Családfelállítási esetek
Azt hiszem, már sok elméleti ismeretünk van a családfelállításról, itt az ideje egy kis gyakorlatnak.
Mindent megtennék, de semmit sem tehetek
(Aki hamarabb született, hamarabb is megy el. )
Imola ( I.) már többször járt családfelállításon. Most arra panaszkodott, hogy évek óta, időt és pénzt nem kímélve tanulta a szívének kedves tevékenységét, és már el is kezdett dolgozni. Úgy tűnt, minden rendben, de néhány hete semmi nem sikerül, nem jönnek össze a dolgai. Arra kíváncsi, mi ennek az oka?
Legelőször saját magának választott egy képviselőt, és ő kívülről nézte, mi történik. A képviselő a tér széléhez közel állt, és csak kifele nézett. Vajon kire? Elé állítottam egy másik képviselőt, nevezzük H-nak, akit néz.
Egy idő múlva I egészen közel ment hozzá, és jól érezte magát. Beállt az anya (A) képviselője, I mögé, 4-5 lépésre, és szintén H-t figyelte. Választottam egy képviselőt I jövőjének (J) – ami tartalmazta kedvenc tevékenységét is – de I-t egyáltalán nem érdekelte, csak H előtt állt. Ahogy mondta, édesanyja elől takarta el.
Megkértem I-t, üljön a térdére, és gyerekperspektívából nézzen édesanyjára. Ahogy ez megtörtént, eleredtek a könnyei, és rájött, hogy anyukáját akarja itt tartani az életben azzal, hogy H előtt áll. Az anya legszívesebben egy fülest adott volna a gyereknek.
Kis idő múlva a gyerek odament anyjához, és sokáig, könnyezve, ringatózó mozgással nézett a szemébe. Lassan rádöbbent, hogy el kell engednie, és a jövőjéhez menni,- ami most a háta mögött állt,- ott van dolga. De nagyon - nagyon nehéz! Hosszú idő múlva, lassan, centiről centire I elcsusszant anyukája elől, ezzel mintegy utat adva neki. Anya megkönnyebbülten sóhajtott fel, és csak egy kis lépést tett előre.
I lassan közelített jövője felé, miközben anyját nézte. Érezte, hogy lassan fel kell állnia. Felállt, és meghajolt édesanyja előtt, megadva ezzel a tiszteletet neki és a sorsának. Azután karját a jövője karjához érintette. Már érzi, már van kapcsolata a jövőjével. A következő lépés, hogy a szemébe nézzen.
Visszajelzés Imolától: - „Nagyon nehéz volt édesanyámat visszatartani, és ugyanolyan nehéz volt elengedni. Azt hittem, jó neki, ha visszatartom. Fura és elgondolkodtató volt hallani, hogy fülest adna ezért. A meghajlás sokat segített. És most úgy érzem, energiák szabadultak fel bennem. Mintha újra elkezdődne az életem.”
(saját)
Aki nem ismerné a módszert, egy kis elméletet olvashat a www. csaladfelallitas.5mp.eu oldalon.
- szildiko1 blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
166 hozzászólásIldikó, nagyon érdekes volt konkrét esetről olvasni. Talán még érdekesebb lenne, ha azt is nyomon követhetnénk, hogy mi történt ez után Imola életében.
Azt viszont nem értem, hogy "Aki hamarabb született, hamarabb is megy el." Ez az édesanyjára vonatkozik, mert arról nem volt szó, hogy korán született volna I édesanyja.
Hogy mennyire követhetjük továbbiakban Imola életét, az rajta múlik. Ha megosztja velünk a tapasztalatait, az jó, és köszönjük. Ha nem, azt is elfogadjuk. Időnként elég személyes ügyek ezek, ezt illik tiszteletben tartani.
Igen, az édesanyjára vonatkozik az, hogy "Aki hamarabb született, hamarabb megy el." Legalábbis ebben a konkrét állításban. Mert bizony az életben mást is tapasztalhatunk. De Imolának ezt kellett tudomásul vennie, elfogadnia.13
Üdv Ildikó.
Sok információt ad egy-egy esettanulmány, én szívesen olvasnék párat még, így az ember, könnyebben belátja saját, sekélyes mivoltát, és magában is képessé válik felismerni olyn problémák jelenlétét, amikkel folyamatosan együtt él, és annyira megszokta, hogy nem is tud problémája valódi okairól.
Én a helyedben, mindenképpen megosztanék velem :)) további esetleírásokat :)). Persze nyilván mások is kíváncsiak...
Kérésed parancs..:)))
- „Sokat foglalkoztat a pénz. Főleg a hiánya. – meséli B – Sok könyvet olvastam már abban a témában, hogy milyen szülői meggyőződések, viselkedések alakíthatják az ember viszonyát a pénzhez. Tízből hat valamiért találó. Pedig, - nem voltunk ugyan gazdagok, - de mindenem megvolt. Sose éreztem, hogy szegények lennénk. Mégis valami nem stimmel. Az utóbbi időben jöttem rá, hogy már kicsi koromtól volt bennem valami alapvető szegénységérzet. És ahogy erre visszagondolok, független volt attól, hogy mennyi pénz lapult a zsebemben. Azt szeretném tudni, hogy honnan ez az életérzés?”
Két képviselőt választunk, egyet B-nek, egyet az életérzésnek (É). É nagyon stabilan áll, és rá sem hederít B-re, aki viszont le sem tudja venni a szemét róla. Egy idő múlva B megszólal:
- Olyan, mintha nagyapám testvére lenne. Ők nyolcan voltak…..Lehet, hogy innen a szegénységérzés?
Beáll a nagypapa képviselője, és a dédszülőké. A nagypapa és É egymásra néznek, és elmosolyodnak. Lassan közelítenek egymáshoz, és megölelik egymást.
Ekkor B-t hírtelen elfogja az egyedüllét. Megkérem hogy, hajoljon meg a dédszülei előtt, és mondja nekik a következőket: „Drága dédszüleim. Nehéz életetek volt, sok gyerekkel, de amit tudtatok, megtettetek. Valószínű, nagy szegénységben éltetek. Nem vagyok jobb nálatok, csak egy kicsit szerencsésebb, mert más korban élek. Kérlek, nézzetek rám szeretettel, ha én ezentúl jobban élek, mint eddig.”
A dédszülők láthatóan mosolyognak, és bólogatnak. B most már körbe tud nézni. Beállítok egy képviselőt, akiről B nem tudja, kicsoda. Érdeklődve vizsgálgatja. Hagyunk egy kis időt, hogy ismerkedjen az új szereplővel.
Ezzel vége a felállításnak. Később elmondom, hogy a legutolsó képviselő a pénz volt.
(saját)
Nem is tudtam, hogy ilyen "szereplők" is lehetnek, mint pénz vagy életérzés... A valós illetve egykori családtagokon kívül csak felsőbb énről hallottam. Ezek szerint gyakorlatilag bármi beállítható a körbe?
Majd Ildikó kijavít, ha tévednék, de egy másik fórumon, éppen aktuális kérdés, a lelkesedés jelensége.
Arra a meglátásra kezdek jutni, hogy a morfogenetikus mező, egyfajta lélek, ami adott közösségekben, vagy azok körül jön létre, tehát a közösség lelkesedik, lélek alakul ki a tagok között viszonyok kapcsán. Tehát minden társaság körül, kialakul egy ilyen lélek, a társaság tehát lelkesedik, így mód nyílik arra, hogy akár a bűnüldözésben, felderítésben, vagy éppen a rehabilitációban, a családfelállítás módszertana, alkalmazható nem kizárólag családok esetében is
Jó kifejezés ez a "lelkesedik". Kétféle jelentéssel is bírhat. Valóban, mindenközösség körül kialakul egy közös lélek, ahova mindenki beletartozik, aki ott van. Még egy villamos utasai között is, persze az eléggé mobilis, és laza. :)
Bűnfelderítésben nem tudom, hogy mennyire alkalmazható a módszer. Rehabilitációban mindenképpen.
Igen, gyakorlatilag bármi: hit, szeretet, félelem, élet, halál, ideális férfi, ideális nő, stb.
Segítséget nyújthat a módszer iskola, munkahely, lakás választásakor. Ezeket is meg lehet jeleníteni. Van aki asztrológiai jegyeket állít, homeopátiával foglalkozó családállító a megfelelő szereket választhatja így ki.
Közszájon forog az a kertészmérnök, aki a kertet tervezett ezen a módon. A növényeket állította. - Melyik hol érzi jól magát.
Amúgy létezik a szervezetfelállítás - ezt külön tanulják - ahol munkahelyi részlegeket, osztályokat állítanak abból a célból, hogy a cég jobban működjön.
Szeretek családfelállításra járni. Olyan csodában van ilyenkor részem, amelyben a hétköznapokban ritkán. De nem erről akarok mesélni.
A szóban forgó héten – hétvégén megint csoport volt – igen rosszul éreztem magam fizikailag. Sokszor ült valami a mellkasomon, szúrt a hátam, alig kaptam levegőt. De arra gondoltam, én ezt egyedül is meg tudom oldani.
Pénteken már szinte folyamatosan jelentkezett a nyomás, és a légszomj, már azon gondolkoztam, hogy elmenjek-e hétvégén, de tapasztalatból tudtam, hogy ilyen programokon „meggyógyulok” Úgyhogy ott a helyem.
Vasárnap reggel a nyitókörben mindenki elmondta, hogyan érzi magát, én is beszéltem a rosszullétről. Telt múlt az idő, szünetekben éreztem a nyomást meg a légszomjat, de folyamatosan az járt a fejemben, hogy majd én ezt otthon megoldom. És nem jelentkeztem állításra.
Este záró kör: ki hogy érzi magát? Én mondtam, hogy borzasztóan. Az állításvezető közölte, hogy így nem mehetek haza. És vajon miért nem jelentkeztem?
Aztán a csoport egyetértésével megcsináltuk az állítást.
Három képviselőt kellett választanom: egyet magamnak, egyet a testi tünetnek, egyet annak, ami miatt nem jelentkeztem. Két nőt és egy férfit választottam. Felálltak és néhány perc múlva egymáshoz bújtak. Középen állt az én képviselőm, mellkasára borulva a nő, hátának dőlve a férfi. Én tanácstalanul, csodálkozva néztem, nem értettem, mi történik itt. A vezető megkérdezte, szerintem kik ezek az emberek? Nem tudtam válaszolni, senki nem volt a környezetemben, akivel ilyen bensőséges, összefonódott kapcsolatban lennék. Főleg nem kettő!..... És azután egy pillanat alatt belém hasított a felismerés: ezek csak az elveszett ikertestvéreim lehetnek!
Hihetetlen megkönnyebbülés volt. Mikor beálltam a képviselőm helyett, hosszú ideig csak néztem, csak néztem, a testvéreimet, és nem hittem a szememnek. Úgy éreztem, az idők végezetéig itt ülnék velük, és soha többé nem engedném el őket.
(Nem mindenkire hat ez ennyire, ezt tapasztaltam. Ezt csak azért írom le, nehogy valaki azt gondolja, kötelező így reagálni)
Előzmény: A családfelállításon elég sok olyan állításnak voltam a tanúja, ahol kiderült, hogy probléma hátterében elveszett ikertestvér áll. Első időben érdeklődéssel töltött el a téma, de nem érintett meg különösebben. Azután megvettem a Dráma az anyaméhben című könyvet, és sokat sírtam rajta.
Akkor kezdtem rájönni, hogy mégis csak lehet közöm a dologhoz. Egy egyéni állításon ki is derült, hogy volt egy fiú még mellettem, de ő nagyon beteg volt, ha megszületik, akkor is testi-lelki fogyatékos lett volna. Adtam neki helyet a szívemben, viszont éreztem, hogy még valami hiányzik. De most végre mindenkit megtaláltam!
Utóhang: Így visszagondolva az életemre, sok mindenre választ kaptam. Mióta eszemet tudom, testvért szerettem volna. - Már nem szeretnék, már van
Lelkileg vonzódtam a fogyatékos emberekhez. - Most is vonzódom, csak másképp.
Sokszor éreztem magányosnak magam még nagy társaságban is. - Most inkább egyedül vagyok ha egyedül vagyok.
A partneremben, barátnőimben a testvéreimet kerestem. - Már lehetnek azok, akik.
Nem találtam a helyem. - Van helyem a világban.
Gyerekkoromban a Világszép Nádszálkisasszony című meséből az a rész fogott meg legjobban, amikor a felhasított nádszálakból kibújó lányokból kettő meghalt és egy maradt meg. - Ez az emlékek homályába vész.
Az állítás óta sokkal, de sokkal teljesebbnek érzem magam.
Néhányan azt mondták, ez belemagyarázás. Lehet, hogy igazuk van. De nem ez a fontos. Hanem az, hogy most, így sokkal stabilabban létezem a világban.
(K.É.)
Ildikó, ez valami hihetetlen... Pont azon gondolkoztam, hogy írjak-e ikertestvéres bejegyzést, de aztán letettem róla és most olvasom, amit írtál...
Soha nem sejtettem, hogy lett volna ikertestvérem, aztán más miatt elmentem szimbólum terápiára, ahol végül úgy "kanyarodtak" az általam megélt képek, és történetek, hogy az ikertestvéremhez lyukadtunk ki... Én nem olvastam a Dráma az anyaméhben című könyvet, de a terapeuta szerint gyakorlatilag ugyanazt a folyamatot, képvilágot írtam le a terápia közben, ami abban szerepel...
Nekem ez egy 10 éves kapcsolat elengedésében segített akkor, akitől azért váltam el, mert úgy éreztem inkább testvérek vagyunk már.
És talán a kutyámhoz való túlzott ragaszkodás is emiatt változhatott meg...
A magány érzésével most is küzdök bizonyos szorongások kapcsán (annak ellenére, hogy a házasságomat nagyon boldognak tartom).
Az akkori képekben eleinte visszataszított az ikertestvérem fogyatékossága (mert ilyennek láttam), aztán el tudtam fogadni őt, és megbocsájtani magamnak, hogy így éreztem iránta.
Mostanában pont egy árvaház sérült gyerekeit látogatjuk önkéntesként. Ahogy elemeztem magam eleinte nagyon bűntudatom volt, hogy a számomra merő szenvedést megtestesítő gyerekekhez (akik szellemileg sem fognak fel semmit és mozogni sem tudnak), képtelen vagyok közeledni. Már kevésbé van bűntudatom, kezdem elfogadni ezt a gyengeségem, de továbbra is csak a "kevésbé sérült" gyerekekkel tudok kapcsolatot létesíteni...
És az is elképesztő, hogy erre most rávilágítottál nekem... köszönöm
A terápiában megélt dolgok ellenére még tervezem a családállítást!! (nem tudom mennyire fontos, hogy kinél állítok??)
Annál a családállítónál állíts, aki szimpatikus, akiben megbízol.
Hallgass a szívedre. :)
Most van időm, hosszabban válaszolni arra a kérdésre, ki válassz családfelállításvezetőnek. Ami mindegyikben közös: a morfogenetikus (mindentudó9 mező segítségével dolgoznak. Ami különböző lehet: - van aki pszichológusi, vagy valamilyen orvosi diplomával rendelkezik, van aki nem. Ez egyébként nem feltétel, Hellingernek sincs doktori címe. A lelki hozzáállás a fontos.
- Van aki tanulta, van aki nem. Én három magyar iskoláról tudok: Hellinger Intézet, Rendszerakadémia, és úgy tudom, Mattyasovszky László is tart képzést. Néhány ismerősöm Németországban tanult.
- Különböző lehet a munkastílusuk is. Mindenki a saját beállítódásának, habitusának megfelelően dolgozik. Olyan ez, mint az írás: ugyanazokat a betűket tanuljuk, mégis más-más az írásunk.
- Különbözik még az ár is. Miután mindenki maga dönti el, hogy mennyit kér, ez nem feltétlenül tükrözi a tudást.
- Aztán a tapasztalat is fontos lehet.
Ezek azok az információk, amelyekre a tudatunknak szüksége lehet. Ezen belül pedig ugyanazt tudom mondani, mint az előzőekben: halgass a szívedre.
Köszönöm Ildikó a tanácsot. Amíg haza nem utazunk, ez nem aktuális, de már régebb óta fontolgatom.
Remélem mikor aktuálissá válik, majd az az információ jut el hozzám, aminek el kell jutnia.:)
Mert a személyes benyomásnak elég kicsi az esélye, nem valószínű, hogy több családállítóval személyesen is tudnék találkozni...;)
Jól értem, hogy te is vezetsz családállítást, csak az említett ikertörténetnél más volt a vezető?
Igen, én is vezetek állításokat, a legközelebbi 17-én lesz. Erről az oldalról már jónéhányan voltak nálam, tőlük lehet információt szerezni. :)
- „Szinte havonta beteg vagyok. Hol a torkom fáj, hol a derekam. – mesélte M. – Már nagyon kínosan érzem magam, amikor ki iratom magam betegállományba. A munkahelyemen már nem érzem jól magam, azt gondolom, hogy emiatt leszek ilyen gyakran beteg. Nem tudom, hogy igaz-e ez?”
Három képviselőt választunk, egyet a témahozónak,(T) egyet a betegségnek, (B)és a munkának (M). Mindhárom nő. Hamar kiderül, hogy T-nek és M-nek nincs sok köze egymáshoz. Mindketten teljesen másfele néznek. B sem foglakozik M-mel, sétál mindenfelé, keresi a helyét. T feszülten figyeli a mozdulatait, szívesen menne utána. De B nem figyel rá.
Kérdés – „Hogyan viszonyultok a betegséghez otthon?”
Válasz – „Nem szoktunk róla beszélni.”
Kérdés: - „Van, vagy volt valaki nagybeteg a családban?”
Válasz: (hosszú csend után) – „Nem…….Ja, anyukám anyukája halt meg rákban. Anyukám akkor 4 éves volt. Nem is ismertem”
Kérdés: „Ugye tudod, hogy ő a nagymamád?”
Válasz: - „Ja, igen, tényleg.”
Beáll a nagymama képviselője, és ekkor minden megváltozik. B megáll, és a nagyit nézi. T is felfigyel rá. Kérésre leül a sarkára, és úgy nézi a nagymamáját. Lassan elerednek a könnyei.
Azt mondja neki: „Drága nagyi! Beteg voltál és korán meghaltál. Nagyon hiányzol. Olyan jó lett volna hozzád bújni. Szeretlek……(Közben B lassan hátrál kifelé.) Eddig betegségemmel emlékeztem rád. De mostantól nagy helyed van a szívemben…… Te vagy az én drága nagyim…..Képedet kiteszem a falra.”
Később T odabújik a nagyihoz, aki szeretettel öleli át.
Kérdés: – „Ugye tudod, hogy milyen nagy szerencséd van, hogy nem rákot fejlesztetté ki magadban a nagyi emlékére?”
(saját áll)
Megjegyzés: Ebben a történetben a 3 nagy törvény közül, az odatartozás törvénye sérült.
A gyermeki szeretet olyan, mint egy érme egyik oldala; van azonban másik oldala is. Ha megfordítjuk, valami egészen mást találunk.
- Rainer rendkívül fárasztó életet él, sok felelősséget és kötelezettséget vállal magára. Amikor felállítja családjának magját, Rainer az apja mögött áll. Az apa gyengének érzi magát, és Rainernek az az érzése, hogy támogatnia kell őt.
A családban fontos esemény volt, hogy amikor édesapja hétéves volt, meghalt az apja. Most az apa mögé állítják a nagyapát és Rainer előrejön az apja elé. Az apát erősen vonzza az édesapja. Megfordul és elkezd sírni. Ezután az apja a karjába veszi és hosszan átölelve tartja.
Ezután Rainer apja visszafordul a fiához. Rainernek azt javasolja a terapeuta, mondja apjának a következőket: ,.Én most újra elfoglalom a gyermekként engem megillető helyet. Én csak a gyerek vagyok - nem több." Vonakodik kimondani ezeket a mondatokat. Másik mondatot javasolnak: „Jogtalanul én is viselni akarom a terheidet, bár én csak a gyerek vagyok.” Ezzel a mondattal már egyetért, elmondja apjának és ezzel véget is ér a felállítás.
Rainer bár csak gyerek, képviselte a nagyapát. Ha valaki korán elveszíti valamelyik szülőjét, akkor sokszor megtörténik, hogy saját gyerekeinek egyike veszi fel az elhunyt szerepének egy részét. Ez túl megterhelő és túl nagy feladat a gyereknek, de szeretetből megcsinálja ezt a szerepet. Később, felnőttként továbbra is túl nagy terheket vállal magára, és folyamatosan túlterheli magát.
A szeretet másik oldala a jogtalan bitorlás. Az a tény, hogy a gyerek együtt viseli a szülővel a terhet, nagyobbá teszi, súlyt ad neki. Terhével fontosnak érzi magát, ha ez nem lenne, összezsugorodna jelentősége. Ezért nem könnyű Rainernek egyszerűen elengedni a terhet. Időre van szüksége, hogy belsőleg valóban letegye és kisebbé (gyerekké) váljon. ......................
Amikor a gyerek az ősök ismeretlen sorsát veszi át, jogtalanul bitorol valamit. Mert olyasmit vesz át, ami valójában nem tartozik rá. Minden embernek egyedül kel elviselnie a sorsát. A másik embernek nem áll jogában beleavatkozni. Mindannyian veszünk át terheket és ily módon bitorolunk. Talán ez a gyökere annak, amit a spiritualitásban „egó”-nak neveznek. Azt képzeljük, hogy különlegesek vagyunk……………….
(B. Ulsammer: Gyökerek nélkül nem lehet repülni)
Mérhetetlenül nagy az a szeretet, amely a gyereket a családjával összeköti. Egy gyerek gondolkodás nélkül odaadja az életét, ha a család számára ez szükséges. Lényének minden sejtjével oda akar tartozni. Ezért osztozik más családtagok sorsában velük együtt viseli szenvedésüket. Ilyenkor a gyerek nem különálló személyként látja a másikat. Csak érzi őt, össze akar olvadni vele és hasonló akar lenni hozzá.
Ezt a gyermeki szeretetet különösen világosan mutatják azok a felállítások, ahol az anya gyermekágyban halt meg. Az ilyen haláleset több generáción át terheli a családot. A legerősebb, szinte elviselhetetlen ez a teher a túlélt gyermeknek, mert ő az anya halálának „oka". A következő generáció anyái sokszor félnek gyereket vállalni. A férfiak gyakran bűnösnek érzik magukat, mert szexualitásuk részben oka volt egy nő halálának.
A gyerek bizonyos távolságra áll anyjától és nem mer ránézni. Amikor a terapeuta odavezeti az anyjához, alig tud a szemébe nézni, mert bűnösnek érzi magát. Az anya ezzel szemben barátságosan és szeretettel néz a gyerekre. A változás és a gyógyulás akkor következik be, amikor a gyerek az anya elé mélyen meghajol előtte, és azt mondja: „Meghaltál, amikor születtem. Köszönöm az életet és elfogadom ilyen áron is."
Az anya azt mondja a gyereknek: „Ez az én kockázatom anyaként és én vállalom ezt. Ez az én halálom és én viselem. Alakítsd az életedet, hogy ne legyen hiábavaló a halálom." Hirtelen tud nézni a gyermek, és érzi, elfogadja anyja szeretetét.
Az anya az életét adta a szüléskor. Ha a gyerek nem akar élni, hiábavaló volt az áldozata. Ezért szeretné, hogy a gyereke jó, teljes életet éljen. Ha a gyerek tiszteli édesanyját és annak sorsát, felfedezi anyja szeretetét. Hálásan elfogadja áldozatát, és emlékére a legjobbat hozza ki az életéből. A vak, gyermeki szeretet átalakul a szeretet felnőtt, tudatosabb formájává.
(B. Ulsammer: Gyökerek nélkül nem lehet repülni)
Nagyon jók, elgondolkodtatók és tanulságosak ezek az állítási példák.
Lehetséges, hogy amikor valaki egy ilyen hatás alatt él és ilyen gyermeki szeretettel csüng a szülőn, akkor az egész életében ilyen gyermeki szeretettel szeret mindenkit (partnerét, testvéreit, barátait)?
...s mivel számára ez az egyetlen megélhető szeretet ezt hiszi természetesnek és a nagy szeretetnek (szerelemnek)?
Többféle gondolatot indított el a hozzászólásod. Aki túlzott ragaszkodással csüng a szülőn, az általában életben akarja tartani a szülőjét.
Volt, aki állandóan tanult - már 30 évhez közeledett - és kiderült az állításon, hogy attól tartott, ha végez, akkor felnőtté válik és a szülője meghal, mert már nem lesz rá szükség.
Másvalaki amiatt (is!) rosszul fizetett munkahelyeket választott magának, mert így a szülei támogatták, és így tartotta őket életben.
FONTOS hozzáfűzni, hogy nem mindenki emiatt tanul sokat, vagy küzd munkahelyi problémákkal. Ezek egyedi esetek.
Ha valaki gyermeki szeretettel szeret mindenkit, az általában azt jelenti, hogy a szülője nem tudta megadni azt, amire szüksége volt. És ez összefügg azzal, hogy ha a szülőnek volt nehéz sorsú családtagja, (korán meghalt valakije, - szülő, testvér, stb) akkor a szülő lélekben menne utána a halálba.
Lélek szinten a nehéz sorsú családtagok hatnak legerősebben. A családfelállítás szempontjából nehéz sorsa van annak,
-aki nem tudott megszületni,
-megszületett de viszonylag korán meghalt
-életbevágó veszteségek, vagy sorscsapások érték
-részt vett egy tragikus eseményben, balesetben, mások meghaltak, de túlélte
-meghalt kiskorú gyermeke
-betegség vagy baleset következtében fogyatékos
-tettese vagy áldozata volt büntettnek
-még fiatalon elvesztette szüleit
-kitagadták, nem ismerték el sorsát, áldozatát
Ha a szülő lélekben követi az elhunytat, nem tud a gyermekére figyelni, emiatt a gyereknek hiányérzete támad, és máshol és mástól szeretné megkapni a szülői szeretetet. Viszont ez mindig csalódással végződik, mert senki más nem tudja megadni a szülői szeretetet, csak a szülő. ( A családfelállításon mi ezt valamilyen szinten képviselők és a morfogenetikus mező segítségével tudjuk pótolni.)
A gyermeki szeretet alá-fölé rendeltségi helyzet, és ilyenkor a szülő ad, a gyermek elfogad. Ez egyáltalán nem egyenrangú, mint ahogy azt egy baráti, vagy párkapcsolati viszony feltételezné. Az egyenrangú kapcsolatokban mindenki ad, és mindenki elfogad. Ha ez felborul, akkor a kapcsolat jellege is megváltozik.
Köszönöm a válaszodat, helyrekattant bennem minden, kigyúlt a megértés fénye:).
Nagyon szívesen. :))
Én is sok kérdésre választ kaptam a módszer szemléletén (és gyakorlatán) keresztül.
Egy barátom küldte ezt a levelet néhány héttel ezelőtt. Az ő beleegyezésével írom le.
Szia, Ildikó!
Írnék egy nem rég történt eseményről, ami nekem nagy csalódás.
Jó viszonyban vagyok a szomszéddal, és annak hétéves kisfiával. Nyár végén úgy alakult, hogy kimentem külföldre, és a fiú kért egy bizonyos fajta édességet. Erre fogtam magam, és hoztam neki belőle a kértnél kicsivel többet. Ezután következett, hogy a szomszéd kifejtette telefonon finoman a nem tetszését, hogy minek a fiúnak ilyen drága ajándék. Nekem ez nem került sokba, otthon lett volna drága! Mondtam neki ne törődjön vele, nem volt gond, megoldottam, én csak örömet akartam szerezni a kisfiúnak.
"Jól van, na, de neki kellemetlen, hogy engem ilyen helyzetbe hozott a fia, hogy kért.
A gyerektől tudom, hogy meg is kapta érte a magáét, mármint legorombították érte, holott nekem megígérte, hogy nem teszi. Hát ez egy dolog, de azóta is úgy érzem, hogy neheztel érte, mert nagyon úgy néz ki, hogy nemet kellett volna inkább mondanom a fiú kérésének, de biztos, hogy ez lett volna a legjobb megoldás? Kíváncsian várom a véleményedet!
Betti
Szia Betti!
Az első gondolatom a családállítás egyik törvényére utal, az "adok-kapok egyensúlyára". Egyenrangú kapcsolatok esetén, ha valaki ad, a másik adósnak érzi magát. Ha azt szeretnék, hogy a kapcsolatukban "energia" legyen, akkor a másik is ad, csak egy kicsit többet. Akkor az első érzi az adósságot, és szintén kicsit többet ad. És így tovább.
Ha valaki túl sokat, vagy sokszor ad, akkor aki kapott, már úgy le lesz maradva, hogy nem lesz képes az "adósságot" visszaadni, emiatt inkább elkerüli (vagy elhagyja) azt, aki ilyen sokat adott. (Tipikus példa, amikor a nő dolgozik, és eltartja a tanulmányait végző férfit. Sok esetben a lediplomázott férfi faképnél hagyja a nőt, mert úgy érzi, akkora adóssága van vele szemben, amit nem képes megadni.)
Szerintem ez is lehetséges a gond mögött. És nem az a lényeg, hogy Neked nem volt probléma, hanem az, hogy most neki mekkora adósságérzete keletkezett.
Én azt a megoldást látom, hogy először is a szülővel érdemes megbeszélni: adhatok-e még ezt és ezt a gyereknek? És ha igen, mennyit? Ebben az esetben a felnőtt fel tudja mérni, mekkora az a kapott mennyiség, ami számára még nem nyomasztó.
Üdvözlettel, Ildikó
A PARTNER PROBLÉMÁINAK AZ „ELLOPÁSA"
Az após halála: Renate és Franz
Renate és Franz nagyon fiatalok még. Azért jöttek el családfelállításra, mert Franz el akar válni. Feltűnik, hogy Renate a tanfolyam minden napján fekete ruhát visel. A beszélgetésből az is kiderül, hogy a problémák két éve kezdődtek.
A tanfolyamvezető megkérdezi őket: „Voltaképpen mi is történt két vagy három évvel ezelőtt?"
Franz a fejét rázza.
Renate: „Franz nem akarja elfogadni, de minden annyival rosszabb lett, mióta az apja meghalt! Egy repülőszerencsétlenségnél vesztette el az életét, a teste teljesen összeroncsolódott..." Renate sírni kezd, Franz pedig némán ül mellette, mintha a felesége egy idegen emberről beszélne.
A tanfolyamvezető megkéri Renatét, hogy állítsa fel önmagát, Franzot és a hároméves fiukat, mert a teljesen zavart Franz szemmel láthatóan nem lenne erre képes. A fiú azonnal a földre szegezi a tekintetét, és végül összeesik. A tanfolyamvezető kiválaszt a csoportból egy férfit, aki Franz apját képviseli, és a fiú mellé fekteti. A kisfiú azonnal megragadja a kezét, miközben Franz párméternyi távolságra áll, és egy másik irányba néz.
A tanfolyamvezető megkérdezi a széken ülő és figyelő párt: „Tudjátok, mit jelent ez?"
Franz a fejét rázza.
Renate: „A fiunk meg akar halni!"
A tanfolyamvezető: „Így igaz! És te is! Ti ketten akartok Franz helyett a halotthoz tartozni, mert Franz nem enged szabad utat a fájdalmának."
Franz ekkor sírni kezd, és Renate is zokog.
A tanfolyamvezető hátat fordít a felállításnak, és most közvetlenül a párral dolgozik: „Nézzetek egymás szemébe!"
Renate most a tanfolyamvezető javaslatára azt mondja Franznak„Felhagyok azzal, hogy megpróbáljam a te terhedet viselni Nem tehetem. Tisztelem a szenvedésed."
Ebben a pillanatban minden elfojtott fájdalom előtör Franzból. Csillapíthatatlanul zokog, meg sem tud szólalni.
Renate (szintén sírva): „Egész idő alatt tudtam, hogy az ő fájdalmát vettem át, és azt is végig éreztem, hogy a fiunk is ugyanezt teszi!"
A tanfolyam vezető: „Most már világosan látod a megoldást: a fiadnak erős anyára van szüksége, ha már az apa nincs jelen. Nincs jogod beleavatkozni a férjednek a családjába és a fájdalmába. Ha mégis megteszed, nagyon haragudni fog rád. És emellett bele is betegedhetsz!"
Renate bólint: „Tudom. De valahogy nem akartam tudomásul venni."
(T. Schäfer: Hogyan válik a szenvedés ismét szeretetté)
Ildikó, volt már olyan eseted vagy hallottál olyanról, ahol abortált (esetleg egyben beteg) testvérnek volt jelentős hatása a családállítás során?
Gondolom elsősorban az anya éli meg ezt nagyon mélyen. Mennyire "terjedhet át" az ő gyerekeire, azaz a testvérekre?
köszi a választ előre is, Virág
Volt ilyen eset, nem is egy. Az abortusz legelső körben a párkapcsolatra van hatással, főleg ha a szülők valamelyike ráhárítja a teljes felelősséget a másikra. Ilyenkor a párkapcsolatnak vége, még akkor is, ha együtt marad a pár. A megoldás, ha mindketten vállalják a felelősséget az abortuszért, és elgyászolják a gyermeket. Akkor más szinten folytatódhat a kapcsolat.
Hogy az anyát milyen erősen viseli meg az abortusz, az sok mindentől függ. Ha a családban sok ilyen beavatkozás volt, akkor a nő ezt nem veszi annyira a szívére, hiszen "nálunk ez a szokás" Más nőnél ez egyenlő a gyilkossággal, és bűntudata van. Ilyenkor segít, ha a gyermeke szemébe néz, és azt mondja: "Feláldoztalak, és vállalom a felelősséget". Ha még szüksége van rá, elgyászolhatja. (Azt sokszor tapasztaltuk, hogy az abortált gyermekekben egyáltalán nincs harag, ők jól vannak.)
Hogy a testvéreket mennyire befolyásolja ez a történet, az sok mindentől függ. Például attól, hogy az abortált gyermek hányadik volt. Ha az első, és a szülők csak egy gyermeket akartak, akkor a másodszülött azért jött a világra, mert az elsőt elvetették. Aztán ugye a szülők nem kötik a gyerek orrára az abortált testvért, emiatt az élő azt gondolja, hogy ő az első gyerek a sorban. Így nincs a helyén, pedig mindenki csak a helyén élheti a saját életét. Tehát ilyen formában az abortált gyermek leginkább az utána következőre van hatással.
De találkoztam olyan esettel is, amikor az első gyermek kihordása nagyon nehéz volt - az anya egészségileg tönkrement, mégis vállalta a második terhességet, ami végül megszakadt. Az első gyermeknek azért volt bűntudata, mert az hitte, miatta halt meg a testvére.
Vannak esetek, amikor egyáltalán nincs hatással az abortált gyermek a többire. Esete válogatja. Nem lehet általánosításokat levonni, minden esetet külön meg kell nézni.
Nagyon érdekes,és Fontos dolgokat írsz Ildikó.
Köszi.
Köszönöm Ildikó a részletes válaszokat.
D 36 éves, nős, két fiú édesapja. Az a gondja, hogy az utóbbi időben rengeteget veszekednek a feleségével, már szóba került a válás is. Pedig úgy érzi, hogy szeretik egymást, és nem érti, honnan ez a harag, amit időnként elfogja.
Első körben beáll D, a feleség, és a két fiú képviselője. A férfi az első pillanattól kezdve a messzeségbe néz, észre sem veszi a körülötte lévőket. A nagyobbik fiú szembeáll vele, a feleség a fia mögé. A kisebbik gyerek néhány lépéssel távolabbról figyel. A férfiben lassan harag keletkezik, mert úgy érzi, akadályozzák.
Arra a kérdésre, hogy ki halt meg korán, vagy váratlanul a családban, a férfi elmondja, hogy az anyai nagymamája elvérzett a szüléskor, és a nagynénje halva született. Beállítják a két szereplőt oda, ahova a férfi néz. D képviselője elmosolyodik. A két nő lassan lefekszik a földre. A férfiben erősödik a harag, mert a fia és a felesége eltakarja a halott családtagjait . Aztán úgy helyezkedik, hogy lássa őket, és kicsit később oda is fekszik melléjük. Könnybe lábadt szemmel, kezüket szorongatva fekszik mellettük, miközben a gyerekei és a felesége aggódva figyelik minden mozdulatát.
D csak akkor tudja felemelni a tekintetét, amikor belép a képbe az édesapja. Az ő segítségével képes csak elszakadni a halottaktól. Meghajol előttük, és azt mondja: „Ti meghaltatok, én még élek egy kicsit, azután én is meghalok. Tisztelem sorsotokat és meghagyom nektek. Nézzetek rám szeretettel, ha most visszamegyek a feleségemhez és a gyerekeimhez.”
A két halott nyugodt, boldog arckifejezéssel lehunyja a szemét.
A férfi a feleségéhez és a gyerekhez fordul: „Még maradok. Ti is maradhattok.”
Aki el akar tűnni (az életből), az nagyon megharagszik azokra, akik visszatartják.
Az exem csinálta ezt velem.
Haragudott rám mindenért,ha valami nem úgy sült el ahogyan ö elképzelte
én voltam a hibás.
De a kívülállók testvérnek éreztek minket.
Neki meghalt egy lánytestvére mielött ö megszületett.
Illetve nem is egy hanem kettö is,de többször emlegetik azt amelyik 7évesen halt meg.
S a másik miután megszületett.
Van-e összefüggés a lánytestvérei halála,és abban ahogyan bánt velem?
Megjegyzem mióta elhagytam,teljes fordulatot vett.
Amióta nem élünk együtt,tényleg olyan mint ha a testvérem lenne,és szeretem.
S még valami.
Az ö anyja és az enyém is szept.18-án született.
Az anyjával nem változott a viszonyom azóta sem.
Anyák napján,és születésnapkor mindíg 2 képeslapot adok fel.
Szerinted!?
Üdv!Erika