Amikor még hivatalosan is gyerek voltam, sokat fantáziáltam azon, hogy milyen módon lehetne kiküszöbölni a múltban elkövetett hibáinkat. A tudatom intenzív teremtő hatalmáról árulkodik, hogy a világ egy távoli pontján változásokat indukáltam az érintettek tudatában.
Úgy érzem, hogy ártatlannak és tökéletesen értelmetlennek gondolt álmodozásaimra

Éppen akkor, amikor már elhatalmasodott a kétség, és hiábavalóságom tudata rátelepedett a jelenemre,

A téma korábbi szakaszában azt taglaltuk, hogy mitől is ennyire elviselhetetlen sokak számára a fájón szürke január, mitől okozhat kedélybetegséget, letargiát, és mit tehetünk ez ellen? Itt tartottunk:" kinek, miként sikerült elfogadnia, hogy a szép és kellemes ünnepi élmények nem múltak el lényegében, csupán beépültek, átalakultak. Mennyire tudatos ez bennünk? Most is itt vannak velünk, csak nem tudunk róluk...? - vagy nem nagyon.. - vagy csak egy kicsit? De mire elég, ez a kicsi?

Január 14-én a Nap egyik csillagjegyből a másikba megy (Sagittarius -> Capricorn), mi meg Grátzba, egy Babaji Ásramba! :) Ezt SanKranti-nak hívják, szent változásnak. Új energia erővonalak érnek minket, amik másképp pörgetik szívünket, elménket. Gondolatainkat, érzéseinket. Meg persze atomjainkat. Sose feledd, hogy te egy kedves kis atomhalmaz vagy... :) Az Univerzumnak egy csöpp része, Te pedig Az! Mindkettő TE, és mind2 a-val kezdődik és z-re végződik! ;) Az egód vagy te, Te pedig IsTen vagy. Már megint elszálltam... :-)

A színek mindig elkápráztatták, erősen hatottak rá, a tavasz a nyíló virágaival, üde zöldjével.
A nyár gyönyörű fényeivel, a napfelkeltével és a napnyugtával a Balatonon, a pipacsok és búzamezők, búzavirágok hangulatával.
Az ősz a sárga, barna, vörös színeivel, az őszi gyümölcsök illatával, a szőlőhegyek szüreti hangulatával.

Amikor még a színes is szürke... - igen, az valószínű egy téli időszak, mondjuk a kellemes, vidám ünnepek utáni január... - ilyenkor az energiáink elbújnak valami mackóbarlangnak álcázott zugba, reggelente naná, hogy semmi kedvünk kimászni a jó meleg paplan alól a rideg, sötét, szürke semmibe... - ha mégis sikerül, egész nap morcosak vagyunk, kedvtlenek, enerváltak, álmosak... - és alig várjuk, hogy ez az egész állapot múljon már el.

Megint itt vagyok. Valami nem jó. Valami nem megy. Megint a zűrzavar a fejemben, és a negatív gondolatok, bárhogy igyekszem. Úgy érzem, sosem lesz jobb. Úgy érzem, semmire sem vagyok képes. Úgy érzem senki vagyok. Mit rontok el folyton? Mikor lesz ennek vége? Mi lesz ennek a vége?