Húúú ebben a témában most én is benne vagyok. Pont meg akartam osztani egy esetet, de akkor ide fogom írni, mert kapcsolódik nagyon. A lelki társ szerintem nem mindenben azonos érdeklődésű. Pl nem biztos, hogy érdekli az ezotéria. Az ezotéria egy eszköz csak, de enélkül is lehet az ember tudatos, bölcs lélek. És ez a lényeg. :) Hogy belemerül-e spiris dolgokba, az szerintem nem lényeges. A lelki társ, ahogy eddig tapasztaltam, nem mindenben azonos. De az a közös hullámhossz, amit nem is lehet jól megfogalmazni, csak érzed, az megvan. Mindjárt leírom a történetem, ami nemrég történt velem, legalábbis a publikus részeit röviden.

Amúgy szerintem nagyon fontos: az érzéseinkre hallgassunk, ne a lélektárs szabályszerű megfogalmazására, amit leírtak valakik, akik szintén emberek. Közhelyesen hangzik, de szerintem így van, a szívünk tudja a legjobban.

Találtam egy jó idézetet, ami illik ide is: "Tökéletes nem, de igazi még lehetsz." :) Mert a lelki társat úgy szeretjük, ahogy van. Ha igazi a szerelem, akkor mégis tökéletesnek érezzük, hiába látjuk azt is esetleg, amit nem úgy képzeltünk.

Úgy tudsz privátban írni valakinek, hogy megnézed a profilját, ott a kapcsolat gomb. De látom, Ági nincs regisztrálva, így úgy tudtok egymásnak írni, ha ő is regisztrál.

Szerintem jó, hogy felvetett ilyet Ádám. Érdekes és hasznos játék beleképzelni magunkat szituációkba. Ez önismereti szempontból is jó, felkészíthet dolgokra. Így találtam ki egyszer egy novella-történetet is, és nagyon sokat tanultam közben belőle. Szóval vannak emberek, akiknek kimondottan hasznos lehet egy ilyen játék. Végülis itt legfőképp elméleti fejtegetések mennek, és nem értem, miért kellene különválasztani a gyakorlattól. Akkor már nem is az életről szólnak szerintem, hanem csak sima elméletek... akkor abból nem is lehet annyit tanulni. Nem véletlen szoktak példabeszédeket, novellákat, regényeket kitalálni. Én nagyon szeretem a történetekbe ágyazott tanításokat, jobban, mint a csak úgy simán leírt elmélkedéseket. És ebben külön érdekes, hogy nekünk kell befejezni a történetet.

1. Elbújtatnám a családom, a gyerekeket. Amit Medve írt, én is Istent hívnám segítségül, másrészt én is tenném, amit tudnék, menteni a menthetőt. De először a gyerekeket helyezném biztonságba. Aztán a többi a további történések függvénye, hogy hogyan kellene védekezni. Legjobb védekezés szélső esetben a középponton rúgás, ami nem halálos, de ártalmatlanítja a támadót. Addig kiérhet a rendőrség is. Amúgy ilyen elhárításra akár két ember is képes több ellen, ha nem veszti el a lélekjelenlétét és Istent is segítségül hívja, emellett megfelelő, de nem halálos önvédelmet is alkalmaz. Ha a veszély elhárult, segítenék a szomszédnak rendbe hozni, amit tönkretettek neki.
3. Hasonlót alkalmaznék a 3. esetben is (középponton rúgás, majd a támadó áldozatának biztonságos helyre való kísérése), ha szép szóval nem megy a támadó lenyugtatása.
2. Hasonló helyzetben már nagyon sokszor voltam, ha nem is vallási, akkor politikai vagy ilyesmi téren. Ha erőlteti, elmondom, ahogy van: én elfogadom, hogy úgy gondolja, de nekem is megvan már a sajátom, és úgy gondolom, hogy attól még lehetünk jóban. Ha így sem megy, és elkezd erőszakoskodni, akkor kikerülöm egyszerűen, odébb állok.