A saját tapasztalatom ebben a dologban a következő. Pár hónappal ezelőttig gyakorlatilag sportot űztem a különböző oldásokból. Sanyi módszerétől kezdve (már amennyire tudtam alkalmazni), családállítás, utaztatások, stb. Mondjuk az svt-t nem próbáltam. És türelmetlenül vártam az eredményt, a problémáim megoldódását. Aztán ennek az lett az eredménye, hogy először csalódtam, mert a problémáim nem igazán oldódtak meg, vagy csak időlegesen, nem hoztak hosszú távú eredményeket. A rengeteg oldás végül is mégis elvezetett oda lassanként, hogy az eredménytelenség láttán hoztam egy döntést: legyen, ahogy lennie kell! Apró lépésekben, de ez kezdte vagy inkább kezdi hozni az eredményeket. Hiszem, hogy az oldások nélkül nem jutottam volna el odáig, hogy a görcsös akarásomat, a mindenáron való megoldani akarást elengedjem. Az oldásoknak nálam tehát az az eredménye, hogy idővel a bensőm ellenállását oldja az adott helyzettel kapcsolatban, ami segít befogadni a helyzetet. Az ebből fakadó belső béke hoz megoldásokat aztán. Persze "agyban" tudtam, hogy ez így működik, de nem tudtam csinálni sokáig. Az a pont lehetett a meghatározó, amikor a sok látszólagos kudarc hatására feladtam a mindenáron való irányítási vágyamat. Az érdekesség és a látszólagos ellentmondás az egészben az, hogy az elfogadással nem szűnt meg a változás iránti vágyam, vagyis a szándék megmaradt, de közel sem olyan erőszakos és egós akarat, mint korábban. Ami még sokat tett hozzá szerintem - bár nem hiszem, hogy meg tudnám határozni, hogy pontosan melyik módszer segített, valószínűbb, hogy az összes együttvéve - hogy elkezdtem jógázni. Hetente egyszer járok csak kb. 2 és fél hónapja és mégis idővel azt vettem észre, hogy nagyon nagy hatással van a belső ellenállásaim feladásában, az akarás elengedésében. Békésebb lettem, jól vagyok.

Engedjétek meg, hogy bocsánatot kérjek Katitól, amiért ebben a blogban íródott legutolsó mondatommal lejárattam. Ezennel itt bocsánatot kérek tőle nyilvánosan, a célom nem az ő lejáratása vagy a Sanyitól és tőle tanult technikák leszólása volt. A mondat valóban félreérthető és nem is azért írtam, hogy őt leégessem, lealacsonyítsam. A mondat valójában azt akarta jelenteni, hogy annyira sügér vagyok, vagy legalábbis annak érzem magam, hogy az ő általa javasolt technikákhoz kevésnek érzem magam és mondjuk ki: nem tudom végrehajtani, vagyis megpróbálom, csak nem működik nálam. De ez nem a technika vagy Kati hibája, hanem az enyém. De ezek szerint ezt nem eléggé vállaltam fel.
Ezért kértem tőletek segítséget, sajnálom, hogy ezzel megbántottam őt. És forduljatok csak hozzá nyugodtan, mert nagyon jó meglátásai vannak. Érdemes rá hallgatni!

Kriszti

Az nem lehet, hogy a szerelem csak kihozta belőle azokat a tulajdonságokat, amik már amúgy is benne voltak, csak nem volt tudatában?
Nem ennyire extrém módon, de amikor elváltam az első férjemtől, a válás előtt a kapcsolatban és utána is még egy darabig tele voltam félelemmel, aggodalmaskodással teltek a napjaim még jó egy évig. Aztán jött a második férjem és kinyíltam. Nagyon sok dologban megváltoztatott és a félelmeim jó részét sikerült elengednem mellette és szerintem viszonylag rövid időszak (1-2 hónap) alatt. Persze később bebizonyosodott, hogy még így is maradt bennem sok dolog, amivel dolgozni kellett magamon. De mégis, szerintem sokat köszönhetek annak a szerelmes időszaknak a fejlődés szempontjából is.

Bocs, talán már többen leírtátok azt, amit most fogok és a téma szokás szerint kicsit lefutott, mire észrevettem, mégis had osszam meg veletek saját meglátásaimat, bár már az utóbbi időben csak olvasgatok itt és csak néha ragad el az ihletés vágya.
Korábban engem is zavart, ha X, magát tanítónak vagy segítőnek valló ember időnként esetleg szerintem túl negatívan vagy ellenkezőleg a parasztvakítást alkalmazva túl pozitív szemlélettel közeledett egy bizonyos pacienséhez. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy tavaly év végén készülni kezdtem egy magam szervezte előadásra, amit Csernus doki városunkban tartott előadásának hatására tartottam itt a lakóhelyemen, "Had tartsak Önnek tükröt Csernus doktor úr! Bevállalja?! címmel, mert nem értettem egyet sok szempontból az előadáson elhangzottakkal. Ez végül nem volt igazán sikeres, legalább is kifelé nem, mégis maga a felkészülés óriási változásokat hozott ki belőlem, és épp a napokban jöttem rá, hogy az a része az életemnek még ha tévedés is volt bizonyos szempontból, csak felkészített egy sokkal nagyobb falatra az életemben, amit most készülök elkövetni. Egy évvel ezelőtt nekem még óriási kihívás volt Csernus dokinak elvinni a saját előadásom anyagát és megkérni, hogy engedje meg, hogy megtartsam ezzel a címmel az előadást. Ez a kis "hülyeség" azonban rengeteg félelmet, és bennem lévő egyéb negatív minőséget segített kidolgozni önmagamból kint az életben és élesben, és a most rám váró megpróbáltatásokat nem hogy megtenni nem tudnám, neki sem ugranék, szóval az a tavalyi kis élmény csak előszobája és "lepkefing" volt a most rám váró feladatokhoz képest.
Később, mivel magam is segítőnek készülök, ezért vizsgálni kezdtem a segítők viszonyát az őket felkeresőkhöz és a következőkre jutottam. Amíg Sanyi előadásaival és meditációival nem találkoztam, nem értettem, hogy miért mondják, hogy a teremtés tökéletes. Aztán az ő tanításai hatására megértettem / bocs Sanyi, ha félreértettem :-) /, hogy azért tökéletes a teremtés, mert kivétel nélkül, tökéletesen mindig azokkal az emberekkel és körülményekkel találkozunk az életünkben, akikre szükségünk van a fejlődéshez. Ebből a szempontból vizsgálva már érthetőbb, hogy lehet, hogy valaki elkerül egy X tanítóhoz, aki szerintünk nem a megfelelő eszközökkel vagy módszerrel szolgálja az embereket, esetleg még hülyíti is őket, de akkor abban a pillanatban a paciens mégis azt kapja, amire szüksége van, amire éppen befogadó és látszólag kívülről szemlélve gyanús az egész, hülyítésnek tűnik vagy épp ellenkezőleg egy felesleges seggberúgásnak. Nem tudhatjuk felületesen szemlélve hogy 2 ember bármiféle kapcsolata milyen tanítást hordoz kettőjüknek. Mert mindkettőjüknek az. Egy embernek, aki hajlamos a depresszióra, annak elképzelhető, hogy adott pillanatban segíthet egy, a pozitív gondolkodásra sarkalló ember, persze csak adott pillanatban. Mint magam is tapasztalom, tudatosítás nélkül nem megy a fejlődés, de adott pillanatban szerintem tovább lökheti az embert a jó megoldások felé.
Nagyon sokáig elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy nekem a segítői pályán van feladatom. Még most is hihetetlen számomra, pedig sokszor előfordul a magánéletemben, hogy emberek hozzám fordulnak tanácsért. Aztán rájöttem, hogy bíznom kell Önmagamban, hogy annak az embernek mégis csak segíteni tudok, adott pillanatban ráhangolódva az emberre olyat tudok neki adni, ami mégis csak továbbviszi az útján.
Szóval szerintem 2012 most csak egy jó eszköz arra, hogy az emberek figyelmét felhívják a tudatosodás szükségességére, és ha a segítők egy része ezt kihasználja, akkor tegye. Ha ennek hatására picit többen lesznek azok, akik elgondolkodnak a miérteken és lépni is hajlandók önmagukért, akkor már megérte.