Szia Niki!

Nagyon köszönöm válaszod!
Úgy látom egy cipőben jártunk :-)
Pont ezen megyek keresztül én is, szerettem egy fiút akivel háború volt az életem. Nem fogadott el, de szeretett, szívtuk egymás vérét, én dacoskodtam, ő kritizált.
Nehéz...főleg azt tudomásul venni, hogy csoda kellene ahhoz ha ez megváltozna.
Én is fejlődésen megyek most keresztül, egy kicsit önmagamra is találtam, de még keresem magam, főleg azt ami igazán kitöltené az életem.
Jó érzés a fejlődés, jó érzés az is amikor nem fújsz már annyira a másikra és főleg önmagadra, amikor egyszerűen csak tudod, hogy két ember kell mindenhez és ha valami nem megy, próbáltuk, de komoly robbanások voltak, teljes energia kimerülés :-(
Örülök, hogy boldog vagy.
1,5 hónapja vagyunk külön, de minden nap dolgozom rajta, hogy ne a múltban éljek, a jelent éljem meg, menjek és menjek mindenfelé és tanúlságot vonjak le, nem kis feladat.
Puszi

Köszönöm Kati ismételten a választ.
Ami az exemet illeti, mikor fogom tudni igazán, hogy tényleg őt akartam-e?
Most megnéztem a szerelempróba című filmet, nagyon megérintett, de persze azt sem akarom, hogy befolyásoljon.
Állandóan rá gondolok, lehet illúziót kergetek?
Túl sokat kellene neki is változnia, nekem is persze.
Most megszakítottam mindent vele, mert nem mertem bevállalni azt, hogy maradjunk "kapcsolatban", miközben ő egy kis szabadságra vágyik.
Adjak magamnak időt?
Tudtam őt önzetlenül szeretni és ezt nem tudom félretenni...