Persze, Neked kell érezned, mit szeretnél megtenni, és mit nem, ahogyan azt is, hogy mikor vagy készen rá. :)

Jó ugrást, és szép utazást Neked! :)

Namaste

Bocsáss meg, eddig nem igazán aktivizáltam magam errefelé. :/
Köszönöm válaszod. :)
Nekem is volt egyszer ilyen "falon átmegyek" élményem álmomban. Csak én a plafonon készültem átmenni. Sajnos csak készültem, de még harmadik nekifutásra sem sikerült. :( Mindig visszazuhantam a fizikai testembe. Reggel, ébredés után emlékeztem az "álomra" (nálam ez nagyon ritka), és akkor rettentően dühös voltam magamra, amiért a félelmem megakadályozott ennek az utazásnak az átélésében. Tudom, hogy ez egy vízválasztó élmény lett volna spirituális fejlődésemben. Kellett néhány nap, amíg képes voltam másként értékelni az átélteket, és elfogadtam, hogy bámennyire is szeretném, nem vagyok még felkészülve erre. A belátás ellenére is 1-2 napig még nem múlt el az az érzésem, hogy csalódást okoztam a segítőimnek. Hiába éreztem, hogy ez nem így van, az elmém engem hibáztatott a bénázásomért. Azután ezen is túltettem magam. Még ma is sajnálom, hogy nem lehettem részese ennek a tapasztalásnak. Máig sem. Azt feltételezem, hogy még mindig nem készültem föl arra az élményre, ami a "plafonon túl" fogad majd. Úgy érzem, hogy még mindig egy csomó tudatalatti feldolgozatlan dolog van, amelyeket helyre kell tennem magamban, mielőtt tovább léphetnék. Nem ámítom magam, ez még a mai tudatosságommal sem lesz egy fáklyásmenet. De állok elébe! :)
Köszönöm, hogy elolvastál. :)
Szép napot!

Kedves Kriszti. :)

Úgy érzem, meg kell osztanom veled az én saját tapasztalatomat:
Nekem is volt egy ilyen "ugrós mutatványom" pár évvel ezelőtt, és ez nálam akkor vakon történő ugrás volt.

Az én akkori kihívásom abban rejlett, hogy van-e elég önbizalmam, és hitem ahhoz, hogy egy olyan szakadékon át ugorjak, aminek a túlsó végét teljes sötétség borította. Fogalmam sem volt arról, hogy az ugrás után hová érkezem, de addig-addig, míg egy ponton eldöntöttem: lesz, ami lesz, én ezt az utat választom, és vállalom minden veszélyével együtt.

Nem tudom, Te hogyan éled meg ezt az ugrás előtti állapotot, nekem ez egy válaszút volt: vagy élem a régi életemet, vagy választom az újat, a fejlődést, a haladást az egyre magasabb tudatszintek felé. Végül ugrottam. Nem volt könnyű döntés, de mindennél jobban megérte! Úgy is mondhatnám: én az Életet választottam akkor a vegetálás helyett, vagy másik hasonlattal élve: az ébredés útját az alvó állapot helyett.

Én is éreztem már úgy: bár ne tudnám, amit tudok. Valóban érezhetjük úgy, hogy jobb volt, amíg nem voltunk ennyire tudatában a valóságnak. De miért is? Mert itt már nem vagyunk képesek becsapni magunkat? Miért rossz ez? Mert nem tagadhatjuk meg a valódi vágyainkat, amit pedig félünk megvalósítani, mert mit szólnának a családtagok, a barátok, hiszen ők nem ilyennek ismernek. Ugye? :)

Csakhogy egy ponton túl eljut az ember oda, hogy bárhogy küzd is ellene, az igazsága felszínre tör, ha másként nem, hát erővel, és kiszabadítja magát béklyói alól. És ekkor sokminden megváltozik. Vagy mondajm inkább azt, hogy minden? Mert az az igazság, hogy ekkor minden régi hazugság egyszerűen összeomlik, beleértve szerelmi, házastársi, baráti, és mindenféle-fajta kapcsolatunkat is, amelyeket addig csupán az egó játszmáink irányítottak és tartottak fenn.

Legalábbis nálam ez zajlott és zajlik éppen. Kemény menet! De most tisztán látom a túlpartot is... :)

Az én utam: www.kyarapage.blogspot.com

Mindenkinek más, és más jelenti a "kemény játszmát". Úgy is fogalmazhatnék: egóra szabottan bármi lehet kemény. Az én egómat elég nehéz volt betörni, talán ezért is kerülhettek olyan emberek, és élethelyzetek az utamba, amelyek rendesen belémszúrtak. Pl. rendszeresen olyan emberekkel álltam le vitázni, akik nyilvánvalóan számos dologban sokkal tisztábban láttak, mint én, és köztudottan nekik volt igazuk, nem pedig nekem. Sok "barátságom" is ráment erre, sőt volt, hogy a munkahelyem is. Ma már ezt tudom, és szégyellnem illene, de már nem tudom. Inkább csak hálás vagyok mindenért és mindenkiért, aki/ami tanított. Persze ma már egész másként néznek ki ezek a játszmák, hiszen én is valamivel öntudatosabb vagyok. :)

Az én utam: www.kyarapage.blogspot.com