Hogyan éljek boldogan?
Először is azt szeretném tisztázni, mit is jelent boldogan élni, az én olvasatom szerint:
Mi is a boldogság?
Itt nem valamiféle euforikus örömre gondolok, amikor elszállok, azt sem tudom ki vagyok.
Inkább valami belső nyugalom, béke, megelégedettség érzése a boldogság.
Lássuk, mi kell ahhoz, hogy életemben ez megvalósuljon?
Az ember élete minősége függ az - anyagi , - szellemi, és érzelmi életének összességétől.
Bárhol hiány merül fel, kibillen az egyensúly.
Mit értek ez alatt a gyakorlatban?
Anyagi gondokkal küzdve az ember igencsak nagy energiát kell, hogy befektessen, nyugalmi állapotának megtalálásához. Miért fontos a pénz az életünkben?
Ha helyén kezeljük, mint eszközt, hogy a dolgokat megvalósíthassuk, akkor szerintem rendjén van, ha a pénzzel is tudatosan bánunk. A teremtés folyamataihoz, a tudatossá válásunkhoz, hozzátartozik a megfelelő anyagi élet megteremtése is.
Ha energiahiányos az ember, sokszor látásmódja is beszűkül. Egyre jobban csak a felhőket, akadályokat látja és pesszimista világkép rajzolódik ki előtte.
"-Jaj, úgysem fog sikerülni, nincs is rá pénzem stb. "
Amennyire értékeljük önmagunkat, az tükrözi a legjobban, milyen a pénztárcánk tartalma.
Itt persze nem arra akarok célozni, legyen mindenki pénzéhes. Nem , sőt korántsem!
Csak tudatosan vegye kézbe pénzügyeit is. Nézze meg, mire költ fölöslegesen, mit akar elérni, ahhoz hogyan teremtheti meg a kellő tőkét.
Mindenkinek mást jelent a bőség/gazdagság. Csak fel kell ismerni, valódi szükségleteinket. Nem biztos, hogy az a jó, ha luxus villában egyedül élünk, és kong az ürességtől. Lehet a gazdagság annyit jelent számunkra, hogyha valami plusz kiadásra kerül is sor, nyugodt szívvel lépek az automatához kifizetni az adott dologra a pénzt. Nem pedig rágódni napról-napra, mit adok holnap enni a gyereknek, ha az összes számlát befizetem.
De ide tudnám sorolni magát a testi szükségleteinket is, mint a megfelelő táplálkozás, mozgás, szexualitás megélését. Nagyban hozzájárulnak közérzetünkhöz mit eszünk/ teszünk a testünkkel.
Merjük felvállalni testünk szükségleteit is. Figyelni mit kíván, hiszen önmagunk szeretete/elfogadása ezt is felöleli.
És végül: mikor az ember csak kesereg, elfeledi könnyen, mi van már most meg neki. Örüljünk minden nap annak, amink már van. Inkább erre figyeljünk, ne azon tipródjunk, még mink nincs. Figyelmünk fókusza hozza meg életünk történéseit. Ha állandóan a hiányon kesergünk, hiány fog fellépni életünk területein.
A mai világban hajlamos az ember a vásárlásokra, sok felesleges dolog felhalmozására. Itt is tudatos munka kell, hogy felismerjük, számunkra mi az, ami valóban szükséges, és mi az, amivel csak a porcicáknak adunk újabb lakhelyet. Ne feledjük, a lakásunk nem egy raktár épület. Ami már nem kell, szükségtelen (kinőtt ruhák, rég kiolvasott könyvek) adjuk tovább. Biztosan van, aki örülne neki. Legyen szabad áramlás életünkbe. Észre fogod venni, ha elkezdesz adni, feléd sokkal több dolog kezd visszaáramlani.
Szellemi élet:
egy jó mozi, könyv, múzeum, egy tartalmas tanfolyam, minden, ami a fejlődésünket szolgálja. Nagyon fontosnak tartom a sokszínűséget. Kezdetben azt tapasztaltam, még a baráti köröm is egyre jobban leszűkült. Csak "ezós" emberkék társaságát kerestem, a többiek "fárasztottak", meg értetlenül figyeltem őket, miért jobb a tudatlan kisdedjátékokban beleragadni, mit sem törődve az önfejlődéssel.
Ma már úgy látom, az életem részei, sőt magam részei is minden és mindenki, aki valaha is az utamba kerül. Jó kikapcsolódni, beszélgetni fesztelenül, nagy grandiózus elmélkedések nélkül. Csak élvezni a jelen pillanatot. A barátokat, egy jó könyvet, vagy végig ülni más jellegű tanfolyamot. Nem beszélve egy jól átmulatott szombat estéről.
De nélkülözhetetlennek tartom, hogy az ember ne képezze tovább magát. Mindig van egy tágabb világ, amiben még fejlődhet az ember, legyen az szakmai, vagy hobbi szintű elfoglaltság. Nem beszélve arról, hogy a szellemünk sem szűkül be, a probléma megoldó képességünk is tágul, ha az "agyunk is tréningezve" van.
Érzelmi élet:
Barátok, család, párkapcsolat. Milyen a belső érzelmi világom? Milyen önmagammal a viszonyom?
Milyen az általános érzelmi/gondolati világom?
Legyünk önmagunkkal is őszinték. Ha folyamatosan "rosszul" érezzük magunkat, annak igen is oka van, ami bennünk rejlik. Felelősséget kell vállalni, szembe kell nézni belső sötét világunkkal is. Mik a félelmeink, motivációnk egyes dolgokban. A hétköznapi élet a legnagyobb tanítónk. Hiszen mindenki lehet otthon nyugodt, békés szerzetes, de ha kilép az utcára már háborog, mert az emberek ilyenek, meg olyanok. Önmagunk belső hibáit megélve, feltárva oldhatjuk csak fel önmagunkban megbúvó feszültségeinket. Az ítélkezést mások felett, az értetlenkedést, miért ilyen "hülye" a másik, csak akkor léphetem túl, ha önnön hülyeségemet már túlléptem.
Meglátni mindenben a közöst, talán ez a leglényegesebb. Inkább azt keresni, mi az, ami összeköt, mintsem azt, mi az, ami elválaszt.
Felejtsük el a mások hibáztatását, hogy azért vagyok rosszul, mert az , meg az csúnyán nézett rám. Vállaljuk fel a felelősséget. Nem az időjárás, nem a szomszéd dönti el, hogy én ma boldog vagyok, vagy sem. Ő is csak önmaga körül forog, őrlődik, a saját világát éli, ugyanazokkal a gondokkal küzd, mint bárki más. Tanuljuk meg meglátni az ellenségeinknek vélt emberben a nagy tanítót. Talán ez a legnehezebb. De ha észben tartjuk, nem az ember lényét utáljuk, hanem azt a tulajdonságát, amit nekem tükröz, akkor könnyebb az úton haladni. Sosem az ember a "HIBÁS" termék, hanem az az állapot, amiben csücsül.
Csak akkor tudunk másoknak segíteni, adni, ha önmagunkat megismertük. Elfogadtuk, sőt, tovább léptünk saját bajainkon. Csak akkor tudod megérteni, a másikban mi folyik, és csak akkor tudod átérezni a másik bánatát. Csak akkor tudod a kezébe adni a megoldást is. Hiszen megélted, megtapasztaltad. Mit kezd vele? Az már az ő felelőssége. Neked csak annyi volt a dolgod, hogy megtanuld a saját leckédet, és mint a hiányzó gyereknek odaadod "bepótolni" a tananyagot a másik ember kezébe.
Egyet ne feledjünk, adni csak a már meglévő dolgokból tud az ember. Ez minden szinten igaz. Egy szeretetre éhes ember, korántsem tud annyi szeretet adni, mint aki önmagával harmóniában van. Egyre több figyelmet követel a másiktól, próbálja a hiányt pótolni a másikból. Játszmázik, manipulál, csak hogy kompenzálja a saját lelkében felmerülő hiányt.
Te döntesz: a mai világban így akarsz-e élni, vagy megtanulod saját magad feltölteni, boldoggá, elégedetté tenni.
Ha fájdalom ér, mit tegyünk?
Éld meg. Nyílj ki, engedd be, bármi is az. Elhagyott valaki? Érezd, ahogy fáj, ahogy sajog. Kigúnyolt valaki, nyílj meg, érezd, ha szeret valaki, nyílj ki még jobban, éld át teljes lényeddel.
Minél több dolgot élsz meg, annál jobban tudatosul, bármi is jön, valami mindig megmarad: - VAGY!!!!, létezel, élsz!!!!
Az eddig fenntartott korlátaid sorra ledőlnek. Minden korlát után átjár az érzés, Te több vagy mindannál, mint amit eddig hittél, felfogtál.
Tehát ne másokat akarjunk először megmenteni, hanem először életünkben akarjuk harmóniát létrehozni.
Hogyan érhetem ezt el?
Tisztázzuk magunkban mik is a szükségleteink. Egyáltalán tudjuk-e mire vágyunk? Mit akarunk elérni? Mihez van már alapvető tudásunk, miben kell még fejlődnünk?
Legyünk/merjünk önzőek lenni: bármi is történik, nézzük meg, ki varázsol bennünk? A szegény mártír énképünk, vagy a kiteljesedett ÉNÜNK. Merjük meglátni életünk történéseiben a pontot, ami mindezt elindította. Merjük befogadni, megélni, akármi is az. Szegénység, haláleset, magány, hatalmas, mindent elsöprő szerelem. Mindegy. Csak menj bele, és ÉLD meg.
Ha csak takarózol, hogy ez meg ez csak illúzió, minek menjek bele, akkor elmarad a tapasztalás, elmarad a dolgok meghaladása. Elmarad a megélés, a tanulás. Igen, jön egy szint, mikor már nem kell a szerelem egy ember felé, hogy kössön, mert már TUDOD, minden EGY. Minden benned rejlik. De addig csak kimaradt lépcsőfokok maradnak, és tudjuk, egy jó ház az erős alappal kezdődik. Nem lehet kihagyni egy lépcsőt sem, mert az élet nem hagyja, hogy tovább lépj, amíg a leckét meg nem tanultad. Az a legjobb, ahogy jön veled szemben minden. Annak van éppen itt az ideje: ha egyedül vagy, éld meg az egyedüllétet. Tanuld meg szépségét, mélységét. Ha párod van, éld meg, nyílj meg felé, nyílj meg teljesen, még ha kezdetben kényelmetlen is, és úgy érzed, még a lelked is meztelen.
Figyeld meg szavaid, mit, hogyan mondasz. A hangsúlyt, a tested minden rezdülését. De ne is akarj azonnal a tökéletesség bálványa lenni, ha hibázol is, ne szidd magad, nézd meg, tanulj belőle. Negatív gondolataink, érzelmeink megszokásokon alapszanak, idő kellett, hogy beépüljenek lényedbe, hát adj időt arra is, hogy tisztára mosd őket.
Magamon is tapasztaltam, sokszor nem tudtam szavakba önteni mi is történik bennem. Egyszerre volt minden, csak utána vettem észre, ez csak a zavaros felszín, ami a mélyen megbúvó rétegeket fedi.
Hiszem, hogy ahhoz, hogy az Egót túllépjük, ahhoz először fel kell emelni. Csak túllépni tudjuk, mikor rájövünk, kicsiny vágyaink, félelmeink dróton rángatnak minket, de mi nem vagyunk azonosak a kis bábbal. Többek vagyunk, bármi is történik, meg nem szűnünk, el nem bukhatunk, meg nem halhatunk.
Tanuljuk meg az élet ritmusát. Ne rohanjunk fej nélkül, de ne is tétovázzunk, mikor lépnünk kell tovább.
Az ember miért nem fejlődik mégis annyi tan után?
Ennek egy oka van: a lustaság.
Az elmélet mit sem ér, megélés nélkül. Ha tanultál valamit, tedd át a hétköznapokra. Csak TEDD MEG MÁR.
Hol van a boldogság?
Már rég ott kopog az ajtódon, csak enged be már.
Vagy félni, vágyni akarsz még? Rágódni, sebeidet nyaldosni? És mégis meddig? Nem volt még elég? Oké, majd megunod, és akkor talpra állsz.
Csak ne gondold azt, hogy ha majd egyszer jön valaki és megment, meg boldoggá tesz akkor majd jó lesz neked.
Mindenki azt akarja, hogy a másik tegye boldoggá, szeresse, becsülje, egy életen át. Kicsit abszurd nem? Senki sem akar másokat szolgálni, mindenki a saját életét, boldogságát akarja élni, de akkor ezt miért másoktól várja el? Miért másoktól várja el, hogy csak az ő igénye teljesüljön?
Miért nem ismeri fel, boldoggá, csak önmagát teheti az ember. Ez nem függhet semmitől, és senkitől. Ha önmagában ezt megvalósítja, akkor tudja másokkal is megosztani. Sugárzik róla, ha mellé ülsz, vagy hozzászólsz, érzed, ahogy feléd áramlik. De még egy ilyen ember sem tud téged boldoggá tenni, amíg a saját félelmeid, tévhiteid rabja vagy. Csak önmagad körül forogsz. Hiába a segítő kéz, ha a gödörből te magad nem akarsz kimászni.
Ahogy fejlődünk, úgy lépjük túl szerepeinket, elvárásainkat. Úgy ismerjük fel, hogy a másik ember nem a mi kényünk kedvünkre teremtetett, hanem sorstársunk, nagy tanítónk, aki szintén a saját leckéjével hadakozik.
Köszönöm mindenkinek a tanítást
- blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
37 hozzászólásBuddha azt mondta:SZENVEDÉS AZ ÉLET
Hogyan is gondolta?Soká töprengtem rajta.........és végül egy könyv segített és fejlődésem.
Az EGO-val való élet szenvedés.Az ego hazudik neked.Elhiteti,hogy boldog vagy.Elhiteti,hogy megvilágosodtál.Elhiteti csak ennyi az élet,elhiteti jól élsz,elhiteti az IGAZSÁGOT.Elhiteti az illuziót.
Elhiteti,hogy a világi ÖRÖM egyenlő a nem e világból jövő valós boldogsággal,hisz az egyetlen valós BOLDOGSÁG belőled jön....az ÖNVALÓBOL amit nem befolyásolnak világi események.....állandó,kifogyhatatlan forrásból jön,a belsődből.Mindig veled van.Mindíg meríthetsz belőle.
Szerintem nincs harc, sem szenvedés.
Csak ráeszmélsz, hogy Vagy.
Mikor átlátod a mindent, eltölt, a minden jól van így, ahogy most van. Akkor csak Vagy. Szemléletválltás akár mondhatnám így is.
És igen, ez az állapot már rég bennünk van ;)
pont ezen agyalok most. boldogan úgy kell élni, hogy igent mondasz az élet minden egyes pillanatára, együtt mozogsz vele, együtt táncolsz minden egyes pillanatával. nem agyalni kell rajta, hanem élni, megélni. és örülni, hálásnak lenni, nekem ez a kedvenc életem az már egyszer tuti.. :) hálás vagyok minden pillanatáért és csak egyre inkább. hihetetlen.. nehéz szavakba foglalni... a boldogság legyél te magad.
Az, amit Jaguár írt, azt egy csomó nagyon ezotér és jól érzékelhetően nagyon boldogtalan embertől hallottam már. Kivétel nélkül önámítás volt. Addig, amíg csak szó van róla, minden nagyon emelkedett és nagyokat lehet érezni, de a legelső gondnál, a gyakorlati megvalósítás igényénél jönnek a hervasztó rutinok.
Méghogy hála, a szavakba alig önthető boldogság. Aha, akkor mire fel az alkoholos befolyásoltság, Jaguár? A tudatmódosítók azoknak kellenek, akik nem bírják a valóságot. Vagy a boldogság olyan kibírhatatlan?
Az élet áramlás és az energiaáramban nem mindig pont a boldogság energiája áramlik hozzánk.
A vonzás törvénye univerzális és mindazon energiák körülöttünk "ólálkodnak", amelyek az energiarendszerünket alkotják. Az energiaáram belőlünk indul ki és hozzánk érkezik vissza, és ami éppen figyelmet, energiát kap az lesz a mainstream energia. Az mainstream energia rajtunk múlik.
Elvileg tudjuk, hogy a boldogság, mint minden más, belül lakik és csak fel kell lelni, ráhangolódni és addig erősíteni, amíg mindent betöltő áramlássá, a fő árammá nem válik. Egyetértek veled, Anita, hogy nagy hiba lenne, ha azt várnánk magunktól, hogy állandóan ebben a boldogságban úszkáljunk. El kell engedni a boldogság kényszerét is, ahogy minden mást. Van sokféle jóérzés, meg nem jó érzés is.
Szerintem két dolgot kell nagyon tudni kell. Az egyik, hogy pontosan érzékeljük és értsük saját magunkat, ne csapjuk be magunkat. A másik, hogy mindig mi magunk választjuk meg reakciónkat, hogy mit érzünk és mit gondolunk.
Ha az alapérzésvilágunk nem kellemes, ha az életünk kényelmetlen a magunk számára, általában akkor merül fel a boldogság téma is. Ha boldog lennél, Anita, nem érdekelne az egész boldogság ügy, mert természetes közeged lenne.
Hogyan legyünk boldogok?
Ahogy tudunk.
És hogyan tudunk boldogok lenni?
Ezt ki kell találnia mindenkinek magának. Nem állítom, hogy egyszerű, akkor könnyű, ha jól tudunk olvasni saját jelzéseinkben.
Nekem kínkeservesen jött össze egy NLP gyakorlatban, hogy részleteiben megmondjam, hogy mi is az, ami boldoggá tesz. És amikor nagy nehezen összeállt a pakk, akkor meg az elfogadása nem ment.
Merthogy nem csak az kell, hogy megtudjuk mitől is vagyunk boldogok, hanem el is kell tudni fogadni a boldogságot.
Mi lehet az, ami meggátolja a boldogság elfogadását?
Ilyen apróságok, mint a bűntudat, jön az elfogadás, az önelfogadás, a megérdemlem, az önértékelés leckéje.
Nekem első körben két órába került kideríteni, hogy miért nem megy az elfogadás, azután pedig azt kideríteni, hogy mi kellene ahhoz, hogy el tudjam fogadni?
Alaposan össze kell puzzlézni magunkat, hogy a belső boldogság, a belső mosoly megélt realitássá, azután pedig az érzésvilágunk alapjává válhasson.
:)
Rengetegen egy állando hibát követnek el.Azt hiszik,hogy ha hajtanak a boldogságért elérhetik azt.Akik ragaszkodnak az Boldogsághoz soha nem kapják meg.Ugyan így van az IGAZSÁGGAL.Érzitek,hogy fejlődtök és egyre többször van igazatok,de ez valahogy mégsem boldogít.Az igazság tudata magában nem boldogít.Aki ragaszkodik a BOLDOGSÁGHOZ és az IGAZSÁGHOZ az rossz úton jár.Kétségkívűl el kell indulnunk keresni és kell egy célt,és eleinte ez jó megoldás,de utána mihint ezt elérted mint a többi dolgot,ezt is el kell engedni.A ragaszkodás megköt.És megint egyhelyben tipegsz.És megint nem leszel boldog.Az IGAZI valós BOLDOGSÁG maga a SZABADSÁG.Az embernek minden ragaszkodásától meg kell szabadulnia,mindentől ami a világhoz köt.Nem azt mondom,hogy dobj el mindent amid van.Nem,ugyanúgy továbbra is szükség van a materiális javakra,de nemszabad jelentenie többet mint eszközt az élethez.Nem szabad ragaszkodni hozzájuk.
Lecsaptál, mint a keselyű......de minek Karmatörlő?
Rossz volt olvasni.....
Pedig van olyan, hogy boldognak érzed magad......mégha csak egy kis időre is.
Miért kérdőzejeled meg ezt bárkinél is? És van úgy, hogy hangulatból irunk, amiből nem vonhatsz le messzemenő következtetéseket senkiről.
Persze-persze, a nagy önbecsapások....meg a nagy szavak.....meg az igazi tartós boldogságban levés...
persze-persze.....tudjuk, hogy nem mindig a Boldogság energiáiban úszunk és akik hirdetik fennen, mennyire nem azok......
Úgy beszélsz élet-életek feladatairól, mint az 1x1-ről!
Megtudni, mi az ami valóban boldoggá tesz?
Felfedezni, mi az, amiért ezt nem engedem meg magamnak?
Elfogadni mindezt.
Megvalósitani mindezt napi szinten, a gyakorlati életben.
Lenézünk technikákkal a mélybe- s lám 2 óra alatt felfedezni véljük, h mi tesz bennünket boldoggá!
Egy bűntudat,sok bűntudat stb , amit már ki tudja mióta hurcolunk, életeken át - oldjuk igy, oldjuk úgy s lám eltűnik!
Elfogadó gyakorlatokat csinálunk - s lám elfogadjuk a dolgokat!
A big ideák és a saját rögvalóság diszkrepanciájának firtatása a legegyszerűbb út önmagunkhoz. Abban a pillanatban elkezd kalauzolni a válasz, amit nem mentegetőzünk és magyarázatokat, kifogásokat gyártunk.
Ha olyan tudatos vagy, minek a cigi?
Ha olyan kimondhatatlanul boldog vagy, akkor minek a pia?
Ha maga vagy a szeretet megtestesülése, akkor miért kórral mulattatod magad?
Ha maga vagy a szeretet, akkor miért nem vagy jóban szüleiddel?
Ha boldog párkapcsolatot akarsz, akkor miért házasokkal kezdesz?
Ha elmegy a magzat, miért kellene hinnem, hogy valóban akarod?
Stb, stb, stb.
Nincsenek véletlenek, nincsenek körülmények, azt mind magunk gyártjuk le. Innentől csak rajtunk múlik, hogy a bigjeinnkel mit kezdünk.
:)
Végletes vagy Karmatörlő és végletekben gondolkodsz.
Irtod az önbecsapásokat és az illúziókat és közben olyan dolgokat is kinyuvasztasz, amelyek az úton járás "tartozékai". Meg olyan dolgokat is, amelyek nincsenek a te érzelmi megéléseid között.
Ha Aditi és mások csöpögései a tengely egyik pontján, akkor a te racionális, logikus, kemény, érzelem kizáró világnézeted a másikon.
Kedves Önmegvalósitó Barátaim!
Aki magában pillanatszerűen vagy tartósan pozitivat,felemelőt, magasztosat, boldogságot, amelyre nincs szó, szeretetet stb ÉREZ
- az haladéktalanul kezdje ostorozni magát,
- keresse magán az önbecsapás bélyegét,
- vágja föl az ereit,
- pusztitsa el minimum a tudatát és a tudatalattiját, de legfőképpen a lelkét, nehogy megélt önámitó érzései, cigizése, ivása és egyéb tökéletlensége bekerüljenek a kollektiv tudatba, ahonnan meghatszázszorozódva hullanak vissza ránk, örök sötétségbe taszitva minket.
A gyakorlatot fejezzétek be Domján Laci szavaival: és ez igy van.
Továbbá felhivom figyelmeteket,
hogy csak egyszerű, logikus és villámgyorsan megoldható feladatok vannak itt a Földön, az önismeret útján.
Mindenféle érzelmi megélés túltengő, megengedhetetlen, káros és nincs is.
Érzelmek esetében, mindenkor gyanakodjatok illúzióra, önbecsapásra az időjárásra való tekintet nélkül.
- tudatalattink feltárása - 2 perc
- lelki zavarok azonositása - 1 perc 50 másodperc
- önbecsapások, illúziók felismerése és megsemmisitése - 1 perc
- elengedések, elfogadások - 50 másodperc
- valódi szükségletek felismerése- 20 másodperc
- mindennemű és rangú Mesterekkel, Megvilágosodottakkal, Vezetőkkel beszélgetés , amely nem mellesleg olyan természetes, mint hogy 2 fülünk van - - fénysebesség
A szerző a tévedés és a végletek jogát fenntartja!
Amíg a lét örömének megélésére pillanatot fordítasz az életedből és a sérelmek, problémák és illúziók megélésére fordítod az összes többi időd, akkor miért gondolod, hogy bármiféle végletbe pottyanok, ha rákérdezek, hogy miért is van ez így? Miért gondolod, hogy én estem túlzásba?
:)
..azért mert mindent csak az alkohol szűrőjén keresztül vizsgáltál esetemben, holott alkohol nélkül is boldog vagyok amióta "igenemberként" mászkálok a világban.
csak hát visszatérve az italra pl gyakorlatban ugyebár, ha van egy társaság, ahol mindenki iszik, felszabadultan, jókedvűen, nyitottan beszélgetve egymással.. akkor igen, az még nem megy valóban hogy úgy felvegyem a ritmust és olyan szintű nyitottságot és gátlástalanságot szedjek magamra csak úgy semmi nélkül hogy ne lógjak ki.. de ha pótszerekkel is, de elérem.. akkor később biztos hogy könnyebben fog menni anélkül is. majd idővel próbálgatni fogom ezt is, de most még jólesik így.
jókat írtál amúgy csak nem mindig minden esetben helytállóakat. tényleg végletes vagy és mindig csak az az elmélet, a sémák.. :)
Nem elmélet, gyakorlat. Ezért sem harapnak rá a bölcsek köve összest mantrázók, a könyvből kiolvasom ki is vagyok én típusúak. Tévedsz, nem mindent az alkoholon keresztül néztem esetedben sem. Minden szenvedély valós igények helyett pótszer. A jó kérdés az esetedben, hogy mire kell neked az alkohol? Miért kell alkoholt inni társaságban? Miért kell annyit, hogy szétessen az alkoholmentes éned? Hogy odatartozónak érezd magad? Hogy valahova tartozónak érezd magad? Hogy feloldódj? Mitől vagy merev? Minek kell oldódnia? Mitől nem elég jó az alkoholmentes Jaguár? Mi nem tud az alkoholmentes Jaguár? Mit tud a gyümölcs- és zöldséglével hígított Jaguár? De nem ismerlek, a jó kérdést és a jó választ is neked kell megtalálni.
:)
Igen, tudom hogy ezek a kérdések és valahol mindegyik helyénvaló amit írtál. Főleg ez a társaságban feszélyezettség érzése.. De a válasz meg mindegyikre az végülis, hogy feloldódik az egó és helyébe egy nyitott, laza, örömteli állapot lép.. Viszont a színfalak mögött hogy mi zajlik a folyamat közben, azt nem látom. Hogy az egónak melyik összetevője, hogyan oldódik, miért, miért van az ott előtte és mitől "foszlik szét" közben.. Ehhez mondjuk alkohol nélkül kell figyelgetnem magamat társaságban, de mondjuk első lépésként csak zöldséggel.. :) Vagy maximum még 2-3 sör, de utána megállni.. valahogy.. :)
Biztos már neked is mondtam, hogy én is benne voltam vastagon. Lehet, hogy nyernék, ha hektóra összeszámolnánk az oroszországi kiküldetésem alatt és előtt cseppfolyós formában felvett energiát...Egyszerűen nem találtam a helyemet, ha nem volt kéznél a "feloldódási lehetőség" - dolgozni sem, örülni sem tudtam, még a szex sem volt elég jó.
Akkor jött a billenőpont, amikor ugyanolyan energiaélményt - feldobottságot, szorongásmentességet, derűsséget - sikerült nélküle is előállítani. Innen kezdve az alkohol már csak zavart ugyanannak az állapotnak a tiszta megélésében. Mert a másnap - az "energiahitel" kamatainak visszafizetésével telik. Tiszta kidobott idő. S ebben az segített, hogy megtanultam energiázni, önelégségesre feltöltődni szer nélkül.
Ha majd egy jógázás utáni tiszta meditáció nagyobb élményt fog adni, mint a cseppfolyósan módosított tudatállapot, ráadásul másnap frissebb, és a napfény elől nem elbújni vágyik az ember fia - akkor mérlegre kerülhet az elérési mód... Lehet, hogy szerencsém volt, de én nem ástam le az okokig - egyszerűen lecseréltem a módszert valami másra, ami nem visszafelé visz. A zaklatott mentális tevékenység oldására, kikapcsolására törekszik az ember. Az alkoholtól a mentál sik alá kerül, a meditációban fölé emelkedik... (Ettől függetlenül az okaimat így is fel kell(ett) dolgoznom, azt valszeg senki nem spórolhatja meg.)
Soha nem képzeltem volna el korábban, hogy valamikor eszembe sem jut majd ránézni a szupermarket alkoholos polcaira. Ha szerencséd van és nyitott vagy rá, szombaton talán összejöhet valami hasonló. Addig viszont jó lenne tisztulni, hogy minél nagyobb esély legyen rá. Az akaratot kell erősíteni bármilyen fizikai erőfeszítéssel, és jó energiaállapotokat elérni jógával, tai-chival, stb. De ez tudatos választás kérdése is egyben.
jógázok, a karma jógával például mostanában ismerkedek :)
egyébként nem iszom minden nap, én a gépszíjas verzió vagyok inkább (de ha igen akkor min. 2-3 napig) és persze az alap, hogy szombatig már semmi.
A társaság nem lehet magyarázat.
Ezt Te is nagyon jól tudod!
Magamról.:Már volt egy jó kis beszélgetésünk a drogokról....Emlékszel?
a folyt.ha van kedved priátban.;)
Üdv:Erika
De lehet. Mindenkinek más a keresztje, más traumák érték gyerekkorban, én sejtem ez honnan eredhet nálam. Társaság, társaságban megszólalni.. Érik belőle blogbejegyzés mert nem találom a megoldást rá, pedig felszínen van mióta "önmegvalósítok".
Nem emlékszem. Olyan jó nem hiszem hogy lehetett, én itt csak virágnyelven és nagyon felszínesen fogalmazok drogokról. :) De privátban ok, folytathatjuk.
Szia, Jaguár
Köszönöm neked, ahogy reagálod a dolgokat. Nagyon jól esik, hogy felvállalod magad, kimondod, amit gondolsz, és mégha negatív választ is kapsz, azonnal helyreteszed magadban, nem vagdalkózol Egóból vissza, hanem a lényegi dolgokra figyelsz. Sőt, képes vagy bevallani azonnal, ami Téged érint a kritikában. Ezért szeretem az írásaidat, bocs, ez már régóta ért bennem, hogy leírjam.
Alkohol társaságban: nem lehet, hogy ott nem mersz ilyen nyílt lapokkal játszani? Szeretnél beilleszkedni, szeretnéd, ha mindenki elfogadna, jó fejnek tartana? Lehet önértékelés a háttérben?
Szerintem nyílj meg bátran bárki előtt, és sza. le ki mit gondol rólad!! Érezd magad olyan erősnek, mint amilyen vagy! Ha kritika ér, vagy a társaság nem úgy reagál rád, mint mikor "ittas" vagy, lehet, hogy már kinőtted őket, nem gondolod? Ne ragaszkodj az álarcodhoz, lépj ki mögüle. Lesznek, akik elhagynak, lesznek,akik így is szeretnek (sőt!). Itt az a kérdés, TE mit akarsz: téged szeressenek, vagy a szerepedet?
Szerintem ez egy ördögi kőr: az álarcod már nem akarod, nem kényelmes kicsi. Még nem mered magad felvállalni, ezért kell a pótszer, h visszatöpörödj az álarc mögé, amitől még rosszabbul leszel. És megint kell az ital.
Mindenkinek van defektje, ne aggódj, ha gondolod elküldöm az én listámat Neked, bár félek, túl hosszú lesz :). Háború és Béke Buddhanita módra ;).
Úgyhogy Jaguár, már rég megtudnád oldani ezt a helyzetet, csak még tiprod magad én úgy érzem. Jobb a megszokott kaki, mint kilépni az ismeretlenbe :)
Az erő legyen Veled :)
Köszi a segíteniakarást! :)
Annyi mindent írtál le, hogy el kellett raknom a kedvencekbe későbbi feldolgozás céljából, még jól jöhet. :) Sok ezek közül csak séma és nem vonatkozik pont rám (legalábbis szerintem), mert hát nem ismerhetjük senkinek a viselkedését társaságban azokból az írásokból amiket ide írogat. De továbbra is azt mondom, egy fő ok lehet a háttérben, ami pedig egy személyes óvodabeli trauma. Leírom akkor már, miértne:
Talán nagycsoportos koromban lehetett, mikor az óvónéni azzal állt elő egy időszakban, hogy a délutáni csendespihenő előtt mindig egy emberkének mesét kell mondania a többieknek.. Saját szavaikkal, kb tőmondatokban, röviden. De nagyon egyszerű meséket választott mindenki, 5-6 mondatban letudták az egészet - én meg, aki meséken nőttem fel, szinte felháborítóan primitívnek és élvezhetetlennek tartottam ezeket a "beszámolókat".. Na mondom magamban, ez is valami? Én meg elmondom majd a kedvenc mesémet, a Brémai muzsikusokat, amit mese hangkazettán hallgattam akkoriban. http://www.mikulasbirodalom.hu/mese/grim/bremaimuzsikusok.htm (azóta most a napokban olvastam először.. rengeteg mondata szóról-szóra beugrott, egy nagyon szép női hang mesélte)
Azt tudni kell, hogy ez kb ötször olyan bonyolult és hosszú volt, mint azok amiket a többiek választgattak. De belül éreztem, hogy meg tudom csinálni simán, képes vagyok rá..
Otthoni felkészüléskor a faterom nem így gondolta, folyamatosan predesztinálta belém pökhendi stílusán, hogy: "ááá ez nem fog menni, ez túl bonyolult neked... nem fog ez menniiii.." (persze azt tudni kell, hogy neki amúgy is van/volt egy ilyen pesszimista hozzáállása dolgokhoz, merakkor nincs csalódás sem ugyebár.. meg hát minek dícsérni, bátorítani a gyereket, attól csak elbízná magát). Szóval készültem mint állat, széthallgattam a kazettát, anyámnak felmondtam, minden kiválóan ment otthon. Aztán mikor eljött a nap, mikor sorra kerültem a többiek előtt, fullra leblokkoltam, bele se tudtam kezdeni.. És csak néztek rám a szempárok várakozva, hogy akkor most mi lesz.. Aztán egy idő után az óvónéni azzal oldotta meg a témát, hogy jólvan, semmi baj, akkor majd elmesélem neki kettesben később. Ez akkor picit meg is nyugtatott, gondoltam jó lesz, úgyis jobban fog menni, ha nincs akkora hallgatóság. Még majdnemhogy örültem is neki, vagy csak ezzel hitegettem magam hogy tökjó lesz így is azért. És én csak vártam hogy akkor majd mikor tér ki rá az óvónéni, mikor mesélhetem el neki. Napokig vártam a felkérést, de nem lett belőle semmi, gyakorlatilag becsapott, nem is volt kiváncsi rá csak terelte a témát, elkönyvelt gondolom hogy ez ennyit tud.. Szégyen a köbön.
Ennyi a sztori, de ez beleégett a lelkembe elég rendesen. Azóta ha szempárok merednek rám - egynél több, és minél több annál inkább - zavarba jövök durván. Iskolában is szóbeli feleletnél nagyon béna voltam mindig, sőt soha nem is jelentkeztem órán, viszont ha szólítottak általában tudtam, utáltak is érte a tanárok. :) Na mindegy, hogy lehet ezt kitörölni végleg, milyen módszerekkel?
retorika tanfolyam, ez ugrott be először, na meg állj a tükőr elé, beszélj, a saját szemedbe nézve jó hangosan, mg meg nem szokod
aztán mediben éld át, egyre többször, nem árt, ha a végén felül rod magadban (happy end), minden esetre szembe kell nézned a félelmeddel. A döntés a TE kezedben van! Tedd fel magadnak a kérdést, meddig akarsz ezzel a fájdalommal élni? Ilyenkor az a baj, megragad az ember érzelmileg azon a szinten, ahol a trauma érte. Éles helyzetben jusson ez az eszedbe, és "erőszakold" le a félelmedet.
hu, minden esetre kemény story volt.
Nálunk Anyu ilyen pesszimista, tegnap azon nevettünk, hogyha őrá hallgatnék, minimum hoki felszerelésben, 6 kigyúrt kommandóssal kellene leugranom lityi tejért, a közértbe.
Jaguár, kitartás, menni fog ez ;)
Pillanatok??
Szó sincs pillanatokról...
Ez meg a másik.....feltevéseket, hipotéziseket gyártasz....
Az az irás pusztán ellensúlyozása volt a te pozitiv érzelmekkel való gondjaidnak.
A többi dolgoddal nincs gond. Kellenek a meglátásaid.
Gyakorlat.
A nap bármely szakában válassz ki 10 percet, amikor a hétköznapi tevékenységed kockáról kockára, pillanatról pillanatra rögzíted fizikai cselekvés, gondolati és érzelmi síkon. Utána leülsz magaddal és összeszeded az eseményeket és megnézed kockáról kockára, hogy milyen rutint futtatsz tudat alatt, milyen gondolati és érzés kapcsok találhatók benne. Tudatosítod, hogy mit is csinálsz valójában. Megnézed, hogy a rutinodban működő, automatikusan futtatott programodnak mi a jelenre vonatkozó üzenete pillanatról pillanatra. Érteni fogod miről beszélek.
Sok sikert!
:)
adott esetben bizony nagyon is helyénvaló az önámítás vádja...
-egy bennfentes
A boldogság nem az amikor úszunk a napsütéses mosolyunkban, a tökéletes kedvesünk karjában. Ha ezt használod boldoságnak, akkor olyan leszel mint a drogos, ettől leszel függő és ezt fogod keresni. Míg esetleg kiderül, hogy eznem így van és máris gyártottál magadnak egy öneltemető mocsarat.
Számomra az az egyik nagy boldogság, amikor el tudom fogadni, hogy vannak az életemnek olyan területei, amire egy normál ember nem lenne büszke és én mégis összhangban élek vele. Hogy ez miért tesz boldoggá, hát azért mert nagyjából jó úton haladok, hogy megszüntessem, hogy bármilyen külső negatív megítélésből bűntudatot gyártsak, ill. hogy elítéljem magam. Amikor az ember a világ legtermészetesebb dolgának tekinti, hogy "sikerei" és "kudarcai" vannak és nem úszik a hetedik menyországban egy kis dícsérettől, ill. a pokolban, mert más valamikor sérült és ezt rámtestálja.
Azt nem tudom, hogyan lehet boldoggá válni, nem tartozom a boldogságkutatók közé.
Üdv!
Hédi
biztos igazad van neked is Karmatörlő, viszont te meg nézhetnéd gyakrabban az élet napos oldalát. és akkor is jobb hullámvölgyekben élni mint besavanyodva.
Köszi, pontosan tudom mikor, mit élek meg. Nálam már nincs napos oldal, belül süt a napom. Van, amikor szivárványom is van. De vannak periódusok, amikor nem vagyok nagy formában.
A kétes igazammal, Jaguár, nem megyek sokra, de az önámításoddal Te sem viszed sokra, az is biztos. Nem az a kérdés, hogy mikor és mennyi alkohollal szelídíted takarosra a világod. Az a kérdés, hogy valójában mire van szükséged, mi az, amit pótolni igyekszel? Azt add meg magadnak, többé nem lesz szükséged pótszerre. Az szép, ha kezded értékelni a lét örömét, a belső boldogságra ráérzel, de mindennapi realitássá akkor válhat, ha azt adod magadnak, amire szükséged van, ha valódi -- Anitától idézem -- fizikai, érzelmi és szellemi szükségleteid szerint élsz. Ebben saját magad és az illúzióvilágod/önámításod az egyetlen akadály.
:)
Szia, Karmatörlő
Igen, jól látod : " ha nem érdekelne..." most nemidézem ide az egészet, bocsi.
Igen, de a választ már leírtam az egész Blogban, tudod, amikor pörgök az elvárások, félelmek, vágyak kerekén. De hát ezt szerintem mindenki tudja, szeretem még az őrültségeimet is felvállalni :).
Bocsi mindenkitől, de önző vagyok: olvasom a blogokat, azt is amiket én reagálok, lámpázok, mit hoz fel bennem. Amit meglátok, meg beírom, nekem mit hozott. Aztán hátha akad olyan is, akinek pont idejében írom le, és adhat valamit. Ami a lényeg, magamban azt vettem észre, ha rájövök valamire, és ide beírom, mint önvallomást, sokkal könnyebb leszek. Tisztulok.
Lehetnek tévedések, rossz meglátások is soraimban, ezért bocsi mindenkitől, csak magamból indulok ki. Nálam mi van, jön fel. Ezek a saját tapasztalataim, megéléseim. :)
Most ebben a témában világosodtam meg, ez egy emlékeztető számomra is, hogyha megint ilyen szituba keveredem, mit kell tennem.
Most személyes:
örülnék, ha Te is nyitogatnál blogokat, mi foglalkoztatt Téged is mostanában, miket élsz, tapasztalsz. Szivesen olvasnám. Olvasnék a technikákról is, nem csak a hozzászólásaid során. Talán így mások is könnyebben vennék a meglátásaidat.
Bevallom őszintén én is azt érzem, mint amiket írtak rólad: valami gubanc van az öröm megélésében.
Erre az én tapasztalásom jött le, amit Erikának már írtam: mikor túlestem a ló túloldalára a nagy önvizsgálatomban erre éleződött ki a figyelmem: mi a "hiba" bennem, aztán meg mi a "hiba" a másikban. Szűkült a tudatom, kritikus lettem. Meg kellett nyílnom: magamban ne csak azt vegyem észre, min kell még dolgozni, hanem a "jót" is. Mondhatom elég nehéz volt. Szerintem nyílj meg bátran! Megéri!
Mi lehet Veled? Nem tudom, ne úgy vedd, hogy most kiírtam a tuttit, hiszen nem ismerlek. De szeretnélek jobban megismerni.
Bár lehet, már megint túl kíváncsi vagyok, addig is, köszi a lámpázást, kalandra fel, éljen az önmegvalósítás!
És ebben is osztom a véleményed: mindenki maga dönti el, mi okoz sérelmet.
Nagyon kedves vagy, hogy érdeklődsz irántam, mint említettem nem vagyok a legjobb formában, van ilyen is.
A pozitív megélések versus a hibák kurkászása nagyon fontos módszertani kérdés.
A titok és a teremtős könyvek mindegyike azt mondja, hogy ami a fókuszunban van, az történik velünk. Ha jó dolgokra és arra koncentrálunk, amit el szeretnénk élni, ha az örömöt éljük, akkor az öröm fog velünk történnk. Ha a hibákat keressük, akkor a hibáinkat éljük, a hibákat vonzzuk be az életünkbe.
Csakhogy ez így nem teljes történet. Tapasztalataim azt mutatják, hogy ezek a tételek ellentmondanak a vonzás törvényének. A vonzás törvénye ugyanis az, hogy azt kapjuk meg, ami az energiarendszerünkben aktív és mindent megkapunk, ami aktív. Azt is, amit elhatározunk és tudatos szándékunk és azt is, ami tudatalatt működésben van. Ezt együtt kapjuk meg.
Vagyis, ha elhatározzuk, hogy az örörmöt éljük, akkor az öröm mellett még mindazt, ami tudatalatt még munkál bennünk, de nem tudunk róla, azt is megkapjuk. Vagyis a tudatos fókuszunk csak egyik összetevője annak, ami életünk történéseit megformázza.
Ha pl. úgy tudjuk, hogy gyereket akarunk és mégsem jön össze, akkor egészen biztosnak kell lenni abban, hogy tudatalatt olyannyira nem akarjuk, ami a felszíni akarásunkat lényegesen felülmúlja.
Mi hát a teendő? A magam részéről azt csináltam, hogy még évekkel ezelőtt a lét örömét NLP-vel beleprogramoztam a mindennapjaimba, nem csak az átfogó életöröm érzést, hanem részleteiben is, a mindennapi megélési lehetőségeit is. Ehhez bármikor visszanyúlhatok.
Amikor gáz van, amikor a hibákok jönnek és dől a lelki kín akkor mi a teendő?
Anita először is óvnálak az átéléses iskola átgondolatlan alkalmazásától. Ha öröm átélése van terítéken, akkor mindent, ami belefér, ha viszont negatív érzésdömpingről van szó, akkor legyél nagyon éber. Nem szabad a problémákba és a negatív érzésekbe belelovalni magunkat. És itt nem a megélés elutasításáról van szó, hanem a belelovalásról, a trutymó tuningolásáról. Nem azért születtünk, hogy a Földre negatív energiákat hívjunk le, azért születtünk le, hogy mindenféle energiával, így a negatív érzésekkel is megtanuljunk bánni.
Ha lelki jóléted szintje mondjuk 500, akkor egy 100-as problémával könnyedén elbánsz, de, ha a jóérzéseid csekély mértékben csordogálnak, akkor 100-as jóléttel 500 gebasznak tilos nekiesni, mert csak benyomod magam -400-ba, ami nem a megoldást, hanem a lelki nyomort erősíti. Na, onnan kimászni már elég nehéz. Nem az a cél, hogy -400-ból -2000-ret gyárts, az erős lelki defektusra vall, a mazochisták ismérve, minél szarabb, annál jobb. Ez szerintem erősen felejtős.
Azt is el kell felejteni, hogy el kell jutni a legmélyére, mert onnan már felfelé vezet az út. Ez marhaság, bármelyik alkesz szülő gyereke megmondhatja, hogy mindig van lejjebb is. Az más, ha eljátszol a gondolattal, hogy mi lehetne a legrosszabb, de ez erősen különbözik attól, ha benyomod magad a trutyiba.
Ahhoz, hgy az 500-asnak nekiess, ahhoz előbb tornászd fel a lelki jólétedet 1500-2000-re, amikor már neki lehet állni a gebasz orvoslásának.
Honnan lehet tudni, hogy jó érzést kell előbb tuningolni? Onnan, hogy rövid idő alatt nem jutsz el a megoldáshoz. Akkor a hiba elfelejtve, szünet, akkor csak a hepiséget kell nyomatni, amíg a fellegjáró szintre el nem jutsz, akkor el lehet kezdeni a hibákok kiküszöbölését.
A hibákoknak nekiesést pedig nem érdemes hosszan elbliccelni, ugyanis kitakarítás nélkül ott fognak tudatalatt munkálkodni az összetevői, és időről-időre, a gyakoralti tapasztalatok szerint egyre durvább formában be-be köszönnek. Az a hibák, ami jelentkezik, annak érdemes utánaeredni, de csak kellő jóérzés szint mellett.
Okés?
igen, ebben egyet értünk , én az egyensúlyra hvtam fel a figyelmet, nem pedig arra, hogy csücsüljünk a "pozitv gondolkodás felhőjén".
a saját fejlődésünk velejárója, hogy szembe nézzünk saját negativumainkkal, de ami már itt ment, egyenes vágta volt a túloldalon. ;)
Nem beszélve arról, hogy az önostorozó módszerekben nem hiszek,szerintem többet ártanak, mint használnak.
Ha mindenki magából indul ki, akkor előbb-utóbb rájön, bármit is tett (akár jó/rossz), azt az akkori tudásának legmegfelelőbben tette. Ezért kár magunkat/mást lehúzni, sanyargatni, egyszerűen el kell fogadni, ennyi telt tőlünk/tőle és kész. Ha egyfolytában minőstünk, elemzünk, kritizálunk, abból nem születik igazi gyógyulás.
első lépés: elfogadás, aztán megbocsátás, és csak ezek után lehet ezeken túllépni.
És igenis szeretnünk kell önmagunk tökéletlenségét is, nem beszélve arról, hogy ezen az úton, észrevétlenül levetkőzünk olyan tulajdonságokat, amiken éveken át keservesen dolgoztunk, de hasztalan.
Hiszen, ha szeretetünk túlcsordul, a másik lény is kap belőle, és nem hiszem, hogy újabb játszmázásokra szükségünk lenne ezután. Hiszen, ha szeretni tudok végre mást is úgy, mint saját magam, akkor ártani sem tudok/akarok neki.
úgyhogy tarts egy kis "öröm -megélés" szünetet, nagy levegő, és utána jöhet a többi. Mindenkit a túlzásoktól védenék a legjobban, magamon legalábbis ezt tapasztaltam :).
Nem beszélve arról, hogy az ember könnyen elveszik a részletekben: pl. szerintem ha felmerül egy régi történet, ami ráadásul ismétlődik, csak az események maradnak állandóak más-más szereplőkkel, akkor szerintem nem az adott történést kell megragadni, hanem magát a hajtóerőt.
pl: ha állandó veszekedésben van részed, akkor én azt nézném meg, mi az, ami engem dühít, miért van erre szükségem? Nem pedig leragadnék a számtalan arcnál, és ostoroznám magam térdre esve, bűnbocsánatért. Miért a harc? Mitől érzed magad védtelennek?
Szerintem csak az támad, aki fél.
Ha valami van, írj priviben, hátha ketten többre megyünk, oké?
Egyébként, köszi a jó tanácsod, remélem Te is megfogadod ;) Nagy harcos vagy Te már, ezt is megoldod ;)
Megérdemled a boldogságot?
Ha nem, kitől kell engedélyt kérni, hogy boldog lehess?
Elképzelhető, hogyha boldog vagy, egyúttal hűtlen vagy?
bármely állapot , dolog megélési módja , mint valamely állapot , dolog , cselekvés megléte , birtoklása .
onnan gondolom , hogy vannak ugyan a többség számára általában boldogságnak tekintett állapotok , de igazából van rá példa , hogy ezek ellentéte ,vagy átmeneti állapotaik is boldogságot " hoznak " megélőik számára . ezért nem mondható , hogy az állapot milyenségével lenne összefüggésben a megélt boldogság .
szerintem a megélőnek egy a saját állapotára , hangulatára életvidámságára vonatkozó igenló megítélése , amiről csak annyit tudok megállapítani , hogy vagy van , vagy nincs . az elérésére vonatkozó útban nem hiszek , bár ugrások lehetnek belé , de ezek mindenkinek máshonnan indulnak , bár néha lelkesítőek , indítórakétát belobbantóak lehetnek a többiek számára is , de receptszerűen követve a siker nem holtbiztos , csak az esély javul . az elektron is hiába szedte részecskévé össze magát az energiagát előtt , csak hullámként tudott túl lenni rajta . egyszerűen boldognak kell lenni , mert a " miért nem vagyok boldog ? " és az ezt feltételező " hogyan legyek boldog ? " : lehúz . a térugrás is szerintem valami ilyesmi lehet : kellő gyakorlat után az ugró egyszerűen ott a jelenül meg az általa összpontosítottban . gondolom én . üdvözlettel : felacso