Szia Hermess!

Az első pillanattól kezdve lehet és szerintem ajánlatos önérvényesitést folytatni a pár mindkét felének.
Hiszen milyen az már, hogy nem vállalom fel magam önérvényesitőnek, önmegvalósitónak, amilyen vagyok egyébként?
Ha attól tartok, hogy igy nem vállalnak be és elszalad a partner?
És ha ezzel együtt bevállal? :-)

Az első időszak elragadtatása teszi alapból elfogadóbbá, nyitottabbá, megfelelősebbé az embert.
Ennek ellenére, ugye nem baj, hogy nem hiszek ezekben a szakaszokban... ? Meg abban se, hogy kezdetben vannak az érzelmek.... utána jön a....
Érzelmek nélkül nincs is folytatás- számomra.........csak magamról beszélek.....

És most leforditom magyarra a következő bekezdésed:igen egyetértek, nagyon keserves, ha otthagyják az embert. :-) Hogy sokat tanul-e akkor? nem tudom, de hogy padlót fog, az szinte biztos :-))

A vége meg igy van, szerintem is.

Szia Karmatörlő!

Most nem a bloghoz szólok hozzá, hanem neked irok.
Hétfőn megyek egy Nelson biorezonanciás felmérésre. Azt irtad egyszer, hogy neked is segitett.
Kérlek, tudnál egy kis infót adni a Nelsonról?
Tudd valamit ez a gép a régi, gyerekkori elakadásokkal is kezdeni?
Egyáltalán minden érdekel....
Köszi a válaszod!
Ramina

A szüleinket mi választjuk ugyan,
de ők "csak" különböző hatásokat gyakorolnak ránk. Főleg öntudatlanul.
Ám hogy mi, gyerekek, ezekre a hatásokra és egyáltalán a gyermekkorunkra hogyan reagálunk, az már egyéni és tőlünk függ.
Van, aki komor, bezárt felnőtt lesz, mert elnyomták és van aki nem.
Különböző lelkek, más-más reakciót produkáhatlnak nagyjából hasonló hatásokra, a lélek kapacitása, a hozott saját és a családi felmenők megoldatlanságai, a leszületés előtti fejlődési terv és sorolhatnám.......... függvényében.

Szia Spiritourus!

Csak a félelemre reagálnék a hozzászólásodból.
Én is sokat olvastam arról, hogy átlépjük a félelmet stb.
Te is azt irod , a félelmet át lehet lépni a szabad akarat által.
Hát, nekem ez soha nem ment.
Az érzések, nem az akarat befolyása alatt állnak.
Nem lehet akarni ezt vagy azt érezni.
Az érzések és az akarat két külön világ.
Ha elhatároztam szabad akaratomból, hogy nem félek, akkor is féltem. Nem tudtam eltüntetni a félelem érzését. Persze az elején még próbálkoztam, azzal, hogy beleéltem magam meg bebeszéltem magamnak, hogy "lám, már nem is félek" de később kiderült, hogy csak ügyesen elfojtottam.

Sokat figyeltem a félelmeimet és rájöttem, hogy el kell fogadnom, ha ott vannak, ezt tudatositanom kell és ennek ellenére meglépnem a dolgaimat. A félelem-barátommal együtt. Akkor jelentősen csökkent a félelem érzése bennem és a fókusz a pozitivabb - nem gátló érzelmeimre terelődött.

Sokan, te is , úgy beszélnek a félelemről, mint aminek egyszer vége lehet. Egyszercsak végetér a félelem...átlépünk rajta stb.
Nem hiszek ebben, ez egy teória, illúzió, önbecsapás.
A félelem, mint érzés, része az emberi érzéseknek, amelyek mindig is voltak és lesznek az emberi lényekben. Ezért vége sincs. (sem kezdete) Nem lehet túllépni rajta egyszer s mindenkorra. "Leküzdeni" meg pláne nem, de ebben te is egyetértesz velem.
Ha az élet egyik területén gyengül is a hatása, egy másik területen, pl. egy új szituáció révén,vagy egy más életszakaszban ismét "találkozhatunk" vele.
De ez nem baj.Ez igy normális.
Azt hiszem, hogy az egy teljes félreértés, hogy lehet félelem nélkül élni vagy hogy ez is egy cél lenne.

A gyakorlatban, magamon inkább azt látom:
vagy a félelmet kiváltó/fenntartó lelki okokat tudom oldani (önismeret) vagy a félelemmel együtt csinálni a dolgomat - és ekkor "inaktivvá" válik. Legalábbis, domináns érzelemből átmegy egy jelentéktelen érzelemmé, aminek már nincs gátló, negativ hatása rám nézve.