Váratlanul, de nagy erővel robbant be az életembe a Subud! Egy kedves  ismerősöm teljes odaadással mesélt a Subudról arról, hogy milyen változásokat hozott az életébe ez az energia. Olyan meggyőzően és érdekesen mesélt, hogy 2 nap múlva már én is Subud "jelentkezőként" ültem, egy rozoga szocreál épületben és hallgattam a "Segítőket". Beszélgettünk, a Segítők meséltek élményeikről, Bapakról ...Kellemes volt, szimpatikus emberek...Egy órás beszélgetés után egyedül sétálgattam a metró felé, de... alig tettem meg száz métert, potyogni kezdtek a könnyeim. mikor ezt észleltem, meglepődtem, hogy mi van? Miért könnyezek és mi van!? Talán ezen gondolat megjelenéséig tudtam gondolkodni, aztán egy furi tudatállapotba kerültem.

A könnyezésem közepette, úgy éreztem velem van a tizenéve halott nagymamám, körülvesz, bennem, velem van. Nem tudom pontosan, csak azt éreztem, hogy nagyon közel vagyunk egymáshoz. Ez a nagyim volt, aki megismertette velem Istent, ő tanította meg életem első imáját, talán most is ez az egyetlen imádság, amit el tudnék mondani. Azt éreztem, hogy ő egy Angyal volt, vagy talán most is az, és hogy milyen áldásban volt részem, hogy ő jelen volt az életemben. Ezt nem csak a múltban, hanem a jelenben is éreztem. Kissé támolyogva a tudatos létem elvesztve, imbolyogtam a Parlament felé, a Duna túloldalán. Tekintetem a Parlament közbülső, legmagasabb csúcsára tévedt, ahonnan az ég felé fénysugarak törtek. Én álltam és bámultam, míg nagymamám a szeretetével körbefont!

Próbáltam gondolkodni, hisz hideg volt és haza kellett volna mennem. Ritkán járok Budán, így ténylegesen gondolkodnom kellett volna, de ez akkor nem igazán ment, így elodázva ezt a feladatot, sétálni kezdtem a rakparton. Kapucni a  fejemen, ballagtam még mindig más tudatállapotban a parton lévő korlátokat követve. Majd a hídhoz közeledve, meglepetten tapasztaltam, hogy az nem az a híd amire én számítottam!:-) Én azt hittem az Árpád-hídhoz közeledem, de nem, az csak a Margit-híd volt!:-) Nah, jó akkor a terv módosul! Gondolhatod, mennyire volt tervem!?:-) Felszálltam az épp arra járó villamosra, amiről leszálltam a Blahán. Épp jókor, mert ismét elérzékenyültem. Már alig vártam, hogy lesléphessek a villamosról, mert megint a könnyeimmel küszködtem. Apukám volt velem!! Apu 4 éve halt meg. Éreztem, hogy most ő van velem..., gyönyörű pillanatok voltak. Nem tudom, hogy a testem mit csinált, de a lelkein együtt voltak akkor! Éreztem és tudtam, hogy mennyire szeretem őt. E világból eltávozott lelkekkel, a nagyimmal és apukámmal is a jelenben voltam, a jelenben éreztem, hogy velem vannak és szeretem őket és Áldott vagyok, hogy ők velem vannak.

Még folytathatnám a  történetet, hogy milyen viszontagságosan, kissé döcögősen értem haza, mert a testemről el-elfeledkeztem, de talán kissé uncsi lenne!

A lényeg, hogy míg hazaértem többször kerültem ilyen állapotokba, potyogtak a könnyeim és ...

Nehéz szavakba önteni az élményeim!

Gondoltam, egy kis ízelítőt adok arról, hogy mikre képes a Subud energia...

Szeretettel: Kriszta

Szia Eszti!

Tanácsot nem tudok adni, csak azt mondom el, hogy én mit csinálnék. Én első nekifutásra, hagynám, hogy a düh feljöjjön belőlem, átengedném mindem sejtemnek, hagynám, engedném hagy borítson el, megadom neki amit akar!:-) Eleinte biztos baromi kellemetlen és kínzó, lehet sírnék, lehet csapkodnék, de aztán igyekeznék csak figyelni! Csak figyelni az érzést és lassan csillapodni fog. Ha ezt kipörgetted, akkor bizonyosan - Téged ismerve- megkapod a választ, hogy mi legyen a következő lépésed! :-)

Hát..., csak segíteni szerettem volna, viszonozni...:-)

Köszönöm Csaesz! Én is régóta dolgozom egy karmikus kapcsolatom elengedésével. Lépegetek-lépegetek, már sokat gyengült a kötődés, de még mindig van! Már megutaztam előző életeimet ezzel a férfival és az írásod felismertette velem, hogy én is tettem "fogadalmat" anno, hogy mindig mellette leszek és segíteni fogom. Hmmm..., eddig erre nem gondoltam. Nagyon köszönöm, hogy megadtad a felismerést!

Csizike! Ez tuti volt! Nagyon tetszett amit írtál és a stílusod?! Számomra lehengerlő volt! Elgondolkodtam soraidon és én igazat adok neked. Igen, az emberek nagyobb százaléka szenvelgős... és alig vannak olyan bátrak akik ténylegesen felvállalják, hogy ők, ha törik-ha szakad boldogok akarnak lenni és mernek is tenni érte! Szerintem, ha ezen elgondolkodunk, akkor meg kell látnunk, hogy ez az IGAZSÁG!