Szia Csaesz, köszönöm, hogy leírtad! Nagyon érdekes, képzeld el hogy én is megcsináltam ma a saját magam által betervezett módszerrel hogy megvizsgálom a hitrendszert. A túlsúllyal kapcsolatos hitrendszerem egy háló formájában jelent meg, kötélháló, vastag kötélből. Én vizsgálgattam, meg eggyé váltam meg minden, jött is pár épkézláb felismerés, de a mindig az jött, hogy nem lehet elpusztítani mert végtelen, átmászni lehetetlen, nincs olyan vastag olló, amivel el lehetne vágni azt a kötelet, az már ott fog maradni. Csak legfeljebb szétporladhat, de az is mikor stb, na aztán egyszer csak mégmielőtt kisétáltam volna a meditációból hirtelen nagy felkiáltójellel megérkezett megoldás hogy hogy lehet elpusztítani, egyyszerűen egy gyufával. Felgyújtani. Elégetni. SZóval ugyanaz mint neked.
Arra jutottam hogy maga a tűz érzés, jó vagy rossz tudja lerombolni a hitrendszert. Csak táplálni kell a tüzet, meg vigyázni, hogy ne égessen porrá mindent, ha továbbterjed. Pont ma délután volt..
Köszi, hogy leírtad! Ági

Mindig igyekszem nem traktálni benneteket asztrológiai fejtegetésekkel (arra van saját blogom), de itt most kicsit ezt finoman bedobnám. „Úgy is hírlik” hogy a DNS 12 szála az a horoszkópunkban található 12 bolygóval szinonim, ez eleve egy kód. Bár úgy gondolom, hogy ez egy adott keret, amin jó esetben kicsit lehet javítani, módosítani. Nem a „hadicapet” magát determinálja, csak a jellegét, annyit hogy melyik adott területen van dolgunk az életünkben. Vagyis azt gondolom, hogy van bekódolt rész, amivel érkezünk, van amelyik a jelen ismereteink szerint nem megváltoztatható, mint mondjuk a siketség, van amelyik állandó odafigyelést igényel, mondjuk gyerekkorban már elinduló, életreszóló cukorbetegség és még sorolhatnánk a végtelenségig. Na és van egy csomó öregedést és rossz állapotot elősegítő testi megnyilvánulás, amit magunknak pakolunk oda. Erre is van, véleményem szerint egy előre meghatározott kód, egy amolyan változást segítő kód, és itt van lehetőség a korrekcióra, itt a tanító jellegű betegségekre gondolok. Ha veszed a tested jelzéseit és tudsz változni, akkor inkább a javadat szolgálják.
Aki személyesen ismer engem az tudja hogy van rajtam „némi” súlyfelesleg. (Igen tudom, ez nem betegség, mértékletesség és rendszeres sport fejben eldöntve vagy kemény küzdelem egy életen át és máris sokkal jobb lenne.) Nem olyan nagyon régen nagyon nem jó fizikai állapotban voltam, általában szoktam tudni, hogy mikor miért van ilyen-olyan bajom, de itt egyáltalán nem jöttem rá, ez már eleve nagyon elkeserített, és egyben gondolkodásra is késztetett. Miért érzem úgy magam mint egy 90 éves, hogy lehet ez? A már tudatosabb életemben a tőlem telhető tényleg mindent megtettem az egészségemért, úgy hogy azért voltam elég kedves és megengedő is magamhoz, és ez nem nyűg volt, hanem öröm, de most egy vészesen növekvő hosszú nem teszek szó szerint szinte semmit. Hogy lehet ez? Miért alakítja úgy a sorsom, hogy ne legyen lehetőségem és ambícióm a normális egészségi állapotom fenntartásához? Én a „nagyokos” hogy lehetek már ennyire béna? Arra jutottam a nagy gondolkodásban, hogy a kisgyermekkoromból hozott túlsúlyommal tulajdonképpen majdnem 2 fizikai test életét éltem már le, 1 szívvel, 1 aggyal. Nem csoda, hogy rossz állapotban vagyok, 2X44 az pont 88. Ez a gondolat, ugyan nem eléggé de legalább kicsit felrázott. Rájöttem, hogy igen, nagyon-nagyon sok mindenben duplázom, de nemcsak mondjuk duplaannyit dolgozom de a pozitív dolgokból is duplaannyira van szükségem és sokszor duplaannyit is kapok, minőségben, mennyiségben, opciókban.. Néha tényleg 2 életet élek. Köszi túlsúly, :). köszi, bekódolás, köszi hogy „4 bolygóm Bika”. Már rég meghalhattam volna (amúgy tényleg) és lehet hogy csak fele ennyi boldogságban lett volna részem.
De igazából azt gondolom, hogy amúgy, mindent a HIT mozgat, a HIT aktiválja, vagy fogja vissza a kódokat, még talán az ego kísértésbe esését is a HIT mozgatja. Ami le van blokkolva –most itt a Kati által írtakra utalok -, ha már elég erős a hited, hogy nem csinálsz nagyon nagy hülyeséget, sőt a belső erőd is megingathatatlan, kibonthatod az adott képességet, ha szeretnéd. Nem gondoljátok? Sok mindenre azt mondjuk: baromság, becsapás, micsoda hülyeség, nincs hitünk az adott dologban. Aztán valahogy a személyiség kiegyensúlyozódik, a lélek előtör, vagy „visszatér”, akkor tud az igazi mély hit is szárnyakat kapni, ami meg tényleg, igazán mindent megold. Lehet hogy a kódok is azért vannak hogy előbb utóbb eljussunk egy ilyen megbékélt, tiszta állapotba

Igen ez szép kis csokor ! :)
Ahogy így mondod eszembe jutott még két másik lehetőség is, ami jó lehet. Az egyik amit még együtt tanultunk: megnézed mi van a vágy mögött és amögött, a másik pedig a megismerés technika, talán azt is lehet alkalmazni, belemész megvizsgálod, befogadod azt a valamit, ami saját vágyad, közben akár meg is kérdezheted, hogy honnan jön és talán jön rá jó válasz. Na ezt ki is próbálom majd, milyen jó néha együtt gondolkodni.
Aztán meg az is eszembe jutott most, hogy talán lehet a vágyad egós, vagy abszolút nagy "hülyeség", de mégis, az azzal való tudatos vagy tudattalan munka, út az elérésig vagy az elengedésig, az a lélek szerinti parancs, hogy szerezd meg a tapasztalatokat és felismeréseket közben.
köszönöm a választ!

Erről eszembe jut egy tapasztalat, ami nagyon erős volt nekem és mély nyomot hagyott. Valamikor régen részt vettem egy programon, gyógyítást/gyógyulást tanító programon. Úgy zajlott, hogy egy körben mindenkinek el kellett mondania, hogy mi a legnagyobb problémája, ami leginkább bántja őt, ami miatt odament. Na, ugye ez roppant kellemetlen tud lenni, legalábbis én nem nagyon szívesen teszek ilyesféle teljes nyitást számomra ismeretlen emberek felé. Kicsit el is szomorodtam, hogy ez nem az én programom, de ha már egyszer ott voltam, próbáltam megnyílni a tőlem telhető legjobban. De nem erről szól a tapasztalat, hanem arról, hogy tényleg mennyire téves lehet másokról azt gondolni, hogy nekik könnyebb. Mert az ismerőseinkről, barátainkról azért nagyjából tudjuk, de az idegenekről kevés a tapasztalat. Amúgy utólag kiderült, hogy a sok ember, ahogy képes volt őszintén beszélni a problémájáról, valahogy abban minden saját problémám is benne volt, némelyikre válasz is jött, és az is világossá vált a történetek által, hogy akkor igazából mi volt a valódi akkor aktuálisan legnagyobb saját problémám, és az ódzkodás ellenére be kellett hogy lássam hogy a módszer jó volt és működött, ezt csak úgy zárójelben.
Mielőtt elkezdődött volna a kör, szünet volt. Megakadt a szemem egy résztvevőn, aki már szemmel láthatóan 70 felett járt, nő. Egyszerűen, kényelmesen volt öltözve, a fehér haja szintén egyszerűen, fiatalos frizurára volt vágva. Ült a sarokban és ette a tízóraiját, egy otthon csomagolt szendvicset. Arra gondoltam, hogy milyen boldog lehet. Milyen fantasztikus, hogy tökéletes fizikai kondícióban van, simán mozog, mint egy fiatal, nem probléma beülni a sarokba és felállni, az arca kisimult, a szeme élénk , kedves mosolyú, később kiderült hogy szellemileg is teljesen „penge”, olyan helyekre jár, amelyeket szeret, olyan programokra, amik érdeklik, azt gondoltam, de jó neki. Bátran jelentkezett a körben és elmondta a problémáját, kicsit röviden az életét is. Az volt a lényege az ő életének, hogy jóságos, mindig megbocsájtó, szívből szerető emberként élt, ennek ellenére nem sikerült egybentartania a családját és ezt fájó kudarcnak élte meg sokáig, és plusz meg kellett tanulnia határt szabni, hogy ne csapjon át a jóság és a megbocsájtás áldozati szerepbe, ami őt teszi boldogtalanná. Sikerült is neki (!!!), a semmibe ugrott bele, elvált és megkapta a méltó jutalmát, boldog, gyönyörű új szerelemben él, anyagi és érzelmi biztonságban. A problémája az egyik felnőtt gyermekének a gyógyíthatatlan betegségbe született kisunokája, a családjuk kilátástalan anyagi helyzete, az apuka még szinte életében nem dolgozott és nincs is sok esélye rá, ezt csak a végén mondta el. Nagyon fájó, nagyon összetett probléma volt, a párjával is különbözőképpen gondolták, itt is szeretett volna minden segítséget megadni, csak főként anyagiakra lett volna szükség, abban meg nem dúskált. Nekem nem biztos, hogy sikerülne ebben a helyzetben bármi, hogy egyáltalán tudnám hol kezdeni a probléma kibogozását. Olyan képet árasztott magáról, hogy mennyire jó és könnyű neki. A kép igaz volt, belülről fakadt belőle a béke, és mégis…. az kis, ehhez képes szégyellnivalóan kicsi problémáimhoz képest nagyon nehéz lehetett ez neki. Biztos vagyok benne, hogy – bár a dolog probléma része nem csak az övé volt, csak az ezzel kapcsolatos fájdalom, bizonytalanság és aggodalom volt az övé és mégis meg tudta oldani. Valahogy úgy érzem, hogy ő a Sanyi által említett 1. és 2. kategóriát is képviseli. Azért is érdekesnek tartom őt, mert tényleg egy valós nagy problémát sikerrel megoldott, megkapta a következő „csomagot”, ami már mégnagyobb falat, feltétlenül kell hozzá az előzőekben megszerzett tudása és tapasztalata, mert anélkül még csak fel sem tudná fogni az egészet. Mint ahogy sok ember, számtalan megoldatlan belső problémával, saját égető gondokkal képtelen lenne bármennyi energiát áldozni egy tőle távolabb álló problémára. Arra (is) gondolok, amikor a szülő a saját gondjai miatt egyáltalán nem tudja segíteni a gyermekét semmiféle megértéssel, jó szóval sem.
Aztán ott voltak a gyönyörű szép nők a körben. 35-40 körüliek, sugárzóan szépek, visszafogottak, szemmel láthatóan normális jómódban élők. Belőlük is belülről árad a tisztaság szépsége és a harmónia, bár ha az ember jobban figyel, akkor kicsit a szomorúság is. De azért felmerül a gondolat: ó milyen könnyű lehet ilyen szépnek lenni. Aztán ők is elmondták hogy annyira azért nem az. Egyikük olyan problémát mondott, aminek nyilván semmi köze a külsőségekhez, de az én életemben is nagyon hosszú ideig ott lebegett („főnöknek lenni”), de aztán szépen túljutottam rajta végérvényesen (remélem :)!!). Ezt is érdekes volt hallani. Milyen „semmiségnek” tűnt már nekem, hogy tudtam volna neki osztani az észt, hogy azt meg lehet oldani, pedig valaha számomra is teljes mértékben megoldhatatlannak tűnt.
Szerintem nagyon fontos, hogy bárminek bármilyen problémája is akad, mennyire hajlandó elfogadni a segítséget, a tanácsot. Néha nyilván semennyire, muszáj a saját fejünk után menve a saját hibáinkból tanulni. Az ember a maga baját nagyon nagynak érzi, olyannak, amit nehogymár valaki meg tudjon oldani vagy értelmes segítséget nyújtani… Hiszen ő könnyen dumál.., mert neki mennyivel könnyebb…, honnan tudhatná.. PEDIG sokszor tényleg igazából TUDJA és SEGÍTENI IS TUDNA.
Bonyolult téma ez. Van egy vicces mondás : az én álmom az ön problémája.., ilyen helyzet is sokszor adódik az életben, de azért meglehet hogy az irónia mögé is érdemes benézegetni.