Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
Hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
Hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
Hogy összekössek, ahol széthúzás van,
Hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
Hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
Hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
Nem arra, hogy megvigasztaljanak,
Hanem, hogy én megvigasztaljak,

Érdekes élményben volt részem pár órája, muszáj leírnom, nem hagy aludni a dolog. Egy nagy kád vízben feküdtem, lazultam... szeretek a kádban relaxálni, megnyugtat. Megjegyzem, nem aludtam, kb. fél percre csuktam le a szeme. Szóval csukva volt a szemem, és egyszer csak azt éreztem, hogy jobbról valami hatalmas emelkedik fölém, fekete és ijesztő. Kinyitottam a szemem, és a két éves fiam állt a kád mellett vigyorogva. Észrevétlenül jött be, míg csukva volt a szemem. Az auráját érezhettem, ahogy odaállt mellém, szinte arrébb nyomta az enyémet.

Vajon meddig vagyok Én? Meddig terjedek én? Átnyúlhatok-e a másikba, hol kezdődik Ő? Van e jogom belenyúlni? Vállalhatom-e a felelősségét a másikra való hatásomnak. Ha azt mondom menj oda, és te elmész, honnan tudom, hogy ott mi fog veled történni? Enyém-e a felelőssége annak a történésnek? Vajon feljogosít-e arra, ha te kérsz meg, hogy szóljak bele az életedbe. Ha nem szólok bele mégse, terhel-e engem felelősség? Ha bele szólok, terhel-e engem felelősség?