Sors és bevonzás kapcsolata, avagy miért is élünk?
Visszatérve a bevonzás törvényére:
Arra jöttem rá, hogy mégiscsak a sorsban hiszek. Az "oldható" és esetleg, vagy részben megoldható sorsban.
Mi határozza meg a sorsot, és azt, amit bevonzunk, vagy nem?
1. A hozott, tudatalatti determinációink, blokkok, karmák, tudatlanság, fénytelenség, ki hogy nevezi, azok a területek, ahol képtelenek vagyunk szeretettel működni. Ez a "mátrix" (ami főleg az asztráltestben tárolódik, vagyis szennyezi a lelket) olyan, mint egy szűrő, amin a szellem, a szeretetképességünk manapság eléggé eldugott képessége át-átcsillan a tiszta részeken. A többin nem. Ennek megfelelően fogunk bevonzani. A sötét résszel a sötétet, a többi működik. Tehát, amíg nem oldottuk a sok piszkot, addig mindig is lesznek tendenciák, amik tudat alatt csapkodnak minket, "negatív bevonzások", nem beszélve a kollektív karmákról, és arról, mi lehetünk tiszták mint a patyolat, oszt közben itt élünk 7 milliárd másik közt. Tehát, a tisztaság, a tudatosság nem garancia sem a békés, sem a jó, sem a gazdag életre. Sőt bármilyen tudatosak vagyunk, attól még felforrhat körülöttünk a világ, és a Marsra még nem tudunk költözni.
Továbbra is azt mondom, a tudatosságunkat nem azért szerezzük, hogy elképzelésünk szerinti marha jó életünk legyen. Hanem azért, hogy megtanuljuk a hogynaokat abban az életben, amely kollektíven ránk méretett. Tudom, hogy a népszerűségi rátámat jóócskán kockára teszem ezen meglátásommal. :) Lehet vitatkozni.
2. Vannak olyan karmák és olyan körülmények, ami miatt nem lehet ezeket a karmákat egy életben oldani. Pl. nem minden láb nélkül született tud magának lábat varázsolni, csak mert megtisztítja a lelkét és tudatossá válik, és ez minden más hiányosságra is igaz lehet. Ezért nem szabad ítélni. Ezeknek az életeknek más célja van, olyan, amit nem feltétlen jólétben és/vagy teljes egészségben élve, de a tudatosságot megtalálva lehet gyakorolni. Sőt, ezek az életek a hiányosság nélkül nem is tudnak beteljesedni.
Biztos, hogy célokat kell kitűznünk, és tisztítani magunkat. Nyilván a jó életre vágyunk (főleg az ego). De szerintem a végső igazság, a sors ereje. Nem szabad elvárnunk azt sem, hogy az lesz, amit mantrázunk, meg hallgatunk heteken át a secret meditáció segítségével - hogy majd mi megvarázsoljuk magunknak a jó világot.
Továbbra is azt mondom: valójában csak egyet tehetünk: bármilyen körülmények között képességé tehetjük magunkat arra, hogy megtaláljuk önmagunkban a szeretetet és eszerint cselekedjünk. Idáig adott esetben hosszú út vezethet, akár egy egy szituációt tekintve is. De ennél akkor sem létezik semmi ezen a Földön, ami több lehetne.
És ezt azért írom, mert a mostani időkben szerintem nagy tévedés arra készülni, hogy a tudatosságunk megment majd minket fizikailag. Szerintem nem az a lényeg, hogy megmeneküljünk, bár nyilván mindent el fogunk követni. De közben tudnunk kell, hogy az Élet elsősorban nem erről szól, hogy helyesen tudjunk majd cselekedni a pánikban, az elhagyatottságban, a sebesültségben, a fájdalomban, a veszteségben. És az igazi spiritualitás épp a földi áldozatot kívánja tőlünk, ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy választani kell.
Namaszte
- Aditi blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
8 hozzászólásNálam nem csökkent a népszerűséged, mert nagyon sok mindenben egyetértek Veled.
"a tisztaság, a tudatosság nem garancia sem a békés, sem a jó, sem a gazdag életre".
Ezzel mindenképp egyetértek. Sőt még úgy is gondolom, hogy a tudatosság több felelősséget, több toleranciát, több szeretetet, több alázatot, előítéletmentességet és szívbéli gondolkodást jelent.
Igen valóban van, lehet olyan sors, ami érhetetlen, vagy értelmezhetetlen, de a lélek mindig tudja, hogy miért vállal ilyet magára. Ebben is egyetértünk.
+bármilyen körülmények között képességé tehetjük magunkat arra, hogy megtaláljuk önmagunkban a szeretetet és eszerint cselekedjünk. Idáig adott esetben hosszú út vezethet, akár egy egy szituációt tekintve is. De ennél akkor sem létezik semmi ezen a Földön, ami több lehetne." Nagyon szépen megfogalmaztad, ezzel is egyetértek.
Sok minden formál is csiszol bennünket és sok minden hat ránk. Azt mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Ha jól éljük az életünket, s a szivünkre, lelkünkre hallgatunk, akkor ez így is van.
Én ebből azt tanultam meg, hogy igen valóban van bennünk egy nagyon nagy fokú túlélési ösztön, de sokkal fontosabb embernek maradni, mint egyszerűen csak túlélni.
Ezek után csak abban bízom, hogyha olyan élethelyzetbe kellene keverednem, amikor a túlélés és az embernek maradni élethelyzet a két választási lehetőségem (és nincsen több), akkor legyen erőm a szívem mélyéről, őszintén az emberséges hozzáállás mellett dönteni.
Aditi, egy ideje én is lépten-nyomon a te írásaidba botlok. Másként gondolkodunk, más utakon járunk, de erre most válaszolnék is...
Nekem az a meglátásom, hogy a jövőnk/sorsunk/karmánk bizonyos állomásai mintha előre meg lennének írva. Ezeket ha a fejünk tetejére állunk, sem tudjuk elkerülni. Mindenképpen meg fog történni, akkor is ha nem akarjuk és akkor is ha igen. Ráadásul a "vonzás törvényével" az "önmegvalósítással", stb. is mind-mind akkor ismerkedsz meg, amikor az életed abba a fázisába ér, amikor erre szükséged van a továbblépéshez. Sem előbb, sem később. És vonzani is pontosan az előre megírt sors/karma/jövőnek megfelelően fogsz, akár pozitív, akár negatív dolgokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindez felesleges, egyszerűen csak meg kell érnünk bizonyos feladatokhoz, élethelyzetekhez. A többit persze mi alakítjuk, de ha az nem felel meg a karmánknak/sorsunknak akkor az élet szinte pillanatok alatt átrendezi úgy az életedet, hogy köpni-nyelni sem fogsz tudni és egy hajtűkanyarral már ismét a korábbi sorsod/karmád útját járod. :-) Csak már lehet, hogy sejted, hogy mi és miért történik és ezáltal könnyebb lesz elfogadni az elfogadhatatlant. Vagyis a tudatossággal nem jobb életet kapsz, ahol minden happy, hanem megtanulod elfogadni és megérteni a dolgokat, ami persze összességében jobbá is teszi az életedet, de ettől még nem kerülsz el semmit sem, csak másként éled azt meg.
Vagyis amiket meg kell élned, azt meg fogod élni, csak nem mindegy, hogy hogyan. Foggal körömmel ragaszkodsz-e valamiért amit már régen meghaladtál, vagy tudod, hogy el kell engednek és azon túl is vár rád valami, adott esetben éppen valami jobb, vagy egyszerűen csak tanulnod kell a hibáidból, javítani a korábban beidegződött hibás tudatalatti viselkedéseket.
Egyébként meg a tudatalattidban van a lényeg, szerintem...
Szerintem az élet addig működik mátrixhatás-szerűen, azaz általunk nem befolyásolható módon, ameddig azt hisszük, hogy úgy van. Szerintem mindig van lehetőségünk választani a különböző utak között, bár tény, hogy olykor velem is előfordul, hogy nem döntök elég önállóan, és valami befolyásol. De tapasztalat kérdése, mennyire ismerjük fel ezt. Mindig van lehetőség választani, az viszont jó. Ha előre meg lenne írva, mi értelme lenne végigfuttatni egy programot? Akkor már nem lennénk szabadok. Ilyen jelenség van, de csak annak, aki hagyja. Legyél Neo. Persze csak ha akarod. :) Nem mindig az van, amit mi akarunk, az igaz... De hogy teljesen bábuk legyünk? Azt azért ne már. :)
Neo szerintem csak azután a lépés után lehetünk, amiről itt fentebb írtunk. :)
Szerintem ez az ego (a spirituális tudás) egyik legnagyobb csapdája: látni a hegy tetejét, arra fixálni a tekintetet, és közben megbotlani egy bozótban. A kisebb célokat is ki kell tűzni, a kisebb lépcsőfokokat is be kell járni ahhoz, hogy a nagyhoz egyáltalán odaérjünk.
Megtanulni jól látni az ösvényt, amin haladunk, a lábunk előtti területtel tisztában lenni, azzal, mit kell az útból eltakarítani, stb, és közben nem eltéveszteni a fő csapást: ez az igazán nagy feladat. És ez állandóan és újra és újra elfogadásra tanít. Mert nem kiszámítható az életünk, ha engedelmeskedünk neki, csak az elme akarja kiszámíthatóvá, tervszerűvé tenni. A változásokban pedig újra és újra el kell fogadnunk magunkat és az új helyzetet, újra és újra elengedni tudni, hogy legyen esélyünk belépni abba a dimenzióba, amiben tudatosan teremhetünk. (Mint Neoék). Terhekkel a hátunkon, bozóttal a lábunk alatt, szem elől tévesztve a célokat, függésekben ezt nem lehet. (Szerintem.)
Hogy mi értelme az élet programjának? Hát azt majd csak akkor tudjuk meg, amikor megcsináltuk, én így látom. De egyébként bizonyos számomra, hogy nem azok a célok, amiket elérünk, azok a helyek, ahová eljutunk, azok a tettek, amiket megteszünk. (Hogy pl. felneveltem egy gyereket, túléltem a világháborút meg egy halálos betegséget, példamutató családi életet éltem, vagy éppen sikeresen tartottam húsz szeretőt mindenki legnagyobb megelégedettségére, nincs gondom a megélhetéssel, mert "bőségtudattal" rendelkezem...stb.stb) hanem sokkal inkább az a tudatosság, belső erő, szeretet képesség, bölcsesség és látás, amelyet ezen az úton megszerzünk. Épp ezért lehetséges, hogy egy szerencsétlennek tűnő ember éppenséggel sokkal tudatosabb vagy sikeresebb (mondjuk a túlélésben pl), vagy éppenséggel sokkal többet ad a világhoz, mint a legtudatosabbnak tűnő, sikeres és kiegyensúlyozott ember.
Egyetértek, hogy a sorsunk írja a könyvet, de ebben a mágiában az is jó, hogy állítólag, ha megtanulunk jól élni, elfogadni, megküzdeni, menekülni, befelé nézni, kifelé figyelni, meditálni és cselekedni éppen akkor, amikor kell, akkor széppé válik az a sors, amit magunknak írtunk, mielőtt megszülettünk. Persze ehhez óriási nagy alázat kell.
Én most amúgy kivitelezhetetlennek látom, de ez szoc.problem, és épp attól vagyok berezelve, hogy igaznak érzem.
Namaszte
Abban lehet valami, hogy születésünk előtt választjuk, de mi választjuk. Az nem is lényeges talán, hogy mikor. Hanem hogy ki választ. Nekem is vannak dolgaim, amikről tudom, hogy én azt még leszületésem előtt eldöntöttem. Hogy érzékenyen érintenek az emberi jogok, ez is azért van, kicsi koromtól bennem van a téma, de persze még nem tudtam kivitelezni, és sokáig nem is láttam, hogy pontosan ez hogyan kap szerepet az életemben, mára körvonalazódott. És azt is tudom, miért választottam ezt. Persze aztán tudatosan kerestem a lehetőséget és vonzottam is. És még biztos, hogy a jövőben is kapcsolatba kerülök ezzel a témával, jelenleg is kapcsolatban vagyok vele, ha most fórumozás szintjén, akkor úgy, de valahogy mindig bejön a képbe.
Szóval valószínű mindkettő igaz ilyen szempontból. A "meg van írva" is, és szabad választás is.
Választhatsz ez tény, de azt az utat fogod választani ami előre meg van írva. :-) Akkor is ha épp az ellenkezőt szeretnéd. Pl: Tudod, hogy jobbra nem szeretnél menni, mert arra van egy hatalmas kátyú, így elindulsz a tőled balra lévő úton. Aztán pár év múlva jön egy hajtűkanyar és immáron már jobbra mész és az utad becsatlakozik az előző útba, ami hajdanán jobbra indult és jön a kátyú, amit ki akartál kerülni. :-)
Neo sem maga választotta a sorsát, ő maga volt a kiválasztott! Vagyis csak beteljesítette azt, ami előre meg volt neki írva... az Orákulum pedig megjósolta, mert ő volt az, aki ismerete a jövőt... :-) Aztán ragozhatnánk még tovább, hogy mi van, ha nincs az Orákulum és nincs a jóslata, akkor nyilván Neo csak egy marad a sok közül a Mátrixban, vagyis nem tudja beteljesíteni a sorsát, mert sohasem ismeri meg mi van a Mátrixon kívül.
Nem vagyunk bábuk, de bizonyos dolgokat már azelőtt eldöntöttük, hogy leszülettünk volna a földre és ezt akár tetszik, akár nem, végig fogjuk csinálni. A többi szabadon választott.
Szerintem egyébként az a lényeg, hogy egyes dolgokat hogyan élünk meg. Minden ember életében vannak mélypontok, csak van olyan aki minden rosszban megpróbálja meglátni a jót (én ilyen vagyok), míg mások belesüppednek a rosszba. Lehet, hogy mindkettő ugyanazt az életet éli, csak míg az első általában boldog és sikeres, addig a második valószínűleg utálja az életet. Mindössze ennyi a különbség...
Lehet , hogy Neo volt a KIVÁLASZTOTT , de emiatt senkinek se legyen jelentéktelenségi érzete a saját szerepével kapcsolatban ,mert mindenki kiválasztott a saját sorsára , és ha mindenki szuper , akkor felpörög az élet . Üdvözlettel : felacso
Bocsánat, h ennyire zűrzavaros voltam, sokkal jobban leírtad, amire gondoltam. Tökéletesen egyetértek. :)
Namaszte