Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

scheduler.jpg

Úgy érzem egy ideje elkezdtem harcolni magammal. Van egy tervezgetős, agyalós személyiségem, de egyre inkább kezdem felismerni, hogy ez nem jó. Tolle-t olvasva, hallgatva teljesen meg vagyok győzve, hogy ezzel le kéne állni, nem lehet a múltban és a jövőben élni.

Próbálom rajta kapni magam, de kemény küzdelemnek tűnik.

Idő paradoxona

Olyan események láncolatáról fogok beszélni, amit jelen pillanatban is tudok érzékelni de, bizonyságot is kell szerezni, rá, mert mit ér az elmélet, ha nem tudom tenni, amiről beszélek. Feltételezéseket az idő segít, benne vagy süllyed vagy, emelkedik.

zen077.jpg

Reggel mindig húzott a kártyáiból és a nap végén nyugtázta mit üzent a kártya arra a napra. Lizi tüzelt, már csak ez hiányzott.
Már tegnap is szólt, hogy a nagylány( a nagylány nem itt lakik de minden nap itt van, hét közben este ,hétvégén mikor, hogy ) kutyája nagyon rákattant Lizire, talán tüzel.
Nem, mondták a többiek. Dehogynem, egyértelmű foltok igazolták feltevését. Párna, járólap ,amerre csak ment mindenhol foltok. Kitalálta varr Lizinek bugyit.

Tegnap meghaltál

fény és árnyék

melyik jár elébb?

Kapkodó lépteim

nyomára lép.

Előre fut,

Követem

Ez az én életem . . .

Annyira fájtál,

hogy tegnap meghaltál.

Görnyedt sírásban

Üvöltök.

Neked.

Átlépted a világot

Igaz, úgy volt,

majd én is, veled

nem is Te fájsz,

érted fájok

gyűlölöm, gyűlölöm e világot.

Árnyékra sírom könnyeim

fény vezeti hátulról lépteim.

Nélküled ölelni a világot

Egyedül folytatni

A táncot.

Felnézek itt hagyott testedre

PA240397.JPG

Sziasztok!

Még nem voltam tagja egyetlen internetes oldalnak sem, de ez azrét felkelti az ember figyelmét, ha ilyesmivel találkozik. Ezeket a képeket egy kihalt hát padlásán és pincéjében fotóztuk. Rengetek van szinte mindegyiken jelen vannak. Pillanatok alatt változtatnak helyet. Soha nem figyeltem még meg a képeken eddig de ez azért elég elgondolkodtató, amit ezeken látni lehet. Nem hinném, hogy a sokak által állitott porszemek lennének.

Értékrendünkben jelentősen eltérhetünk egymástól, lássuk, kinek, mi a fontos?!

Neked mi az igazán fontos az életben? Mely értéket tartod elérendőnek, követendőnek?

mas_39a.jpg

Legyen az új esztendő, az új lehetőségek tárháza, használjuk is ki rendesen, hogy mégtöbbet tapasztalhassunk.
Tartalmas 2009-es évet kívánok és kérek, most!

Azért,hogy rendesen,becsületesen élsz,vársz valamilyen jutalmat?
A különböző vallások igérnek: menyországot vagy poklot
jobb következő életet.....stb.
Ezekért élsz helyesen,az igéretek miatt???
Olvasni lehet mindenfélét:
pl."Istentől csak saját tetteink visszahatásait kapjuk"
vagy "Az Isteni jutalom is csak végzeted,sorsod és tetteid következményeinek egyszerű kölcsönhatásából
születik"
Ki alakítja végzeted?Ki alakítja sorsod?
Pokol és menny bennünk van - mint tudjuk

command-dont-demand-respect-full.jpg

Azt veszem észre, hogy a Tisztelet valahol elvakít. Ez egy rögzült társadalmi norma, aminek megvan az a hátulütője, - amellett, hogy a másik fél egóját csak feleslegesen hízlalja - hogy kialakul egy kép a szemünk előtt, aminek nem merünk "mögénézni" semmi esetre sem.

Mai élményeimet szeretném megosztani. Voltam ma az 56-os megemlékezésen a Deák téren. Már napokkal előtte gyakran jártak a fejemben az 56-os események, tanulságok. Mindig is megérintett, de most egyszerűen meg sem tudom fogalmazni, mennyire. Mintha még jobban tudatosult volna egy egész életemben követendő irányvonal: bármi is van, ki kell állni az igazságért, szeretteinkért, és ezt az akaratot mindig is meg kell őrizni. Így lesz a lelkünkben is béke. A forradalom, a harc az igazságért, a szeretteinkért, a nemzetünkért nem egy békés dolog, mondják.

biblia.3.jpg

A Bibliát az ember egy vallás eszközévé tette, ezzel megcímkézve azt, és bezárva egyetlen, téves meghatározás keretei közé. A Biblia valójában a legnagyobb spirituális útmutató. De nem értheti mindenki, csak a "beavatottak". A "beavatottáságot" az ember félremagyarázta, és túlmisztifikálta, pedig nincs benne semmi misztikus. Ez nem egy csoda, ám az emberi élet legnagyobb ajándéka lehet minden olyan ember számára, aki nyitottá válik a befogadására.

Képzeld el, hogy felébredsz egy reggel és lassan ráeszmélsz, hogy minden ember (és mondjuk, hogy állat is) eltűnt a Földről. Egyedül maradtál. Te vagy az egyetlen ember az egész világon. Enni találsz mit, most ne ezzel foglalkozzunk!

Milyen érzés lenne? Előbb-utóbb mihez kezdenél, mire gondolnál? Sok minden megváltozna, pl. értelmét vesztené pár dolog, mint a bűn, szégyen, jónak vagy rossznak lenni, erkölcs,megfelelni akarás stb. De mi az ami megmaradna egy embernek egy ilyen világban?