Szerintem olyan a környezeted, amilyennek látni akarod. Én eredetileg szabolcsi vagyok, most meg Angyalföldön lakom, szóval a közbiztonságról tudnék mesélni. Nem hiszem, hogy a hellyel van a gond, inkább az emberek fejében. De ez már eléggé elcsépelt szöveg. Az idei nyaram sok dologra ráébresztett, mint már írtam, két hónapot töltöttem anyuéknál, és az "új" fejemmel teljesen másképp láttam azokat az embereket, akik miatt végül is elmenekültem onnan. Ahogy megértéssel, elfogadással fordultam régen utált személyek felé, úgy ők is másképp beszéltek velem. Nem mondom, hogy csodálatos Pál-fordulások voltak, hanem inkább olyan összhang-féle.
Hogy konkrétan milyenek ott az energiák, az is emberektől függ, vagy nem? Ez engem is érdekelne.
(A hegyekben lévő erőkről Gyurkó Zsoltnak elég sok tanítása és meditációja van. )

Talán a jelenlét jó módszer. Nem a múlton rágódsz, nem tervezed a jövőt, csak a jelenben vagy, teszed a dolgod, esetleg körbejárod, hogy milyen érzések jönnek fel benned. Én is most próbálgatom ezeket a dolgokat, úgyhogy csak egy gondolat volt részemről. Én borzasztóan megfelelési kényszeres voltam, de még mindig beleütközök, pedig azt hittem, jórészt kiírtottam. De igazából ez nem megy varázsütésre, újra meg újra tudatosítani kell magamban, hogy merre tartok. Igazából nekem az a nehéz, hogy mindig észnél legyek, észben tartsam, merre szeretnék eljutni. A legnagyobb falat pont a szürke hétköznapok elengedése, hogy ne érezzem súlynak a gyereknevelést, háztartást, csekkeket, stb.
Persze át lehet esni a ló másik oldalára, és folyton azt keresni, hogy hol akarnak rád erőltetni valamit, hát én a lónak nem ezen az oldalán dekkolok :)

Ha már itt tartunk, valaki nem homályosítana fel, hogy mit jelent az, hogy: "Húzd közelebb a széked a szakadék széléhez, mondok neked egy mesét" ??? Mert nekem meg mindig ezt dobja. Biztos rossz helyre írom, de ha már így feljött... Szerintetek?

HÁt, nekem nagy mumusom volt ez a téma. Valahogy éreztem, hogy érint, csak annyira össze voltam zavarodva, hogy borzasztó patáliát tudtam csapni már a téma érintésétől is. Na, az is energiavámpírság volt... :) De amivel az embernek dolga van, az úgyis szembejön állandóan, és nem kímél. Most nyáron volt szerencsém két hónapot együtt tölteni azokkal a személyekkel akik nagyon értenek a fent említett dologhoz, és hát tőlük tanultam én is. Ezek a szüleim. Az utóbbi időben sok játszmámra rájöttem, figyelem magam, és ahol tudom, javítok. Nagy élmény volt együtt lenni a szüleimmel. Kicsit meseszerű volt, mert az anyukám hatalmas változásokon ment át, míg együtt voltunk. Nem ő húzott le magához, hanem én húztam fel őt magamhoz. Ámbár lehet, hogy ez is egy játszmája volt, amelyben alkalmazkodni akart hozzám, hogy a szeretetemet megkapja, de azt gondolom, huzamosabb ideig nem lehet színészkedni, ráadásul, a jó példa hosszú időn keresztül alkalmazva a szokásoddá válik. Szóval jelentem: Jól éreztem magam a szüleimmel! Pár éve még két napot sem bírtunk ki egymással, mert egymás "vérét" szívtuk. Igaz, ahogy visszajöttünk, rá pontosan két hétre borzasztó beteg lettem. Aki GNM-mel foglalkozik, tudja, hogy miért:) Szóval kicsit megkönnyebbültem. Na, de ezek a szüleim voltak. Nekem is van olyan "barátnőm", aki folyton csak panaszkodik, de én is kerülöm a vele való érintkezést. Ha még mindig nem tettem helyre ezt a dolgot magamban, úgyis meg fog találni. Szerintem.