Louise L. Hay hasonlította elménket és benne gondolatainkat egy kert megműveléséhez. Először eltávolítjuk a köveket és a gazokat, aztán felássuk és termékennyé tesszük a talajt, utána vetünk, ültetünk. Szellemi szinten ez annak felel meg, hogy felismerjük, eltávolítjuk negatív gondolatainkat, önkorlátozó hiedelmeinket, aztán „mélyebbre ásunk”, megvizsgáljuk a tudatalatti szintet, igaz önvalónkat, majd pozitív gondolatokat, elképzeléseket, hiteket „ültetünk” tudatos és tudatalatti elménkbe. Ez utóbbi megfogalmazásánál álljunk meg egy kicsit!

Hogyan juthatunk ismerethez, vagy legalább ahhoz a tudáshoz, hogy be akarnak-e csapni minket vagy nem. Nem feltétlenül akarnak becsapni, csak azok sem tudják a válaszokat, akik nekünk kijelentették, hogy valami úgy van, ahogyan állítják.

Egy középiskolai osztálytársam annak idején azt mondta, hogy az Ő párkapcsolatai egyre jobbak! Évről-évre egyre jobb pasikat fogott ki, akik egyre jobban passzoltak hozzá és emiatt egyre jobban is érezte magát a kapcsolatokban.

Akkoriban én még csak türelmetlenül álmodoztam arról, hogy kellhetek majd egy nőnek, pedig ennek semmi jelét nem tapasztaltam. Ez a lány már sokadik kapcsolatát élte és emiatt egy kicsit irigy is voltam rá.

Mit is írhatnék én itt e sok bölcsesség között?

Még nem tudom, csak gondoltam jelzem a jelenlétem ezzel a pár sorral, látva, hogy itt aztán minden van ami a csövön kifér.
Angyal és ördög, mindenféle fajta.
Elengedés megragadás, egy szakajtónyi technika, mindenféle búbánatra, kisebb és nagyobb bajra.
Az ember csak kapkodja a fejét, melyik is lenne mire is jó, és tényleg jó-e bármi is bármire is?

Na még gondolkodnom kell ezeken.