Az alábbi szöveg a médium szerint Jézus közlése a közelgő világkatasztrófáról. Én nem kívánom kommentálni, de a témához kapcsolódva érdemesnek tartom, hogy elolvassátok.

„Kiemelten fontosnak tartom, hogy az emberek a várható és mindenképpen bekövetkező végítéletről tudomást szerezzenek. S ennek valódi tartalmát és értelmét felfogják és elfogadják, mert ez az a tudás, amire ma minden embernek fel kell készülnie. Amit ma az Embernek meg kell értenie, az az, hogy a végítélet elkerülhetetlen. Ám mégsem szabad, hogy ezt úgy lássák az emberek, hogy valamiféle rettegés uralkodjon el a lelkükön.
Az általam kétezer éve megígért változások ideje elközelgett. Amiről én ittjártamkor beszéltem, az az a szétválasztás és megítéltetés, aminek azért kell megtörténnie, hogy a már éretteknek, szellemben magasabb fokra érkezett emberszellemeknek, akik a szeretetben és a bölcsességben egy jelentős fokozatot elértek, ne kelljen tovább együtt szenvedniük azokkal, akik a következő földi periódusra, mely már egy tökéletesebb anyagi világ lesz, még éretlenek. Amiről nektek a jóslatok beszéltek, arra vonatkoznak, hogy az én ezeréves uralkodásom ideje érkezik majd el akkor, amikor a végítélet alapján szétválasztódnak a szellemek. A földi paradicsom ideje lesz ez, s nektek meg kell tudnotok, ebbe a paradicsomba nem minden egyes szellem mehet be, csak azok, akik emberi szinten az általunk meghatározott haladási irány szempontjából már eléggé előre jutottak ahhoz, hogy nem lesznek akadályozóivá és szenvedtetőivé a náluk még jobbaknak.
Mert a földi paradicsom egy olyan új típusú emberiség lakhelye és élettere lesz, ahol már nem lesz szükség a szellemek anyagban való továbbfejlődéséhez azokra a végletes ellentétekre és összeütközésekre embercsoportok és emberek között, ami Földetek eddigi történelmét jellemezte. A jobb fokozaton álló emberszellemek tanulási és önmegvalósítási küzdelméhez kedvezőbb feltételek állnak majd rendelkezésre.
Fontos megértenetek, hogy személy szerint mindenki sokat tehet azért, hogy még most, az utolsó időkben feljebb emelkedjen. Mert az isteni kegyelem olyan bőséggel árad ma a földre, hogy lehetővé teszi, hogy a lemaradottak is nagy lépéseket tegyenek meg szellemi fejlődésükben. Mindenkinek a saját felelőssége, hogy ismervén az elkövetkezendőket, hogyan dönt további életéről, a harcot saját hibáival, sötét késztetéseivel szemben felveszi-e. S azt kell megértenetek: voltaképpen nem is mi leszünk azok, akik meg fogjuk ítélni az embereket. Ti magatok lesztek azok, akik magatokat életetekkel, cselekedeteitekkel, szeretetben való előrehaladottságotok mértékével arányosan megítélitek és minősítitek. Mert az égi törvények nem ismeretlenek a Földön. Ezeket ma már minden embernek éreznie kell lelke mélyén akkor, amikor megszólal lelkiismerete. A szellemvilágból való megszületésekor minden egyes ember tudással érkezik földi testbe, mely lehetőséget biztosít számára, hogy fejlettségéhez mérten egyre tökéletesebben élhessen itt embertestben. Ám az égi törvények ismeretét nemcsak a szellemvilágból hozza magával minden ember. Ez az a tudás, amit prófétáinkon, tanítóinkon és követeinken keresztül évezredek során keresztül a földi valóságba eljuttattunk, s amit minden egyes vallási irányzat köré csoportosuló emberszellemek a maguk fejlettségéhez mérten minden korokban átvehettek.
A legutolsó nagyszabású kinyilatkoztatások, mint például a Korán vagy a Mormon könyve ugyanúgy tartalmazzák a végítéletre vonatkozó figyelmeztetéseket, mint ahogy a Bibliában szerepel. Nektek nincs más dolgotok, minthogy végre átvegyétek és a magatok hasznára fordítsátok ezeket a tanításokat és üzeneteket.
Senkinek nem kell félnie és rettegnie! Még attól sem, hogy az elkövetkezendő események milyen borzalmakat hozhatnak majd az emberiség egy részének. Aki tisztában van azzal, hogy a földi létezés nem a valódi létezés helye, az nem félhet attól, hogy teste elpusztul, mert jól tudja, lelke-szelleme éppen a test halála után szabadul meg, s jut oda, ahol az élet számára sokkal jobb. Aki pedig testét félti a haláltól, holott tudja, a Földön örökké senki nem élhet, s azért nem hajlandó elfogadni, hogy a végítéletnek mindenképpen meg kell történnie, az még nagyon az anyag embere, azaz képtelen felfogni, hogy nem a teste a legfontosabb, hanem az, ami benne örök és elpusztíthatatlan: a szelleme. Aki görcsösen csak a test, az anyag valóságához ragaszkodik, s az isteni hívásból anyagba rögzültsége miatt nem vesz észre továbbra sem semmit, annak szelleme abba az anyagba zárul be egy időre, mely számára egyedüli valóságként az életet jelentette. Az ilyen ember annyira távol létezik az isteni szellemiségtől, hogy ebben a periódusban, melyet hamarosan a végítélet zár le, már nem lesz képes arra, hogy előbbre léphessen. Sajnos Földeteken nem kevesen élnek ilyen emberszellemek. Isten azonban számukra is biztosítani fog olyan helyet és lehetőséget, ahol ismétlőkként alacsonyabb emberfokon tovább fejlődhetnek, mint szellemek. Ők azok, akik – bár félniük éppen nekik kellene – a végítélettől egy kicsit sem rettegnek, mert homályos látásuk miatt nem is képesek felmérni azt, mit veszítenek el azáltal, hogy szavunkat nem értik meg, s hangunkat hallván bedugják füleiket.
Ezzel kapcsolatban még az elkövetkezendő időket is tisztábban kell látnotok, vagyis azt, hogy az emberiség jelenlegi kultúrájának pusztulása éppen hogy a legfenségesebb jövőt alapozza meg. Nektek már a mában arra kell törekednetek, hogy magatokból létrehozzátok, előkészítsétek azt az új emberminőséget, melynek a végítélet után a földön meg kell jelennie. Vagyis az utolsó időkben munkálkodó, Istenhez kapcsolódó szellemeknek két dolgot kell egyszerre véghezvinniük. Egyrészt hirdetniük kell, hogy az idő közel, helyes fogalmakat kell nyújtaniuk arról a többi embernek, hogy végítélet alatt mit is értsenek, s emellett arra kell törekedniük, hogy magukból megszüljék az Újat, az Új Gyermeket, azt az embert, aki – mint típus – a földi paradicsomba már bemehet. Vagyis a kollektív megtisztulás az, aminek be kell következnie.
Gondoljatok bele, véletlen-e, hogy arról a pusztulásról, aminek a végítéletet kell megelőznie, a divatos tanok említést sem tesznek? Ez szintén arra utaló jel, hogy kiszolgálni akarják az emberiség kellemességre és kényelmességre törekvő vágyait, s így elfedik előletek a valódi lényeget, hogy a jövőért meg kell küzdeni, a jövőt a múlt elhagyásának szenvedésteljes folyamata szüli meg. Becsap benneteket mindaz az eszme, ami erre felkészíteni nem hajlandó az egyes embert, s az egész emberiséget. A Biblia ebben a vonatkozásban is eligazíthat benneteket. Hitelesen őrzi az én szavaimat, melyekkel megjövendöltem a végítéletet, s mindazt, aminek el kell jönnie.”

Kedves Agnesmaria, mindenekelőtt köszönteni szeretnélek itt, és örülök, hogy közzétetted írásodat.
Semmi szándékom nincs arra vonatkozóan, hogy kielemezzem. Alapvetően fontos momentumra éreztél rá, amit hajlandóak vagyunk elfeledni. A megismerésben növekvő ember igen hajlamos arra, hogy ismeretei okán különbnek, felsőbbrendűnek érezze magát és noha talán sok akadályt leküzdött már, a hiúság új formában vet csapdát neki. És mert magát különbnek hiszi, nem tud a szeretetben úgy feloldódni, hogy az egyébként jól meglátott igazságok valóban áldássá tudnának válni benne, és ugyan hangoztatja, de nem éli, hogy mindazok a lények, akik között előre tör, az isteninek részecskéi. Mivel a kívánságunk jócskán irányul arra, hogy lássuk fejlődésünk fokát, belegabalyodunk a hiúság hálójába, ami természetesen itt is tapasztalható.
Az írásodban éppen az egyszerűség tetszik, az észrevétele annak, hogy a kicsiktől, a sokak által elutasított, megvetett emberektől is lehet tanulni. Gyakran ítéljük el azt, ami látszata alapján taszító, holott magában hordja a legfőbb jót. Életünket át meg átszövik a megtévesztő látszatok, és homályos látásunk miatt gyakran nem vesszük észre a porban heverő gyémántot.

Igazán nem vagyok nagy verselő, de néhány évvel ezelőtt írtam egy csokornyit. Talán a következőbe is jó lesz belenézned.

Stáció

Csillagporos éjben bontogatod szárnyad
jövendő fényes nappalokra,
látja az Isten és ismeri a vágyad,
szeméből ő ezt rádragyogja.

Hited már nem csal, hanem szilárd alapként
tán megnyugszik benned örökre,
növekvő szabadság rajzol üde napfényt
szétmálló falú börtönödre.

Tűnik az álom, forrás mossa határát,
mosakszik vizében a lélek,
nyíló tudatodban megcsillan a hálád
és hallik egy hangtalan ének.

Ajtaját nyitja rád új tudás világa,
szemed elől lebben a fátyol,
ébredezik lényed új valódisága
és lépteidre vár a távol.

Úgy tűnik nem teljesen azt olvastad ki a hozzászólásomból, amit mondani akartam. De inkább az a valószínűbb, hogy én fogalmaztam rosszul, és csörgő dióhéjat adtam dióbél helyett. Amit válaszként írtál, bennem az éppúgy igaz.