Legelőször arra gondoltam, hogy folytatom bejegyzésemmel a Társas magány topicot, de rájöttem, hogy ez más. Emberileg nem érzem magam magányosnak. Vannak barátnőim, családtagjaim, akikkel tényleg bármiről tudok beszélgetni, én elfogadom, szeretem őket úgy ahogy vannak, és ők is elfogadják a spirituális "másságomat". Élénken érdeklődnek életem eme részéről is, tényleg mindent el tudok nekik mesélni.

Kérdés:
Megkérhetlek rá, hogy FEKETÉN-FEHÉREN írd le, mit gondolsz? Amúgy én még csak a depressziónál tartok. Ez elmúlik?

Válasz:

Elérkeztem arra a pontra, hogy meguntam, hogy kiborulok!

Pénteken elsírtam magam. Hajlamos vagyok, hogy spirituálisan elbízzam magam és pénteken kiderült, hogy nem is vagyok olyan jó szinten, mint ahogyan azt én képzeltem, illetve kivülről visszajelezték nekem. Egyértelművé, letagadhatatlanná vált, hogy Inyóka csak képzeli, hogy ő mennyire tuti a valóság mást tükröz.

Gyógyító álom

Tele volt munkakedvvel, bár kissé még kuszák voltak a gondolatai, de már sokkal jobb állapotban volt mint az elmúlt időszakban.
Szokásává vált az utóbbi időben, ha túl volt egy nehéz időszakon, nekilátott főzni. Most is ezt tette.
Volt egy kis fej káposztája, muszáj volt felhasználni, mert a múltkorit is ki kellett dobni, elfelejtkezett arról, hogy még előbb káposztás tésztát evett volna, így a káposztát a fene ette meg. De most már ezt felhasználja, micsoda pazarlás, megveszi aztán kidobja.