Kiegyenlítés, szeretet és bosszú

Ha valaki tesz velem valamit, akkor késztetés támad bennem, hogy én is tegyek valamit ővele. Ez a bosszú iránti igény. Ha a bosszúállás sikerrel jár, azzal helyreáll az egyensúly. Ha valaki bánt engem, és én egyszerűen csak megbocsátok neki, akkor fölénybe kerülök, és az illető semmit sem tehet az egyenrangúság helyreállításáért, legfeljebb azt, hogy még komiszabb lesz velem.

Ha a kiegyenlítés iránti igényt ideológiai vagy vallási okokból rossz dolognak tartva száműzzük, az rossz következményeket von maga után. A kiegyenlítési késztetés nem sérthető meg. A kapcsolatot az hozhatja rendbe, ha igenis teszek valamit a kiegyenlítés érdekében. Tehát nekem is mindenképpen ártanom kell neki. De ha azt akarom, hogy a kapcsolat hosszabb távon is fennmaradjon, akkor a viszonzásnak valamivel kisebbnek kell lennie. Vagyis a szeretetet mindig nagyobbal, a bántást mindig kisebbel kell viszonozni.

Egy példa. Egy férfi sérelmet okoz a feleségének, például így korholja: „olyan vagy, mint az anyád", vagy valami hasonlót mond neki. A nő nagyon megsértődik, és persze most már neki is tennie kell valamit a kiegyenlítés érdekében. Bármit, ami árt a férjének.

Ez az, amit kevesen értenek meg - azt, hogy kiegyenlítésre nemcsak a jóban, hanem a rosszban is szükség van. A különbség mindössze annyi, hogy ahol a szeretet uralkodik, ott a kiegyenlítés úgy történik, hogy a jóból valamennyivel többet, a rosszból valamennyivel kevesebbet törlesztünk vissza, így a szeretetnek még a rossz kiegyenlítése után megmarad az esélye.

Kiegyenlítés és szeretet

Honnan származik ez az igényünk a kiegyenlítés iránt?

„Hogy honnan származik, azt nem tudom, de ha nem volna ez az igényünk kiegyenlítésre, akkor nem létezhetne emberi társadalom. Azért van, hogy lehetséges legyen az emberek együttélése, így hát hasznos, és megbecsülést érdemel.”

De hát az emberek nem szoktak ilyen megállapodásokat kötni. Nincs is benne a köztudatban.

„Valóban, ám nincs is szükség hozzá külön megállapodásokra.. Mindenkiben ösztönösen benne van. A párkapcsolatok vizsgálata során láttam, hogy mi történik, ha elhanyagolják ezt az elvet. A szerelmet illetően némelyek úgy képzelik, a szerelem azt jelenti, hogy „adnod kell nekem akkor is, ha én sem semmit teszek érte". Ahogyan a gyermek elvárja ezt az anyjától. Az csakugyan önzetlen a gyermeke iránt. Tehát innen származik az elvárás.

Viszont a párkapcsolat viszonylatában nem működik. A felnőttek közötti kapcsolat akkor sikeres, ha mindkét félben megvan az igény a kiegyenlítésre, és az beleszövődik a szeretetbe. A kettő így együttesen képes táplálni a kapcsolatot. Ugyanez az elv a negatív dolgok adására-kapására is érvényes.”

(Bert Hellinger: Felismerni, ami van)