A rák az Uránusz fennhatósága alá tartozik. Az Uránusz a szabadság, a kiszabadulás, a helyzet racionális felmérése, a tiszta logika, a robbanás bolygója - természetesen a felsorolás közel sem teljes.
Amikor beszorulunk egy élethelyzetbe, ahonnan kis szeretnénk szabadulni, de tudjuk, hogy "robbantás" nélkül nem menne és egy robbanásnak igencsak lennének szenvedői, olyanok, akik nagyon közel állnak hozzánk és ebből komoly bűntudatunk keletkezne - nos, ilyenkor jönnek először a kisebb jelzések ciszták, lipomák formájában. Aztán, amikor még mindig dagonyázunk a helyzetben, akkor megjelennek a kisebb daganatok, amiket "jóindulatúnak" titulálnak. És ha még ekkor sem változunk, változtatunk, akkor beindul a rák - vagyis, ha mi nem robbantunk, akkor a testünk robban.
Ha érezzük a feszítő érzést a szabadulásra vágyva, akkor gondoljuk végig, hogyan tudnánk gyökeres változtatást végrehajtani életünkben úgy, hogy minél kevesebb embernek okozzunk feldolgozhatatlan traumát, vagy ez minél kisebb trauma legyen. Így nem lesz akkora a bűntudatunk, hogy ne tudnánk feldolgozni és ne kelljen egy újabb rákos megbetegedésbe belemennünk.
A születésünkbe már bekódoljuk a halálunk nemét és és a halálunk időpontját is. Ám nem mindegy, hogy a halál mikor következik be - az első halálpontok egyikén, vagy csak az utolsók valamelyikén. Ha tudom, hogy melyik testrészem érzékeny, és tudom, hogy ez mire figyelmeztet a lelki problémák megoldásában, akkor kitolhatom a halál időpontját, és sok "hozott" problémát meg tudok oldani, amivel már nem terhelem a következő életciklusomat.
Aki a rákot "választja" halálnemnek, igen sok "restanciát" gyűjtött össze előző életeiben, amit másként már nem tud feloldani - én is. De ebbe a betegségbe is lehet rövid idő - vagyis szenvedés - alatt, méltósággal meghalni és lehet úgy is, hogy hosszú ideig szenvedünk és ezáltal sakkban tartjuk a környezetünket, szeretteinket.
Ha képesek vagyunk kielemezni, hogy mit is várunk el önmagunktól, környezetünktől és hogy mire vagyunk képesek, valamint a környezetünk mit tud adni számunkra és a végeredményt össze tudjuk hangolni, el tudjuk fogadni, akkor a rák esetleg csak akkor jelentkezik, amikor már "itt az időnk" a távozásra.
Eta

Az életünk tele van élettel és halállal - vagyis, amire igent mondunk, az a mi életünkben tovább él, amire nemet, az meghal számunkra. Aki nem tud a kimondott szava szerint cselekedni, az sokáig "agonizál", ezzel bevonzza a bizonytalanságot, a félelmeket, a depressziót.
A halál hozzá tartozik az életünkhöz, hisz azzal, hogy vállaljuk a születést, vállaljuk a halált is. Aki élete során átélte a klinikai halál állapotát, annak az "értékrendje" teljesen átalakul. Ami addig - ragaszkodása folytán - fontos volt, szinte nélkülözhetetlen, az elveszíti a jelentőségét. Amire viszont addig nem fektetett hangsúlyt, előtérbe kerül - sőt valószínű, hogy a rangsorban az elsők között lesz. Örömmel kell fogadni az érkezőt (akár esemény, akár egy kapcsolat) és jókívánságokkal tovább engedni a távozót.
Az életünk a változásról szól - főként mostanában. Aki ezt nem tudja elfogadni, és nem tud önmaga változni az "elfogadásban", arra igencsak nehéz időszak vár - és itt jómagam sem vagyok kivétel - hihi - hisz az emberi lét velejárója a ragaszkodás - szeretteinkhez, számunkra kedves emberekhez, állatokhoz, tárgyakhoz, élethelyzetekhez. Nem mindegy, hogy amikor elveszítünk valamit, vagy valakit, akkor meddig tart nálunk a gyászreakció. Mindent és mindenkit meg kell gyászolni. De arra ügyelni kell, hogy ragaszkodásunkkal ne kényszerítsük arra, hogy "agonizáljon" és mi is vele együtt - hanem hozzá kell segíteni - a mi elengedésünkkel - a távozáshoz.
Eta

Érdekes dolgokat írsz. Még egyszer elolvastam, hogy én mit is írtam, hogy ennyire félreérthető volt a fogalmazásom? Nos lehet.

Az ex nem halt meg, hanem egy új szerelemben, gyermekáldással (nekünk is van egy 36 éves közös fiúnk) igyekszik megtalálni önmagát. Én ezt el is fogadtam.

2 éve vagyok egyedül és a felismerés kb. 1 éve született meg, amiből nemrég lett ez a rövidke írás - az eddigi tapasztalataim és a képletem új nézetből való megvizsgálása alapján.

Nem vagyok hívő, tehát a keresztény elvárások és megfelelési kényszer sem az én világom.

A házasságomban volt néhány kemény vihar és szélcsend is - olyan volt, amilyenné alakítottuk - közösen. Ennyi volt benne, nem több.

Valóban vágyom párkapcsolatra, hisz én is ember vagyok - de nem minden áron.
Ettől függetlenül berendezkedtem arra, hogy hosszú időt fogok eltölteni egyedül, ami nem jelenti azt, hogy nem tudom kinyitni a "vendégszoba" vagy nevezzük "társ-szoba" ajtaját, akár egy szemvillanás alatt.

Az asztrológia egy foglalkozás, hivatás (ha szívvel-lélekkel csináljuk), amit bárki megtanulhat, mint akár az asztalos mesterséget - de nem mindenki válik mesterévé a szakmájának - ez természetes.
Én sem vagyok az, csak szeretem és az életem szerves részévé vált - ennyi.

Mindezektől függetlenül köszönöm, hogy megtiszteltél véleményeddel.

Üdv. Eta

Ez csak az istenek képessége - én meg emberből vagyok - hahahahahahahahaha!
Eta