Zuhantam már le szikláról 11 méter szabadeséssel, 27 métert tolt maga előtt 40 tonnás monstrum mire megállt, ladámmal keresztbe előtte, öntött el 3 fokos karsztvíz , (föld alatti folyó) 160 méter mélyen, lőttek rám az Erdélyi forradalomban, sodort már el lavina, egyszóval kóstolgattük egymást a halállal. Egyetlen egyet sem éltem meg traumának. Éppen olyan értékü bennem az emléke, mint egy szülinapi bulié.
Pl. a szabadesés kapcsán : orrcsont törést, lumbális II-III.-V. gerinccsigolya kompressziós törést, koponya alapi törést, bal csukló törést, bal lábfej nyilt szilánkos törést szenvedtem, a talpamat kiszúrkálták eltörött csontjaim. Mindez 76 jan. 18.-án asszem vasárnap történt és márciusban már járógipszben kirándultam a budai hegyekben, fociztam, majd májusban a Magas Tátra szikláin folytattam mintha semmi sem történt volna. Kezelő orvosom naponta népes, orvostanhalgatóknak szervezett tanúlmányi kirándulást szervezett ágyamhoz, "ez az a srác aki túlélte".
Nos ennyit a személyes megéléseimből. Mára a tanatológia tematikáját is megértve , mondom, hogy minden vég egyben egy új kezdete. Elme szülemény a "halál", a roszhoz kapcsolt fogalma. Egy természetes dolog, akárcsak bármi más körülöttünk. Az elfogadásának hiánya mi félelmeket okozhat bennünk, de ez nem a valóság, az elme illuziója, elme generálja.
Valóban "vendégként, nebulóként jövünk" ide születni, nem ez a Mi igazi otthonunk. Három dimenziós világunk, (általunk Istennek nevezett,) Szuperintelligens Univerzum Energiahalmaz megnyilvánulása, a forma nélkülié, mellyel egyek vagyunk.