Az általam ajánlott könyv a további kérdéseidre is választ ad. Általánosan elfogadott nézet, hogy visszafelé nem vezet lépcső, azaz, ha valaki ember, bármilyen bűnt követ is el, emberré fog újjászületni. A karma törvénye alapján meg kell tapasztalnia azt a fájdalmat, amit okozott, át kell élnie a szenvedést. Ezt azonban a lélek önmaga vállalja, szabad akaratából. Senki sem kényszeríti.
Egyébként a könyvben szó esik a többszörösen visszaesőkről is, vagyis azokról a lelkekről, akik több életen keresztül csupa rosszat tesznek, mert nem találják a helyes irányt. Nekik is több lehetőségük van az újjászületést illetően, végső esetben nem jöhetnek vissza a Földre, hanem másik bolygóra születhetnek le. Ezt szintén az adott lélek vállalja, a saját érdekében.
Ez mind nem hit kérdése. Gondolj a gravitációra: hiszel benne vagy sem, attól még működik.
Hogy meddig kell újraszületned, azt mind tudni fogod. Ameddig az ember bizonytalan, valószínűleg nem érte el azt a szintet, hogy az inkarnációit befejezze.
Az életfeladatunkat megtalálni sokszor elég nehéz. De nem lehetetlen. Az is lehet, hogy apróbb elemekből tevődik össze, és elsiklunk fölötte, míg az igazi nagyot keressük. Szerintem ha az ember fejlődni igyekszik, meghaladja önmagát, megfelelően él, már jó nyomon van. De ha kíváncsibb természetű vagy, sok minden a segítségedre lehet: előző életes utazás, tudatfölöttes állapot, imagináció, Akasha, stb.
A válaszért meg nincs mit, ha ez valakinek segít, nagyon szívesen. Nekem az említettkönyv sokat adott, ezért is merem ajánlani.

Hosszú éveken keresztül éltem én is abban a világban, amiben most te. Néha meg-meginogtam, mert olyasmik történtek, amik nem illettek a képbe. A környezetem azonban folyton visszahúzott, mert ők is ilyen egyszerű séma szerint élnek: a halál után megszűnünk, az élet csak ennyi.
Ha ezt elfogadjuk, légüres térbe kerülünk. Magunkat helyezzük a legfelső lépcsőfokra, holott az univerzumról sem tudunk semmit. Ezzel kész a káosz.
A hit valóban becsülendő. Mióta van, én is visszakaptam önmagam, napról-napra rácsodálkozom a világra. Minden értelmet nyert, összefüggő képpé állt. És olyan dolgokra vagyok képes, amikről még én magam sem álmodtam.
És ha hiszed, ha nem, vannak tökéletesen illeszkedő párok. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincsenek nézeteltéréseik.
Amíg nem nyitunk a világra, annak mélyebb régiót sem tapasztalhatjuk meg.
Szép napot mindenkinek!

Mostanában én is átprogramozom az ételeket, igyekszem őket méregteleníteni. És mióta megtaláltam a hagyma elaltatását, még pucolás közben sem sírok. Valami viszont szöget ütött a fejembe. Mikor ezt megmutattam a páromnak, és ő kezdte el pucolni a hagymákat, ő sírt, én nem. Neki is meg kell tennie ugyanezt? Az étel megint egy másik kérdés. Ha én átprogramozok valamit, az hat másra is? Ha én főzök, úgy érzem, ez működik. De ha máshol étkezünk, és azt a kaját próbálom méregteleníteni, mennyire fogják ezt megérezni a többiek?

Nem, abszolút nem tanácsolom, hogy törődj bele. Sőt.
Tisztába jönni se könnyű, senkinek. De a változás elkerülhetetlen.
Mi lenne, ha egyik nap azzal jönne haza a párod, hogy bocs, nem bírom tovább, váljunk el? Ahogy neked hiányzik valami, úgy neki is hiányozhat. Az igényeket és az elvárásokat kellene egyensúlyba hozni.
Bár megmondom őszintén, még kívülállóként sem könnyű tanácsot adni úgy, hogy csak a sötétben tapogatózol.