Vasárnap reggel nagy tervekkel ébredtem..., valami finomat reggeliznék, mi is legyen az? Aszalt paradicsom, olivabogyó, pestoszósz, vaj és tejföl, isteni fincsi kenyérre kenhető krémet kaptam. Erőteljes ízű volt, de ízlett és csak ettem, ettem... Már akkor éreztem, hogy ez talán sokkolni fogja a gyomromat. Estére realizálódott is ez az aggodalmam. Eleinte csak kevésbé, majd egyre jobban fájt a gyomrom és émelyegni is kezdtem. Mikor már órák óta ebben a kínzó állapotban voltam, úgy döntöttem, hogy elég volt és belemegyek ebbe az émelygős, borzasztó rossz közérzetet adó állapotba.

Én nem arról szeretnék nektek írni, hogyan érjétek el a céljaitokat, hanem arról, milyen célokat kövessetek.
A tudatos élet számomra azt jelenti, hogy meghatározom a saját céljaimat, és tudatosan ezek szerint élek. Nem ezekért a célokért élek, hanem ezek szerint.

Nem tudom, kinek a számára mit jelent az a kifejezés, hogy életcél.

Tegnap éjszaka rám jött az írhatnék, és bepötyögtem a jegyzettömbbe egy "rövidke" esszét, amibe megpróbáltam belesűríteni az elmúlt 1-2 évem tapasztalatait. Gondoltam bekopizom nektek(:D):

Az ember igazából egyetlen egy dolgot nem tud: azt, hogy valójában ezen az egyetlen egy dolgon kívül mindig mindenki mindent tud.

Tehetségesnek születtem. Már gyerekkoromban szembe kellett néznem azzal, hogy ez felelősséggel jár. A Sors úgy akarta, hogy az ezzel járó népszerűségbe csak jóval később, felnőttként kóstoltam bele.
Meddig kell, lehet elmenni? Muszáj a végsőkig? Mennyit kell beleadni? Mindent?
És aki menekül? Aki a felelősségre ráismervén nem akarja beteljesíteni, amire predesztiálva van? Biztosan kemény pofonokat kap.
És aki beteljesíti, de közben "elszáll az agya"? Úgy érzi, őt kell szolgálja a nép?

Nagyon hálás vagyok az intuíciómnak, hogy a mai napon is működött és hallgattam rá, így sikerült megúsznom, hogy a Budaörsi Auchanban ne lopják ki az értékeimet a táskámból.

Még most is a hatása alatt vagyok, hogy az egyik pillanatban a répákat válogatom a táskám mellettem a kocsi felső tartójában, s mire vissza fordulok a táskám zippzárja félig nyitva.

A zöldséges sor elején jött egy érzés, hogy a telefonomat és a pénztárcámat vegyem ki a táskámból, s tegyem a kabát zsebembe. Megtettem.

Köszönöm.

Timi