A harag és a düh többnyire mindig a bekorlátozottságból, a tehetetlenségből fakadnak. Téged olyan korlátokkal, olyan próbatétellel "áldott" meg a sors, amit emberi ésszel elfogadni majdhogy nem lehetetlen - elképesztő igazságtalanságnak tűnik. Egyetlen egy mód nyílik a feldolgozására - ha az előző életeidben eredezteted az okát, és megpróbálsz felülemelkedni az emberi lét korlátain. Ezen az úton jársz, ismered már ezt az elfogadó, rálátó állapotot, csak néha még kiesel belőle (mint ahogyan mi mindannyian, akik próbálgatjuk)

"Mert azt gondolom, ilyennek kellene lennünk, én is ebben hiszek és igyekszek ilyen lenni mert tapasztalom, valahányszor ilyen tudok lenni, az jó nekem és másoknak is. Segít megoldani a dolgaimat és segít másoknak megoldani a dolgukat. És végtelenül magányosnak és elesettnek érzem magam, amikor kiderül, hogy a világ valójában nem ilyen. csak ritkán" - látod, magad írod a megoldást, mint később is. Amikor előjön a dühöd, nem tudsz ilyen lenni, pedig nincs más megoldásod. Iszonyú próbatétel elé állított a sors.

Fogadd el, lásd át, hogy amikor bárkitől tanácsot, kapsz, ezt vagy azt így, vagy úgy kéne tenned, majd én megmondom, hogy kéne megoldanod - ezt mind jó szándékból és szeretettel mondja mindenki, a legjobb szándékból, amire képes az ő állapotában. Te sokkal előrébb tartasz, nem várhatsz el mindenkitől ugyanilyen emelkedettséget. És meg kell értened, hogy amíg a korlátaid fennállnak (amit mások el sem tudnak képzelni, mert soha meg nem tapasztalták), addig a tehetetlenségből fakadó düh mindig újra fog termelődni a meg nem értettség rossz pillanataiban. Mert ilyenkor úgy tűnik, hogy ez valóban egy külső korlát, ami ellen lázad az ego. Csak spirituális gondolkodással, az Önvaló magaslatából és az előző életeidet beszámítva fogadható el, csak innen reagálva kezelhető a dühöd.

Másik felismeréseddel tulajdonképpen minden kérdésedre válaszolsz "...és rájöttem, legjobban az enyhíti a haragom, amikor sikerül tenni magamért. Olcsóbb biztosítást kötni, lelki gyakorlatokat végezni, kapcsolatokat szerezni, barátokat, segítőket és olyanokat, akiknek én segíthetek azzal, amit már tudok."

Igen, ez a gyakorlati feloldás lehetősége. Tenni, amit tudsz, amire képes vagy, és belefeledkezni ebbe a tevékenységbe. Ez oldhatja a dühöt, mert pont a tehetetlenség érzését enyhíti, és ilyenkor sokkal elfogadóbb az ember.

Ennyi gondolatom támadt. Ha dühöt keltettem volna benned, légy velem is elfogadó, lehet, hogy csak okoskodás a tapasztalásaidhoz képest...:D

Szeretettel, Zoli

:D

... már nem bírtam kiszerkeszteni a helyesírási hibáimat! :D

Hát itt van a két legnagyobb fizikai polaritás, a Férfi és a Nő. Különbözőek és vonzzák egymást? Naná.

De az ő lelki vetületük asztrál-mentál síkon már nem! Pl. a női hozzáállás, logika már elég nehezen csiszolódik össze a férfi logikával egy probléma kezelésében. És ugyanígy a fizikai test által képviselt különböző képességek vonzzák egymást, de a lelki megfelelőjük már nem.

Vegyük fordítva: lelki szinten van hasonló érdeklődés két ember között, mondjuk a gyógyítás iránt (vonzzák egymást). Képességeikben mindketten kitűnő orvosok lesznek fizikai szinten és... egymásnak versenytársai lesznek, vagy unni fogják egymást, mert mindkettő ugyanarra képes, mint a másik.

A megvalósuló összvonzás (kapcsolatépítés), vagy annak hiánya (kilépés belőle) attól függ, hogy mire koncentrálok éppen, melyik síkon keresem az összetartozást. Valahogy ebből jön ki a szeretni tudás, és ettől épülhet egy kapcsolat. Vagy nem.

De elvisszük a blogtémát...

Igen, elfelejtettem, hogy új módi van...

Szerintem meg lehet, sőt kell is váltogatni. Csak csinálni nem lehet egyszerre a kettőt...

De kíváncsi vagyok, Balázs mint mond.