Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

hand-flower.jpg

Két órás vonatút. Négyen ülünk a fülkében. Figyelem a többieket.

Egy vékonydongájú, erősen barázdált arcú fiatalember ül velem szemben. Nézem arcát és megérzem, hogy nagyon keményen, teljesíteni akarással éli életét.

Mellette egy kövér, gőgös fiatalember ül, aki néha-néha rámsandít és végigmér! Én is ezt teszem vele!:-) Negatív energiákat érzek felőle.

imagesCAOCEICW.jpg

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy halász. Szegényes viskóban lakott feleségével és két gyermekével a tengerparton, a halászat volt az egyetlen megélhetési forrásuk. Szerető felesége és két gyermeke minden este izgatottan várták őt haza a tengerről az aznapi zsákmánnyal.

Sziasztok!

Már régóta feltűnt, hogy nem tudom kimondani azt, ami foglalkoztat. Egyszerűen, mintha nem ENGEDNÉK.
Amikor épp valami fontos dolgot szeretnék mondani, akkor valaki mindig a szavamba vág, vagy történik vmi ilyesmi...
Ma is ez volt.
Reggel egy padon ültem egy jóbarátnőmmel, és furcsa dolgot láttam: egy lány energiáját vagy auráját, ahogy elment előttem. Nagyon érdekes volt, még ennyire élesen és nagyban nem láttam ilyet. A döbbenet kiülhetett az arcomra is, mert a barátnőm megkérdezte, mi az, mit látok.

Egy súlyos érzelmi megrázkódtatás komoly betegséget vált ki (a GNM szerint).
Ahhoz, hogy ez tényleg NAGYON KOMOLY legyen, több feltételnek kell egyszerre együtt lennie.

Ezek a következők:

1. Érzelmi elszigetelésben éljük meg. Az eseményt elmeséljük vagy nem, de az eseménykor keletkezett ÉRZELMEINKET nem.

2. Hirtelen nem számítunk az eseményre, mondhatjuk: derült égből villámcsapásként hat ránk.

3. Kilátástalannak ítéljük meg, nem tudjuk a megoldást.

Azóta egy kiránduláson megkaptam a lehetőséget, hogy átmenjek gyerekkori villanypóznámon ,
amiről annak idején leestem.
A lehetőség egy fatörzs képében jött elém , csakhogy már nem a földön volt, hanem kb. 2 -3 m
magasban egy árok felett.
Mintha a gyerekkorom tért volna vissza...

Újra megpróbáltam végigmenni .
A lábam remegett , kívül - belül féltem , de a kíváncsiságom megmaradt , vajon meg tudom csinálni ?
A tét nagyobb volt, ha innen leesek , már én is elhittem, hogy kificamodhat a bokám .

5.jpg

A spirituális utunk során valamennyien szembesülünk azzal a kérdéssel valamikor, miért pont a szüleinket választottuk ( később azzal is, gyermekeink vajon miért minket választottak )
Ahhoz, hogy a tudatosságunkat erősítsük, az életfeladatunkat megtudjuk valósítani, nagyon fontos befogadni hogy minden ami megtörtént velünk, értünk van, jó és rossz egyaránt. A gyermekkorban kapott negatív hatások nem feltétlen konkrét traumához köthetők, van amikor a probléma nagyon burkolt, jóformán nem történt semmi.

mókuskerék.jpg

Van úgy, hogy az ember érzi, hogy bezárult egy helyzetbe, lehetőségbe, szerepbe. Az élet a kudarcokkal, nehézségekkel, lelki problémákkal, - netalántán betegséggel - figyelmeztet, hogy rossz vágányra tértünk.

Érdekes megfigyelést tettem pár napja, pontosabban amióta leírtam anyámhoz fűződő gyerekkori viszonyomat.

Az írást követően átolvastam párszor és olyan érzések és dinamikák működését éreztem meg, amit eddig csak családállítások alkalmával. Valami felszakadt bennem, és változások is történtek, bennem is, de ami még döbbenetesebb, a lányommal való kapcsolatom változott meg.

Ehhez a gyakorlathoz a tiszta levegőt és a mozgást párosítottam. A célja a gondolati szinten történő nagytakarítás, méghozzá az önértékelés, a célok, a haladás és a képességek terén. A tiszta levegő nagyon fontos, kiszellőzteti a hibás érték és hiedelem rendszert. A jó ütemű séta a természetben, a mozgás, haladás lendületét kapcsolja a gyakorlathoz.

A probléma az volt, hogy sok, számomra fontos ember, rám vetítve a saját elakadását, vagy éppen a be nem teljesült vágyaikat, kényszeres próféciákat közöltek rám, a képességeimre, a jövőmre vonatkozóan.

Most épp jól megérdemelt szabadságomat töltöm itthon Magyarországon.

talpmasszazs.jpg

Vajon tényleg olyan hatásos a talpreflexológia ? Orvosok szerint humbug az egész.
Bár 20-éve üzöm, de nem sietek előre megvárom a ti válaszaitokat. Gyógyszer központú gyógyitásnál -hiába is akarod igazolni egy természetgyógyászati módszert-lehozhatod a csillagos eget akkor sem veszik tudomásul. Ha bele gondolunk az akumpunktúrát is nemrégiben szinte az utolsók közt fogadta el a Magyar tudományos Akadémia. Látom a gyogyszerek káros hatását ugyanis több tükrözésen is részvettem már-gyomorfekélyeknek nem volt hiánya.