Blogok | Önmegvalósítás.hu
Kép6.jpg

Bejglit sütött, megígérte az édesanyjának, hogy süt bejglit, minden évben sütött, kivéve tavaly, mert csak látogatóban volt itthon.
Megfogadta, hogy igyekszik betartani az arányokat, tészta is lesz a bejgliben, nem csak töltelék.
Mert a bejglije többnyire úgy nézett ki, hogy csak kívül látszott a tészta, olyan vékonyra nyújtotta, de az íze az finom volt.
Most csak kétfélét készített, mákosat és diósat, a gesztenyés és a gyümölcsös az idén kimaradt, nem volt sem kedve, sem türelme többféléhez.

Tényleg jött a válasz, és megyek tovább... sosem gondoltam volna. Szóval ott tartottam, hogy nem tudtam mit kezdeni a meggyötört kislánnyal, aki ott van bennem. Jött a szikra: beszélgess vele! Ma délelőtt újra volt egy órácskám, lefektettem a csöppemet, apa vigyázott a másikra, én meg elmentem beszélgetni magammal. Elmondtam neki, hogy nem úgy lesz ám, ahogy gondolod, nem marad így minden, elvégzed a középiskolát, főiskolára mész, ott megismered a párod, akivel még tíz év után is szerelmesek lesztek egymásba, és lesz két gyönyörű kisfiatok.

karacsony_unnep.jpg

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok Neked és a szeretteidnek!
Beköszönt a Karácsony, készülődünk az ünnepre, karácsonyfát állítunk és az ajándékok után rohangálunk. A rohanás közben elszáll a pillanat, ami miatt ez az ünnep létrejött, mégpedig hogy magunkba nézzünk és megtaláljuk a belső szépséget, a belső szeretetet és adjunk belőle azoknak, akik fontosak nekünk!

miscellaneous_166.gif

Szeretnék Veletek megosztani 3 szép Karácsonyi verset, amit az interneten találtam.

Karácsony a temetőben

Itt állok a temetőben, néma csendben,
Az élet rohanása messzire lebben.
Reggel van. És mint régen csak ketten vagyunk.
Ilyen a mi meghitt, boldog Karácsonyunk.

Óh! Ha elmondhatnám, mennyire hiányzol!
Nincsen, olyan nap ne gondolnék rád százszor.
Hiányzik jó szavad, gyengéd érintésed,
Nagy emberséged és boldog nevetésed.

Még most is hallom korholó, feddő szavad:
- "Fiam! Mindig a jó, igaz úton maradj!"

download.jpg

A meditáció egy témán való elmélkedés művészete, annak az elmében különböző oldalakról és különböző vonatkozásokban történő megvilágítása. A mindennapi meditációnál a legideálisabb, ha egyedül, korán reggel meditálunk, amikor még nyugodt és békés légkör vesz körül bennünket, s a környezet csak akkor ébredezik. Nagyon megtetszett ez a sorozat, átadom nektek is.
Balogh Béla videó sorozata: A tudatalatti tízparancsolata
Egységtudat - 1/10 Jó szándék...

Mese a kis fenyőfáról

P3140015.jpg

A fejemben általában egy nagy zűrzavar van, a dolgokat általában remekül részeire bontom, de az összerakás nem megy. Az élet szinte minden területén gondot okoz. Sokszor szavak sem jutnak eszembe. De a döntés, a dolgok átgondolása, tisztánlátás hiányzik legjobban. Itt vagyok hát, úgy érzem, ez az oldal segít eddig a legjobban. Azért jöttem, mert igen nagy az anyagi jellegű problémám... folyton jár az agyam, mit tehetnék. Olvastam a meditációról, önismeretről...

0000099129.gif

Leült a kanapéra, csak úgy, mint ha elfáradt volna, pedig nem. Leült és eszébe jutott egy régi családi ünnepség, akkor ugyan így ült le, csak akkor ott volt a telefon a kanapé mellett. Eszébe jutott az a nap, valakinek a születésnapja volt. Mintha érezte volna, hogy mindjárt keresni fogják telefonon, ezért ült oda. Persze most nem kereste senki, de ez jutott eszébe erről a helyről, helyzetről. Majd eszébe jutott egy gondolat. Ez a következő volt.
- Mikor találkozok végre egy olyan férfival, akihez hűséges tudok lenni?

mento.jpg

Borús nap volt a mai, majdnem katasztrófa is lett belőle, de hála Istennek megúsztuk! Reggel telefonál a párom, hogy a barátnőjét munkába menet elütötte egy autó.
- És él? - kérdeztem rá hirtelen.
- Igen él, a combnyaka tört el, más baja nincs!
Akkor jó, nyugodtam meg, az még megjavítható. Ha meghalt volna, az már súlyosabb, azt

next.jpg

Volt a Next című - mellesleg jócskán alulértékelt - Ph. K. Dick által írt nikolaszkédzses sci-finek egy alapgondolata, miszerint ha belenézünk a jövőbe, akkor annak van egy olyan hátulütője, hogy az meg is változik egyben.

Nem tudom mennyire van alapja ennek a science fiction-nek, de a fenti íróból ki nézem hogy lehet. Valami ilyesmi indíttatásból kezdett érdekelni a téma egy ideje.

Két szó ami köré rengeteg képet társítunk, amelyek érzéseket váltanak ki belőlünk, az egyiket jónak a másikat rossznak hívjuk alapvetően. Pedig azt gondolom nagy különbség nincs közöttük, csak hisszük.

Egy kolostori kép, szertartás folyik. A nyitott terem hátsó részén áldozati emelvény díszes terítőkkel fedve. Mögötte egy nagy, vörösréz árnyalatokban úszó gong, a közepét

P1010044.JPG

Leült, gondolkodott, Margó jutott az eszébe, a barátnője. Margót tizenöt éves kora óta ismerte.
Három olyan barátnője volt akivel megoszthatta a titkait. Írisz akit az oviból ismert, de csak később lettek igazi barátnők, mikor a számvitel mélyebb rejtelmeit próbálták elsajátítani, rémálmaiban sem jöjjön elő.
Petra egy új barátság volt, úgy hat éve, egy egészen másfajta tanfolyamon ismerte meg és azóta megosztják egymással, örömeiket, gondjaikat, titkaikat, vele sok tekintetben

smallhabos.jpg

A minap történt, hogy a munkahelyemhez közeli kicsinyke, de nagyon kedves pékségben jártam.
Volt egy specialitásuk, egy könnyű rumos-diós süti. Megkóstoltam, nagyon ízlett és elhatároztam, viszek belőle, közelgő családi összejövetelünkre.
Fogtam hát, a fém sütisdobozkám, gondoltam abba kérem a süteményt, mert így nem törik

Tartalom átvétel