidejűleg lépésről lépésre távolodni kezd az áldozatszerep megszemélyesítője. Értésünkre adja, hogy akár ki is szállhatna a szerepből, hiszen most már felesleges
Amikor Silvan megköszöni neki mindazt, amire rámutatott, mély lélegzetet vesz, és felragyog a tekintete. Az anya barátságosan rámosolyog."
(T. Schäfer: Hogyan válik a munka hivatássá?)

Nálam pont fordítva működik a dolog. A harag elveszi a tisztánlátásomat, mindent eltakar és elnyom.
Ugyanakkor vannak jó céljai is.
- Jelez, hogy valami gond van
- Megvéd a számomra nem kívánatos érzésektől.
- Aktivizál.
- ....................
- .....................