Életünk problémáinak, konfliktusainak jó része akkor keletkezik, amikor nem fogadjuk el a dolgokat, az embereket vagy a helyzeteket olyannak, amilyenek.
Küzdünk, harcolunk ellenük, próbáljuk megváltoztatni, eltéríteni, megjavítani, meggyógyítani Őket, pedig csak el kellene fogadni olyannak, amilyenek most!
Miért ilyen nehéz az elfogadás? Miért nem tudunk elfogadni, befogadni?

Az elfogadás az egyik legfontosabb lelki képességünk, ami valamilyen szinten most is működik bennünk, hiszen sok dolgot már most is el tudsz fogadni, képes vagy befogadni annak másságát. Azonban amíg ez a képességed nem működik abszolút szinten, addig van egy határ, amin túli dolgokat már nem vagy képes elfogadni.

Jó hír, hogy képesek vagyunk ezen változtatni: Ha növeled, fejleszted az elfogadás képességedet, akkor kitágul ez a határ, és egyre több és több dolgot képes leszel elfogadni.

A napokban eszembe jutott egy régi ismerősöm, aki nagy hatást gyakorolt rám. Szerettem vele találkozni, beszélgetni. Mikor megismerkedtünk, már idős ember volt, a hetvenes éveiben járt. Hátrafésült félhosszú, hófehér haja volt, és fehér szakálla. Kodályra emlékeztetett. Szintén művész ember volt, de ő csak ennyit mondott néha magáról: festő voltam. A buddhizmus professzoraként is tanított egy ideig, amíg ötvenhatban börtönbe nem került. Miután kiszabadult, elhagyta az országot, és harminc év múlva kapott engedélyt a belépésre.

Amikor tegnap előtt (újra) rábukkantam a lejjebb olvasható mondatokra, úgy éreztem, megtaláltam a spanyolviaszt. Fontolóra vettem, hogy közzé teszem ezen az oldalon, Azután eszembe jutott, hogy akár megkövezés jár majd, amiért el akarom venni a játékotokat. Végül abban maradtam magammal, hogy hol máshol lehetne legjobban ellenőrizni a gondolatok valódiságát, mint itt?

Íme az idézet:
„Az önmegvalósítás és megvilágosodás keresése