Kedves H.Vica!

Az első hozzászóló vagyok, immár regisztráltként. Az általad közöltek alapján szeretném feltenni a kérdést: gondolat, vagy szív sugallatára lépünk akcióba?
Spontán, önfeledten, belső melegséggel telítetten cselekedve - szerintem - abban a konkrét pillanatban nincs mérlegelés, ergo kiértékelés/ítélkezés… csak maga a tett és az öröm érzete...

Viszont az ilyen egységélmény (lásd feljebb önfeledt = vizslató, "körömrágó" kis én nélküli) tapasztalását megtorpedózhatja az előtte vagy utána megjelenő egós gondolat:
- Jobban járok, ha előzékeny leszek...
- Megérdemli-e, hogy segítsek rajta?
- Mi várható ha adakozó/megértő leszek x.y-nal kapcsolatban?
- Nem fog hátba támadni?”
- Mi van, ha jótékonykodásom ellenére kihasznál?
- Vajon értékelni fogja a támogatásomat, önzetlenségemet? Stb...

Amennyiben helyet adok ezen gondolat(ok)nak (melyet „negatív” érzelmek is kísérhetnek), ennek végkifejlete akár az is lehet, hogy eltérít a segítő szándékom megvalósításától, vagy megteszem de utólag már bánom…
Úgy vélem, a „jó cselekedetek” utáni kellemetlen tapasztalások rámutatnak bizonyos dolgokra... tudatosítani szeretnének bennünk valamit... tehát minden ilyen lelki frusztrációt kiváltó esemény egy „kódolt” üzenetet hordoz...