Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

A napokban elfogadás meditációkat végeztem.

Mit mondjak, az első alkalomnál az egész napot elsunnyogtam. Kitakaritottam, kimostam, olvastam egy könyvet, rágyújtottam, egy kicsi internet, mire rám tőrt: saját magam elől akarok elbújni. Hiába lett tudatos számomra  ez a tény, mégis nehezen vettem rá magam.

Elfogadás: önön magamra.

Hát jött egy nagy adag önsajnálat, nem kellek, stb érzés. Azóta sincs teljesen letisztulva, de már igy is sokat enyhült a szivem. Könnyebb a lelkem. 

user_13650510_1223980212203_tn2.jpeg

Már egy év is eltelt, mióta leírta ezt a történetet, elgondolkodott mi változott benne ez alatt az idő alatt.
Újra elolvasta, amit arról írt, amit akkor érzett.

Már régóta figyelte őket, azt is tudta, hogy harminchat éves házasok.
Sok fiatal pár megirigyelhette őket. A kapcsolatuk nagyon is élt, volt benne szenvedély, kedvesség, humor, szavak nélkül is értették egymást, tehát mindaz, ami egy jó kapcsolatban. Valahogy több volt, mint az átlag, ahogy évődtek egymással, mintha fiatal házasok lennének.

Megcsináltam a 10 napos ivókúrát a Neeraval. Nagyon hihetetlen,de kibírtam. Sőt, azt kell mondanom,hogy teljesen jó volt. Nem szenvedtem egyáltalán, s ha ételszagot nem éreztem, akkor nem is volt rossz.
Amit viszont nem értek,hogy 10 nap ivás után, hogy lehet,hogy csak 3 kg-ot fogytam. :(((
Van valakinek erről elképzelése?

Titeket is állandóan kidobál a net az utóbbi hetekben? Meg az msn? Meg elhallgat a telefonotok, nincs kapcsolási hang, szétbont a vonal?
Kértem az én okos barátomat, ugyan nézze már meg a gépet, mi baja. Nincs magyarázat.

Volt bennem egy olyan gondolat mélyen, hogy ezt az a változás okozza, ami most végbemegy. Mentális fejlődésről beszélek, nem a világválságról. :-))

Kutakodtam ma kicsit (nem tudom, milyen indittatásból) és gondoltam megosztom veletek észrevételemet.
Kiváncsi voltam a "szeretlek" szó különböző nyelvekben való megfelelőire, ne csak a sablon "ájlávjút" tudjam már.

Azt tapasztaltam, hogy a magyar mellett kb 3 nyelv van (meg egy pár már alig létező nép/törzs), amiben ezt a csodálatos érzést egy szóval ki tudják fejezni.

SZERETELEK: ebbe benne vagyok én, aki szeret; te, akit szeretek; és maga a szeretet is ugye.

Minden változik... Ezt tudjuk. De ilyen gyorsan?
Nekem az idei évemben szinte minden napról napra változik. És fogalmam sincs, hogy mi lesz egy-egy dolognak a végkifejlete. Ha egyáltalán lesz ilyen... Ami egyik nap úgy látszott, hogy halad valamilyen irányba, másnapra teljesen új irányt vett. Harmadnapra megint megváltozott minden...

Kedves Olvasó!
Nagy álomszuszék lévén mindig sokat aludtam. Szüleim szerint semmilyen antibiotikum nem volt képes olyan hatásra bármilyen betegség esetén, mint amikor jól kialudtam magam.

Mostanában sokat lehet olvasni 2012-ről, az 5. dimenzióba való emelkedésről, az átmenetről. Bocs, hogy megint felhozom ezt a témát, de eszembe jutott egy kérdés, amit nem annyira érintenek (az általam eddig olvasott) írások.

Néhány napja kaptam hírlevelet Schilling Pétertől, aki többek között számmisztikával foglalkozik. Ebben egy levelet ad közre, amely a felsőbb erők, ún. segítők üzenetét tartalmazza.

Megjegyzem, nem azért idézem, hogy bármilyen módon elítéljem a fiatalember tevékenységét, hanem a levél egy részletével kapcsolatban vagyok kíváncsi a véleményetekre.

Íme:

Amikor megtudtam, hogy visszajöhetek külföldre ....eldöntöttem autóval fogok jönni. Nyáron két hónapot töltöttem külföldön és repülővel mentem, összepakoltam 3 bőröndöt ....és ennyi.... Most 4 hónapra jövök....egyrészt autóra is szükségem van kint (bár kaphattam volna bérelt autót is)....másrészt, mégiscsak több mindent tudok az autóba pakolni.....úgyhogy autóval jövök....

Készülődés.... válogatás, mi az amire tényleg szükségem van, mi az amire nincs.....legalább történt egy szelektálás a ruháim és a könyveim között is...

DSC00140.JPG

Mióta a lányaim élnek és beszélnek, sok-sok apró boldog pillanattal gazdagodott az életem. Olyan felemelő élmény megfigyelni a kis világlátásukat, szembesülni véleményeikkel, meglátásaikkal.

Imádom a kis "gyerekszájakat", amikkel kifejezik önmagunkat. Különösen nagylányom tud kreatív lenni e téren.

Íme néhány példa a meglátásaiból:

Sétáltunk hazafelé, be volt borulva az ég. Felkiáltott: "Piszkos a felhő!"

Gyerekkorom óta más voltam mint a többiek, mind a sérüléseim miatt amit az élet már korán rám mért mind a későbbi szerelmi "fájdalmaim " miatt. 6 évvel ezelőtt megismertem egy embert akiről azt hittem ő lesz számomra a minden. Rettentő mély gödörben voltunk mindketten és egymást segítve megismerve felépítettünk egy világot ami jó is volt nagyon. Lassan 2 év együttlét után kezdődtek kijönni az egyes személyiségbeli eltérések, lelki/ testi zsarolások, melyekre most már az idő múlásával alig emlékszem mert mindig jöttek az újabb sérelmek.

Vasárnap kirándulni mentünk. Igazi tavaszi időjárás van, nagyon változékony. Egyszer esik, aztán kicsit kisüt a nap, néha egyszerre esik és süt a nap. Ennek ellenére útra keltünk. Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk.