Hogy ki szeretne halhatatlan lenni, és ki nem, az szerintem nagyban függ attól, hogy az illető milyen életet él, milyen környezetben, és hogy ő maga hogyan áll az élethez. Akinek az egész élete kínszenvedés, az nyilván nem nagyon igyekszik azon, hogy azt meghosszabbítsa. (Az most egy más kérdés, hogy ha úgy élne, hogy az hozzájáruljon egy hosszú élethez, akkor is olyan szenvedéssel teli lenne-e.) Most eszembe jutott hirtelen a Hegylakó sztorija, aki szegény pára annyi asszonyt és szerettet temetett már el, hogy az sem lehet egy egyszerű dolog. Vagy tán ebbe is "bele lehet rázódni"? :) Hát, nem hiszem. Erről meg most az jutott eszembe, hogy nyáron együtt utaztam vonaton egy igen bészedes idős úrral, aki mesélte, hogy az ő nagynénje 108 évig élt (igen, itthon), vagy még él, már nem emlékszem, és 3x házasodott, utoljára 102 évesen, de szerencsétlen őt is eltemette 1-2 éven belül. Mikor aztán ezek után később viccesen megkérdezte a rokonság, hogy "Mikor lesz a következő lagzi mama?", szomorúan annyit mondott:
"Soha. Több férjet nem temetek el."
Szóval, tudja a fene. Én személy szerint sosem gondoltam, hogy lenne értelme végtelenségig élni ebben a testben. Egy idő után szerintem marhára unnám. Persze unatkozni csak az elme tud, ha ne adj' isten közben véletlen megvilágosodnék, talán máshogy tekintenék a kérdésre. De hogy hogy...? Talán egyszer megtudom :)

Életem előző szakaszában nagyon sokat adtam a pontosságra, mindig, mindenhova pontosan érkeztem. Erre büszke is voltam, emlékszem. Persze többnyire várnom kellett. Ami sokszor megerőltetőbb ahogy észrevettem a legtöbb embernek, mint a pontosság. Nekem szerencsére ez is ment :) A türelem nem a mai ember leggyakoribb erényei közé tartozik.
Mostanában már inkább rangsorolom az eseményeket aszerint, hogy azok mennyire igénylik valójában a pontosságot, vagy az adott időponthoz való ragaszkodást.

Egy ilyen táborban pl. én sem ragaszkodnék percre pontosan a kezdésekhez. Ez sokakat biztosan frusztrálna. Remek alkalom: gyakoroljon türelmet! :) Egy ilyen táborban (igaz, sajnos én pont nem tudtam ott lenni), azt gondolom, minél kevésbé köti az embert az idő fogalma, annál kevésbé stresszeli magát, és főleg annál kevésbé tekint folyamatosan előre.
Egyszer próbálja ki aki teheti: eltölteni egy hétvégét (vagy amennyit csak tud) úgy, hogy elrakja az órákat a környezetéből. Ez valsz otthon nem fog összejönni - körbepakoltuk magunkat órákkal, melyek tökéletes eszközök arra, hogy folyamatosan a jövőbe vigyenek minket. Én mikor kipróbáltam, először fura volt. Folyton tudni akartam mennyi idő van. Belső késztetést éreztem erre. Pedig nem volt napi ütemtervem. Nem volt jelentősége az időnek. Mégis gyakran eszembe jutott: Vajon mennyi lehet az idő? Van már 6? Nincs még ideje feküdni? Vagy enni? Vagy akárminek. Aztán elmúlt. És az érzés... hmmmm :) Talán a felszabadító a jó szó. Rádöbbeni mit is jelent az "idő rabságában élni", szerintem fontos élmény.

Visszatérve az eredeti kérdésre: szerintem a pontosság és a rugalmasság jól kiegészítik egymást. Igyekszem ötvözni a kettőt.

Sziasztok!

Nekem nagyon bejött a tanfolyam (igaz a jelentkezésemmel volt némi keveredés, de erről nem tehet senki, végül nem volt gond ebből), az elmélet jól összeszedett, jól felépített volt, jó volt így egyben hallani az eddig több helyről összeszedett részleteket. A gyakorlatok is jók voltak, kis izomláz befigyelt, de nem baj :) (Visszajöttek a régi Tai Chi-s emlékek :) Estére teljesen feltöltődtem, sőt azóta is úgy érzem tele vagyok energiával. Ajánlom bátran mindenkinek! ;)

Egyébként van egy jó ötletem a hatalmas felszabaduló szabadidődhöz :)
Önismereti tanfolyást nem tervezel mostanság? ;)