Kedves Betti!

Szerintem, kezd úgy, hogy hagyd abba a melót!

Teremts magadnak nyugodt környezetet, légy egyedül, figyelj magadra egy kicsit..., figyeld mik jutnak eszedbe, milyen gondolatok kúsznak be a tudatodba és engedd hagy jöjjön, ami ki akar jönni... és most jön a neheze, nem szabad ellenállnod! Nem szabad filmet, tévét nézned, könyvet olvasni, valakit felhívni telefonon, mert ezekkel ugyanazt teszed, mint eddig a melóval tetted, eltereled a figyelmed, de nem dolgozol fel ismét semmit! Nem lépsz egy picit sem előrébb! Engedd, hagyd..., valószínűleg nem igazán kellemes élményeid lesznek, de nincs azzal semmi baj, engedd, hagy sírjál, akár órákat is, de lehet dühöd lesz, akkor üss bele a párnáidba, nem lát senki, nem kell mentegetőznöd semmi miatt, tégy amit jól esik!

Nekem anno segített, hogy elővettem egy papírt és csak írtam, írtam gondolkodás nélkül, ami kijött belőlem...ezek is felhoztak dolgokat...

Számíts arra, hogy ennek az élménynek a feldolgozása nem 1-2 hetes sztori lesz, bár gondolom ezt te is tudod...

Vágj bele, sokkal könnyebb lesz utána, szabadnak és könnyűnek fogod érezni magad!

Én látom, hogy a családtagjaim, mennyivel frusztráltabbak még, ha apuról beszélünk vagy akár hallgatunk, én látom, hogy én sokkal jobban vagyok, mint ők, de ezért tettem is! Szembenéztem a fájdalommal és megadtam amit akart, nem küzdöttem ellene, átment rajtam, majd eltünt!

Lehet így is és úgy is élni, te döntesz, hogyan szeretnél!

Remélem, tudtam valamit segíteni!

Akkor nézzük most hol tartok:

Lássuk a listát:

1. Nem figyelnek rám kellőképpen. El tudom viselni, ha nem figyelnek
rám, de akkor ne is vegyenek egyáltalán észre. Ha már észrevesznek és
figyelem energiát kapok, az nagyon fáj, ha egyszer csak elvesztem ezt a
figyelmet.

2. Ha nem tartanak értékes embernek.

3. Mikor kiderül, hogy egyes területeken fejlettebbnek érzem magam, mint amilyen vagyok.

4. Erőszakosság, agresszió a verbalitásban.

5. Nehezen viselem, ha nem történik velem semmi, ha nincs változás az életemben.

6. Felnőttek butasága, tudatlansága.

7. Az életem teljes lesz gyerek nélkül is? a gyerek téma még nincs bennem a helyén, nem letisztázott.

8. Közeli hozzátartozóim halála.

Az aláhúzottak kipipálva. Csaesz és a többiek, most mi legyen a következő?

Köszi

Pussz

Sziasztok!

Én is nadis voltam. Az utóbbi másfél évben fokozatosan távolodtam a naditól. Én már magasabb fokozaton vagyok, de nem a legnagyobbak között. Elmesélném, hogy nálam hogy alakult a nadival a kapcsolatom.

Akkor talált meg a nadi, mikor a legnagyobb szükségem volt rá. Teljes kiborulás, hónapok óta alig tudtam aludni, feszült, ideges voltam, lefogytam. Ebben az időszakban ment el az egyik barátom a nadira és aztán annyira megtetszett neki, hogy az egész baráti társaságunkat beizzította és vagy 8-an elkeztünk nadizni. Nekem akkor nagyon sokat segített, 1 hónapon belül aludtam és lassanként kezdtem megnyugodni, helyre rázódni. Nagyon meggyőzött ez a technika és lelkesen gyakoroltam és már alig vártam a következő fokozat tanfolyamát. Ez így ment a 3-as fokozatig, de a 4-es fokozatra már lassabban jutottam el. Ekkor jelent meg az életemben egy önismereti technika, tudatosítás. Ez elvitte a nadiról a figyelmem és a másik technika, a tudatosítás jelent meg bennem egyre nagyobb erővel. A naditól távolodtam, mert más igényeim lettek. Hiányolni kezdtem a nadiban a tudatosítást, és a kérdéseimre, sajnos sem a nadis társaimtól, sem a mesteremtől, sem újabb nadis tanfolyamoktól nem kaptam meg. Ráadásul egyre több kevésbé szimpatikus dolgot fedeztem fel a nadis körökben a hozzáállást, tanfolyamok árát, felmerülő kritikák kezelésének kérdéseinek tekintetében.

Szerintem, a nadiból erőteljesen hiányzik a tudatosítás, csak az energiákra, kezelésekre hagyatkoznak, hogy azok majd mindent elintéznek. Beláttam, hogy szép dolog a gyógyítás, de ha nem tudatosítjuk a betegekben az okokat, nem ismerik fel, nem dolgozzák fel, akkor bizony a gyógyítás csak egy sziszifuszi meló. A betegség nagy valószínűséggel vagy kiújul vagy egy másik fizikai tünetet produkál.

Szóval, én hálás vagyok a nadinak, mert az akkori tudásom szerint helyénvaló volt, hogy nadizzak, de ma már számomra kevés...

Szia Csaesz!

 Az én apukám is alkoholista volt. Sokáig én sem tudtam elfogadni aput és az alkohol függőségét..., egészen a haláláig!:-( sajnos, csak a halála után kezdtem önismerettel foglalkozni és akkor jöttem rá sok mindenre) Azt tudom, hogy az apukám egy hiper szenzitív ember volt és ezzel,  egy még jónak sem mondható, feldolgozási képesség párosult. Sajnos, a sok ingert nem tudta feldolgozni, de a feszültséget oldania kellett és így fordult egy kézenfekvő dologhoz, a piához.

Nekem sem ment könnyen az elfogadás. Apukám iránt éreztem mindenfélét, de a feltétel nélküli szeretetet nem hiszem, hogy akkor megtapasztaltam. A piát is hárítottam és mindenkit lenéztem, akit inni láttam. A főiskolás kollégiumot is úgy kezdtem, hogy megvetettem a társaimat, akik iszogattak. Aztán látnom kellett, hogy a pia bizony nem csak úgy hathat, ahogyan azt apukámnál láttam. Láttam, hogy a fiatalok nem feltétlenül lesznek tőle agresszívak, nem mocskolódnak (persze erre is volt példa) ...

Így egyre kisebb lett az ellenállásom az alkohollal kapcsolatban, oly annyira, hogy egyszer elhatároztam, hogy most már én is kipróbálom a pia által előidézett tudatállapotot. Az első nem túl jól sikerült, de aztán ráéreztem az ízére...!:-) Rám lazítólag hatott a pia, ismerkedtem, kommunikáltam, humorkodtam... Egy időben jól estek ezek a tudatállapotok... Ma már egyáltalán nem iszom, mert nincs szükségem rá...

Tapasztalat útján sikerült az alkoholról lebontanom az előítéleteimet. Ma már nem vetem meg sem az alkohol meglétét, sem az italozó fiatalokat, sem az alkoholistákat. Megismertem, elfogadtam a jelenlétüket. Rájöttem, hogy az alkoholisták nagy része érzékeny ember lehetett valamikor, és nehezen dolgozták fel a lelki élményeiket és feszültségoldásként nyúltak a piához. Sajnos, leragadtak ennél a megoldási lehetőségnél, így alakult kia  függőségük.