Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Ma bementem a városba, a kedvenc antikvárium üzletembe. Itt szoktam sok-sok könyvet vásárolni. Amikor beléptem az antikvárium ajtaján, megpróbáltam az érzéseimre hagyatkozni. Nem rohantam rögtön a kedvenc ezoterika polcomhoz, hanem körbenéztem. Vallás, költészet majd leragadtam a pszichológiánál. Egy pár könyv a kezembe is maradt, hogy ezeket meg kellene vennem, de rájöttem, hogy ennyi könyvet nem fogok tudni visszavinni a repülőúton, koncentráljunk a számomra legfontosabb könyvre. Vissza is tettem a könyveket. Természetesen az ezoterika polcnál kötöttem ki.

igen.jpg

Évekkel ezelőtt tanultam egy gyakorlatot Gyurkó Zsolti spirituális tanítótól, amely szerint mindenre igent mondunk, amire megkér az életünk! Amikor valaki elkezdi gyakorolni az IGEN-t mondást, onnantól az élete legextrémebb kéréseire, ajánlásaira is IGEN-t mond önszántából, és figyeli, hogy merrefelé halad így az élete?! Ha választási helyzetbe kerül, akkor választhat, de ha megkérik, utasítják, vagy csak elvárnak Tőle valamit, akkor a gyakorlatnak megfelelve mindig igent mond és megteszi azt!

Ehhez a gyakorlathoz a tiszta levegőt és a mozgást párosítottam. A célja a gondolati szinten történő nagytakarítás, méghozzá az önértékelés, a célok, a haladás és a képességek terén. A tiszta levegő nagyon fontos, kiszellőzteti a hibás érték és hiedelem rendszert. A jó ütemű séta a természetben, a mozgás, haladás lendületét kapcsolja a gyakorlathoz.

A probléma az volt, hogy sok, számomra fontos ember, rám vetítve a saját elakadását, vagy éppen a be nem teljesült vágyaikat, kényszeres próféciákat közöltek rám, a képességeimre, a jövőmre vonatkozóan.

A viselkedést az alapszükségletek irányítják.Ez az elmélet szorosan összefügg az örömelvvel,vagyis kellemes és kellemetlen ingerekről,érzésekről van szó.
Mik az alapszükségletek?

biztonság iránti igény:hogy ne legyünk életveszélyben,de kisebb veszélyben se

testi szükségletek:megfelelő hőmérséklet biztosítása,evés,ivás,pihenés,stb

szexuális szükséglet:ez már társas,de külön kategóriát képez

társas szükségletek:-szeretetteljes társaság iránti ösztönös vágy,ami az ember társas élőlény voltából ered.

Eléggé felgyorsultak az utóbbi időben a változások (egyesek szerint ez Marshoz köthető asztrológiai hatás)
és mivel nem kellene elveszítenem a fonalat, szeretném a segítő véleményeteket kérni, hátha így megokosodom!

A történet 2001 telén indul (nyugi, nagy léptekben haladunk) amikor is a BME rektora előtt álltam, az előtt valószínűtlenül távoli Isten-Nagy-Prof előtt, akivel eddig csak írásban ápoltam a kapcsolatot, pót-pót-pót-pót

Van, amikor nagyon is sokat tehetsz a másikért, akár megmentheted Őt saját magától, máskor pedig nem tehetsz érte semmit sem és ezt így kell elfogadnod!
Nem könnyű tisztán látni ebben a kérdésben, ezért mutatok neked pár új megközelítést, amelyek segítenek megérteni az elakadásaitokat:

Első szabály:

Minden ember fejlődni akar!
...csak már nem mindenki tud!

Mélyen belül mindenkit hajt a vágy, hogy jobbá váljon, a kíváncsiság az új dolgok megismerésére és a kényszer, hogy megoldja a problémáit.

Azonban mire felnőtté válunk, a kudarcaink, a neveltetésünk, a biztonság keresésünk és a megszokásaink gátat szabnak ezeknek a nagyszerű erőknek:

  • Elveszítjük a kedvünket az új dolgok felfedezésétől és a tanulástól
  • A kudarcaink miatt lebénulunk, remény vesztetté válunk
  • Félünk minden változástól, ami bizonytalanságba taszíthat
  • Félünk megnyílni kapcsolatainkban, mert az magával hozza a csalódás és fájdalom kockázatát
  • Már nem hiszünk a jóságban és a fejlődésben, elveszítjük a hitünket
  • Ideológiánk és hitrendszerünk megfoszt a szabadságtól és tisztánlátástól
  • Nem tudjuk merre induljunk, kihez forduljunk segítségért

Hiába akarják az emberek megoldani a problémáikat és szeretnének fejlődni, ha nem tudják kezelni az ezzel járó változást, félelmeket, veszteségeket, fájdalmat, nehézségeket!
Ha ezen akadályok megszüntetésében tudsz nekik segíteni, akkor átlendítheted Őket az elakadásukon!

Emlékezz vissza, a Te elindulásod és az azóta elért sikereid is azon múltak, hogyan győzted le a belső ellenállásaidat vagy találtad meg a használható válaszokat, a hiteles tanítókat.

A fejlődés kulcsa, az akadályok eltávolítása és a válaszok megtalálása!

Ha segíteni szeretnél a szerettednek, akkor ezen akadályok felszámolásában segíts neki és Ő magától elindul majd az úton!

Második szabály:

imagesCAOCEICW.jpg

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy halász. Szegényes viskóban lakott feleségével és két gyermekével a tengerparton, a halászat volt az egyetlen megélhetési forrásuk. Szerető felesége és két gyermeke minden este izgatottan várták őt haza a tengerről az aznapi zsákmánnyal.

Sziasztok, egy tanacs kene, elvaltam es terapeutat kerestem, hogy feldolgozzam a haragom es jobb legyen a kapcsolatom a környezetemmel, ez a masodik terapeutam, az elsövel nem voltam elegedett, mert ugy ereztem tul keveset kommunikal, a masodik meg egy 60 ev köruli ferfi , aki ugy erzem ramgerjedt. Ezert abbahagynam a terapiat, mert most mar ugy erzem, hogy nem igazan osztanak meg vele semmit.

Az emberek magukon kívül keresik a boldogságot nem tudván, hogyan találhatnák azt meg magukban. Azáltal próbálnak rátalálni a boldogságra, hogy megváltoztatják a környezetüket, mint például új kapcsolatokat létesítenek, más pályát választanak, új hobbikat űznek, változtatnak az étrendjükön, más városba költöznek, vagy többek között önsegítő könyveket olvasnak. De mivel az emberi elme változékony és a körülmények is szüntelen változnak, a boldogság soha nem állandó.

Íme, a  lelki fejlődés elindításához szükséges legalapvetőbb elméletek és gyakorlatok:

  • A tükrözés elve, a Hermészi tanítás: ...ahogy bent, úgy kint, ahogy fent, úgy lent...!?
  • Érzelmeink és gondolataink megfigyelésének alaptechnikája, a tudatosság kezdete.
  • A belső középpont és lelki egyensúly megtalálása és megtartása.

Ezen gyakorlatokkal és a hozzájuk tartozó előadásokkal megkapod azokat a legfontosabb alaptanításokat, amelyekre az összes későbbi elmélet és gyakorlat felépül!

Hetek óta szerettem volna blogolni. De ebben a nagy internetes világban nem találtam megfelelő helyet.

Az elmúlt időszakban jelentős változások álltak be életemben. Ezek a párkapcsolatomban és saját belső életemben történtek.

Szerettem volna kiönteni a lelkemet bárkinek... de nem sikerült. Úgy látszik, hogy most érett meg az idő számomra, hogy megtaláltam az igazit.

Már több, mint egy éve foglalkozom a Feng Shuival. A múlt héten a Prana nadival ismerkedtem, és utaztam az egyik előző életembe.

Ha valaki azért keres fel egy asztrológust, hogy az majd megmondja, melyik nap hány óra hány perckor mit csináljon, akkor már régen rossz, hisz az az ember ki akarja adni a kezéből az irányítást, nem akar semmiféle „rosszat" megtapasztalni, ezáltal elutasítja lelke fejlődésének lehetőségét.
Az asztrológiai ábra ismerete arra jó, hogy tisztába jöjjünk a jó tulajdonságainkkal, tehetségünkkel, melyeknek fejlesztése során nemcsak önmagunkra fogunk rálátni,