Nekem a vallásosság és az egyházak jutnak eszembe, meg az alábbi írásban kifejtettek, amikkel teljesen egyetértek és nem próbálom most a saját szavaimmal is leírni, inkább idézek belőle, néhány lényegesebb gondolatot:

"A teológusok az Isten nevet adták az életnek, és ez azért veszélyes, mert könnyen megtámadható, megcáfolható. A föld lakosságának majdnem fele semmilyen Istenben nem hisz. Nemcsak a kommunisták, de a buddhisták, a dzsainák és a sok ezer más szabadgondolkodású ember is ateista. Az „Isten” név könnyen megtámadható, mert az embertől származik, és nincs rá bizonyíték, nincs rá magyarázat. Többnyire csak egy üres szó marad. Bármit jelenthet, ami a képzeletbe belefér. A „Lét”, az egzisztencia szó sokkal helyesebb. A század összes nagy gondolkodói mind egzisztencialisták. Ők teljesen elhagyták az „Isten” szót, számukra elég a Lét önmagában."

....

"De mindmáig egyetlen vallás sem fogadta el az életet úgy, mint minden törekvésünk, mint minden igyekezetünk célját. Ellenkezőleg, a vallások elutasították az életet, és helyette egy feltételezett Istent támogatnak. De az élet annyira valódi, hogy a vallások évezredes életellenes filozófiája sem tudta kikezdeni valódiságát. Az ő Istenük nem az élet legbensőbb középpontja. Az ő Istenüket az életről való lemondásban kell keresni. Ez az emberiség egyik legnagyobb sorscsapása, mert maga az életről való lemondás ideája a halált teszi egyedül üdvözítővé. Miért van az, hogy a halott szenteket bálványozzák, az élőket meg elítélik?

* Mert a halott szent eleget tesz az úgynevezett vallásosság feltételeinek. Ő az, aki igazán lemondott az életről. Most ő a tökéletes vallás megtestesítője. Így nem tud semmilyen bűnt elkövetni. Egy dolog bizonyos, építhetsz rá, teljesen megbízhatsz benne.
* Az élő szent nem annyira megbízható. Lehet, hogy holnapra meggondolja magát. A szentekből bűnösök lettek, a bűnösökből szentek lettek. Tehát semmit sem mondhatsz róluk teljes biztonsággal."